Jézus elment Tírusz vidékére. Már ebben a „mozdulatban” ott van az evangélium. Tírusz nemcsak a korabeli zsidóság földrajzi határán túl helyezkedett el, hanem az ottaniak gazdagok voltak, kiművelt hellén kultúrával rendelkeztek, és lenézték a zsidókat. Válaszként a zsidók, vallási értelemben nézték le a tírusziakat, mint pogányokat, mint a gonosz megtestesítőit (Ezékiel 28). Mennyi ellenségeskedés terheli az életünket: mindenki visszavonul a saját határai közé, és azt védve, gyűlölettel lövöldöz a másikra. Jézus azonban átlépte a határt, nemcsak a földrajzit, hanem az ellenségeskedés határát is azzal, hogy meglátogatta az ott lakókat (24).
Jézus azonban ennél sokkal többet tett; meggyógyította egy ottani, pogány asszony leányát. Jézus kitárta a „zártkörű rendezvény termének ajtaját”, ahol az üdvösség értelmében csak a zsidókból lett keresztyéneknek terítettek asztalt. Nagy kérdés volt abban a korban a zsidókból Jézushoz tértek számára, hogy mit kezdjenek a nem zsidókkal, a pogányokkal? Jézus egyértelműen utat mutatott ebben: irgalommal cselekedett a tíruszi asszony lányával. Jézus átlépte a maga vallásának, rituális és tisztasági szabályainak, tanításának határait, hogy segítő, irgalmas szeretetet gyakoroljon. Vigyázzunk, nem arról van szó, hogy Jézus megtagadta a maga örökségét, a maga népét, a maga vallását, hanem túllépett azon, egy konkrét helyzetben, hogy az élő Istenbe vetett hit lényegét mutassa meg: a segítő szeretetet, amely a golgotai kereszten bűnt és halált legyőző, megváltó szeretetté lett. Ma is döntő kérdés: mit tegyünk egy ilyen helyzetben, a magunkéhoz ragaszkodjunk, vagy irgalmasan cselekedjünk? Jézus eldöntötte a kérdést (29–30).
A tíruszi asszonyról se feledkezzünk meg. Micsoda alázat volt ebben az asszonyban! A tíruszi, gazdag asszony odajárult Jézushoz, leborult előtte, és könyörgött a lánya gyógyulásáért, bízva Jézus hatalmában. Ez az asszony, alázatában azt is eltűrte, hogy Jézus először visszautasította őt. Jézus, korának zsidó vélekedését szólaltatja meg, amikor az asszonyt először keményen visszautasította (27). Az asszony azonban elfogadta ezt is az Úrtól, és tovább könyörgött, a kutyáknak járó morzsáért, mert Jézus Krisztustól az is elég. Aki az Úrban bízik, az alázatos lesz; nem alázatoskodó, hanem valóban alázatos, mint aki az Úr megtartó kegyelmére hagyatkozik, és másokat szeretve, másokért is az Úr elé járul (25–28).