Márk a lényegre koncentrál, a részleteknél nem időzik, a földrajzi pontosság sem fontos számára: Betánia Jeruzsálemtől három kilométerre feküdt, Bétfagé pedig már Jeruzsálem külvárosának számított, tehát a sorrend fordított, mint ahogy Márk említi. Valamikor fontosak a részletek, de amikor élet-halál kérdésről van szó, akkor minden részlet eltörpül a lényeg mellett. Isten kijelentésének – amely az érettünk virágvasárnap Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztusban lett teljessé, – az a fő üzenete, hogy Isten az életre váltott meg bennünket, emellett pedig minden földi részlet eltörpül (1).
Márk lényeglátása a húsvét utáni gyülekezet Szentlelket vett bizonyosságának ajándéka. Ennek a lényeglátásának része, ahogy Márk kiemeli azt, hogy Jézus mindent pontosan előre tudott, mert mindent kijelentett neki az Atya, ahogy ezt háromszor a tanítványoknak is hangsúlyozta már (10,32–34). A szamárcsikó említésénél is az a legkiemeltebb szempont, hogy azon még soha nem ült ember. Ez is Jézus személyének egyetlenségére, páratlanságára utal. Ő, az ember Jézus, az Isten Fia, amely nagypénteken, húsvétkor lesz nyilvánvalóvá; számunkra pedig akkor, amikor hitre jutva, végre látunk és hallunk. Életünk akkor lesz „páratlan”, ha Őbenne meglátjuk az Urat, életünk szabadítóját (2).
Jézus Úrként való megjelölése is istenfiúi méltóságára utal, de még nem ez a hangsúlyos, hanem éppen e méltóság elrejtettsége, miszerint az Úr szükséget szenved és „kölcsönre” szorul, amelyet majd visszaad, mert visszaküldi a szamárcsikót. Még egy szamara sem volt az Úrnak. Mennyi mindenünk van viszont nekünk! Ő szükséget szenvedett, hogy a mi szükségeinket betöltse. Aki ezt a bőséget átélte, az meghallja a hívó szót: az Úrnak szüksége van ránk, felhasznál minket, megváltottjait, hogy javainkkal az Ő dicsőségére éljünk. Ez életünk egyetlen értelme, miközben saját örömünkre is ebben az átadottságban élhetünk (3).