A gadarai megszállott (2) nemet mondott az életre, sírboltokban lakott, nem akart élni, a múltat, az emlékeit idézgette (3). Ez a megszállott ember nemet mondott a közösségre, a falura, a városra, a családjára, nem engedte magát megkötözni, ledobott minden közösségi megkötöttséget (4). A megszállottság harmadik jele, hogy nemet mondunk önmagunkra, miként a gadarai megszállott tette ezt, amikor vagdosta önmagát, pedig a Nagyparancsolat szerint is, szeretnünk kell és lehet önmagunkat (Máté 22,36–40). Nagy baj, amikor a kegyesség is kimerül önmagunk vagdosásában, önváddal, bűntudattal, állandó rossz lelkiismerettel. A megszállottság negyedik jele, miként a gadarai megszállott is, nemet mond Jézus Krisztusra is, elküldi magától az érte megérkező, gyógyító, szabadító Urat (7).
Pedig Jézus Krisztus hatalma az egyetlen, szabadító hatalom, amely nagyobb a gonosz, minket megbetegítő, tisztátalan léleknél. Nyilván – tudományosabb megfogalmazásban –, minden ilyen megszállottság megjelenik, külső és belső módokon, testi és lelki formákban, konkrét testi betegség tüneteiben, agyi és hormonális folyamatokban. Csakhogy egyetlen tudományos terület sem tudja ezt a bajt gyógyítani, a betegségben megjelenő tüneteket enyhíteni képes – és ez is nagy ajándék –, de gyógyulást csak Jézus Krisztus adhat, isteni hatalmával. Ha Ő tölti be az életünket, akkor nincs ott helye idegen és ártó hatalmaknak, amelyek csak pusztítani akarnak, ha másként nem lehet, akkor egy egész disznónyájat (11–12). Az Úr mellett, megnyugodva, megtisztultan ül az, aki korábban megszállott volt (15).
Jézusnak ez az egy ember is annyira fontos volt, hogy mások érdekei ellenére, meggyógyította a megszállottat. Az Úr szemében minden emberi élet egyformán fontos, nem mérhető e-világi érdekekhez, nem áldozható be azokon, és az Úr azt akarja, hogy mi is így éljünk, ezzel a mértékkel, legalább a mieink között (19–20). Ehhez is az Ő megváltó, újjászülő kegyelme kell (14–17).
Most, amikor annyi inger ér bennünket, amikor légiónyi seregek törnek ránk naponta, és betörnek az életünkbe, legbensőbb területekre is, szünet nélkül támadva; akkor nehéz arról beszélni, hogy ki lehet szabad ezektől a hatalmaktól (9). Hányféle módon leszünk megszállottá? Nem az ingerekről van szó, nem elsősorban a sokféle mániáról, rögeszméről, beteges gondolatról, szóról és cselevésről, hanem arról az uralmi szándékról, birtoklási indítékról, arról a lélekről, ami mindezekből árad.
Aki Jézus Krisztust Úrnak vallja, aki Őt hirdeti és Őt próbálja megjeleníteni, annak az életében megtörtént a gyógyító uralomváltás.
„Az evangélium hirdetése, a keresztyén bizonyságtétel és szolgálat, ördögűzés!” – mondja Rudolf Bohren.