Mit jelentett az áldás? Ha engedelmesen hallgatjuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor minden nép fölé emeli saját népét az Isten (1; 9; 13); győzelmet ad népének az ellenségeik felett (7); valamint megáldja övéit mindenben (6), minden földi jóval (3–12), konkrét bőséggel. Mégpedig minden nép szeme láttára cselekszi meg ezt az Isten, saját népével (10), hiszen más népek kölcsönt kérnek majd Isten megáldott, gazdaggá lett, szent népétől, ők pedig nem szorulnak semmire és senkire (12). Összegezve az áldások sorát: elsővé lesz Isten népe, mindig fölül lesz (13).
Tényleg ezt jelentené az Isten áldása: megfogható anyagi és hatalmi „tőkét”? Fontos, hogy az Ige előtt szentlelkes indulattal és ne valami gyarlóan hátsó, emberi gondolattal álljunk meg. Hiszen az Isten áldásának e-világi, látható eredményekben való megtapasztalása gyakori gondolat a Bibliában. A mai igeszakasz üzenete, képe is azt szeretné meghirdetni felénk, hogy Isten áldása mindenek felett való jó, amit már ebben a világban is konkrétan megtapasztalhatunk.
Jézus Krisztusban azonban Isten az Ő áldásának tartalmát is elénk tárta, miszerint az áldás eredményének örülhetünk, de annak nagy részét tovább kell adnunk, mert másokért is kaptuk az áldást. Ezért az Isten áldása mégiscsak szolgálat; sőt, a nehéz helyzetekben önmegtagadás, kereszthordozás, amelynek során tudunk utolsónak és irgalmasnak lenni (Márk 10,43–44), képesekké leszünk akár alul is maradni (Máté 9,13). Isten áldását félreérti az, aki csak a sikeres és örvendező arcát mutatja ennek az áldásnak. Egyedül a krisztusi üzenet az, amely az Isten valódi, irgalmas arcát megmutatja nekünk, egészen a keresztfának önátadásáig, majd a halál fölötti győzelem hatalmáig. Ez az irgalmas szeretet hatalma. Valójában akkor vagyunk Isten áldottjai, ha Jézus Krisztusban újjászületve, irgalmasan, tevékenyen szeretjük a másik embert – kezdve a mieinkkel –, mert ez az igazi gazdagság, és ebben gazdagodna meg igazán a mi életünk is (Máté 11,29).
Mi azonban gyarló emberek vagyunk. Ezért az evangéliumban újjászületve is a törvény szigorára van szükségünk, mert egyébként végünk van. Mindent szétszór a bűn. Egyetlen reménységünk, hogy Jézus Krisztusban már épül a teljesen új, egy alapvetően más világ, az Isten országa, az áldások maximuma; ahol nem a másik fölött lenni, hanem a másikat szeretni lesz az igazi jutalom, miközben a szeretett ember sem él vissza a szeretettel. Persze, sajnálni való, ha addig sokan csak látható sikerekben és soha nem elég javakban, ekként a másik fölötti uralmukban vélik megélni életük valóságát, amelynek már semmi köze sincs az Isten áldásához, még akkor sincs, ha kegyesen ebbe az egészbe, emlegetés szintjén, az Isten áldását is belekeverik. Nagyobb ítéletük lehet emiatt.