Pál hangsúlyozta, hogy egyedül hitből él az igaz ember (Róma 1,17). Minden rituális cselekvés és minden külső, látható erkölcsi cselekedet, amely ki akarja érdemelni az üdvösséget, önmagában elégtelen és hiábavaló. Az ember hit által lesz igazzá Isten előtt (Róma 3,28), a Jézus Krisztusba vetett hit által (Galata 2,16).
Ez azt jelenti, hogy hitemből következik a krisztusi szeretet jó cselekedete, de nem azért, hogy üdvözüljek, hanem azért, mert üdvözültem. Vagyis az élő hit mindig azonnal cselekszi az emberszeretet adott alkalomból fakadó tetteit.
Az élő hit soha nem holt hit. Vagyis az élő hit soha nem lehet színtiszta elméletté, amely intellektuálisan igaznak tartja a Bibliából következő tanítás egyre szebben és pontosabban felépített rendszerét, miközben az élete e bibliai tanrendszer feletti gyönyörködésben telik, minden emberi kapcsolata romjain (19).
Az élő hit eleven, a mindennapok Istentől készített alkalmai között, ellentmondásos és nehéz helyzetekben is éli, és hiteles cselekvésével is hirdeti Jézus Krisztus megváltó cselekvését. Hit és cselekedetek ugyanannak az ingyen kegyelemből kapott üdvösségnek egy-egy oldalát képezik, elválaszthatatlan egységben.
Amikor pedig élő hittel, krisztusi módon kezdhetünk el élni, jelen lenni a mindennapokban, akkor döbbenünk rá csak igazán, hogy mennyire kegyelemre szorulunk, mert minden cselekvésünk rész szerint való, töredékes, isteni kiegészítés után kiált.
Ha csak a mai igeszakasz példáiból indulunk ki: nem tudunk még a környezetünkben sem minden fázót és éhezőt megsegíteni, noha folyamatosan tesszük ezt; még annak ellenére is, hogy állandóan ezzel provokálnak minket, mintha a keresztyénség csak szegénygondozás lenne (16). Minden nélkülözőn segíteni kell, minden testi nélkülözőn könyörülni kell, annak ellenére is, hogy hányszor tapasztaltunk már visszaélést ezen a területen, miközben látjuk, hogy a „szegény” maga semmit nem tesz helyzete javulásáért, csak elvár.
Az élő hit tesz, cselekszik, életté formálja Jézus Krisztus könyörülő szeretetét, ahol éppen jár. Közben egyre inkább belátjuk, hogy minden cselekvésünk kegyelmi kiegészítés után kiált, miközben az egész világ megváltásra szorul, mert bármihez nyúlunk, ott tökéletlenséget tapasztaltunk, és segítő cselekvésünk csak újabb bajokat tár fel… Ábrahám élő hitből fakadó cselekvését is csak az Isten kegyelme tudta megoldani és teljessé tenni, amikor fia feláldozásánál Ő maga lépett közbe, Ő maga cselekedett, Ő maga oldotta meg az emberileg lehetetlen helyzetet (21–23).