Ez a győzelmi ének az Urat magasztalja, a szabadító Istent, mert a győzelmet mindig Ő adja; és csak az a győzelem maradandó és áldott, amelyet Ő ad (2–3). Ahol egy ember és egy nép megtapasztalja az Úr szabadítását – ahogy azt Izráel népe is megtapasztalta a Sínaitól Edómig (4–5) –, ott feltámad az életkedv: ott valódi, de alázatos, Istent magasztaló öröm támad. Van miért örülni: Feltámadott az Úr (1Korinthus 15,20), megszabadított, megváltott emberek vagyunk! A szabadítás örömét nem tudjuk magunkban tartani, arról mindenütt, a „legfelsőbb” helyeken is, bizonyságot kell tenni; amiként Debóra magasztaló éneke is királyok és fejedelmek előtt hangzik fel (3).
Ennek a győzelmi éneknek örömét, embertelennek tűnő részletei ellenére is, úgy érthetjük meg (23–30), ha fontolóra vesszük azt, amit az ének is említ: olyan félelemben élt Isten népe az ellenségei miatt, hogy amikor útra keltek, rejtett ösvényekre kényszerültek, bujkáltak, állandó életveszélyben szoronkodtak (6). Mi jóléti nemzedék vagyunk, minket már nem bántott, soha senki. Mi el sem tudjuk képzelni, mit jelent ez… Isten azonban nem engedi, hogy népét bántsák! A reménytelen helyzetben szabadítást adott az Úr, mégpedig úgy, hogy szabadítót támasztott, Debórát, egy asszonyt. Amikor a nép Isten által támasztott vezetőt kapott, kiderült, hogy Debóra nincs egyedül; sokan álltak még mellé; akárcsak Illés idejében, aki egyedül érezte magát, és támadtak mellette még hétezren (1Királyok 19,18). Ahol van pásztor, ott megelevenedik a nyáj (7–10); ahol Istennek kedves vezetés van, ott felcsendülnek az Úr igaz tettei (11). Persze soha nem teljes az egység. Mi lehet teljes ebben a világban? Akkor is voltak bizonytalanok és hezitálók, Isten népe között is. De éppen az a csoda, az Úr cselekvése, hogy az Úr nevében már a kevéske összefogás is elég. A kovász megkeleszti a tésztát (12–18).
Debóra teljes szívéből magasztalja az Urat, hiszen teljes az ő öröme; győztek a túlerőn (19–22): a lehetetlen lett lehetségessé, az Úrral (Máté 19,26). Még a halál túlerején is győzelmet adott az Úr! Akiket az Úr szeret, azok olyanok, mint a kelő nap ereje (31).
*
Méróz is ingadozott. Bárák nyilván átvonult a területén. Átkos dolog nem állni oda, ahol Isten angyalai harcolnak (23).
Jáél viszont áldott, aki a lehetetlen helyzetben tett valamit az ügyért! Bátorságának értékelésébe nem szövődnek emberi szempontok. Tette, az Újszövetség mértékével mérve, visszariaszt. Ha azonban összevetjük Jáélt, Sisera anyjával – aki aggódva, de igazából zsákmányra és diadalra szomjasan várja fiát, hogy az festett kendőt borítson a vállára – akkor máris látjuk a különbséget. Az élet nem zsákmányszerzés alkalma, hanem – az Úr kegyelméből – része Isten váltságműve egészének! (24–30)