Tegnap ezt az igeszakaszt egy nagyobb egységben szemléltük, ezért most csak egyetlen igeversre figyelünk: „És igazak leszünk Istenünk, az Úr előtt, ha megtartjuk és teljesítjük mindazokat a parancsokat, amelyeket Ő parancsolt nekünk.” (25)
Olyan gyönyörű ígéret ez! Amikor megérkezünk az Úr elé, akkor végre majd maradéktalanul igazak leszünk mi, akik „itt” olyan gyarlók és törékenyek voltunk, sokféle nyomorúságtól terhelten. Ez a szentség bibliai értelme is. Az élő Isten, az Úr szent és igaz, és akik az Ő színe előtt állhatnak, azok szentségéből, igazságából részesülnek. Kegyelem, hogy kiválasztott, megszabadított és elhívott bennünket az Úr, szentségével megajándékozott minket, és ezt a szentséget egyre láthatóbbá formálja rajtunk, mígnem megérkezünk Őhozzá! Jézus Krisztusban már most szentnek lát bennünket a mi Istenünk, noha nem vagyunk azok, mert Jézus Krisztus igazságán és tisztaságán keresztül tekint ránk, és vezet minket a megszentelődés útján, egyre inkább „feltisztuló” élettel. Isten ígérete, szentségünkre és üdvösségünkre nézve, Jézus Krisztusban már beteljesedett, és az Ő visszajövetelével maradéktalanul kiteljesedik.
Ez a gyönyörű ígéret attól lesz igazán ragyogóvá, ha belegondolunk abba, hogy a magunk erejéből nem tudjuk megtartani és teljesíteni az Úr parancsolatait. Ebben a testben távol élünk az Úrtól (2Korinthus 5,6). Ebben a testben annyi bűn és konkrét vétek terhel bennünket, annyi indulat feszít, annyi gonoszság és gyűlölet kísért, miközben mindenfelé cikáznak a gondolataink. Az Úr mégis megtart bennünket, a Jézus Krisztusban hordoz, megvált, üdvösséggel ajándékoz meg bennünket, mennyei igazsággal. Éppen ez a megtartó, ingyen kegyelem tesz szív szerint késszé és hajlandóvá minket arra – ahogy hitvallásunk megfogalmazza –, hogy ettől kezdve az Úrnak éljünk. Először Isten cselekedett érettünk, mindent odaajándékozott nekünk, mi pedig ebből a megtartó kegyelemből élünk, erről teszünk bizonyságot minden lélegzetvételünkkel. Ez a kegyelem megtart, megszentel, megvált, üdvözít.