Első hallásra egy udvarias párbeszédet hallunk itt. Egy írástudó megkérdezte Jézust a legfőbb parancsolatról (28). Jézus két törvényi hellyel felelt (29–31); a két hely együtt a Nagyparancsolat (5Mózes 6,4–5; 3Mózes 19,18). Az írástudó megdicsérte Jézust, hogy jól felelt, mert Isten és egymás szeretete valóban többet ér minden vallási áldozatnál, égő- és véresáldozatnál (32–33). Erre a dicséretre, „dicsérettel” reagált Jézus is, mert látta, hogy értelmesen felelt az írástudó: „Nem vagy messze az Isten országától.” (34)
Ugyanakkor ez a dicséret elgondolkodtató. Mit jelent ez: nem vagy messze? Ez az írástudó vallásos volt, ráadásul értelmesnek tartotta őt Jézus, hiszen erre Jézus külön felfigyelt (34). Úgy látszik, a hívő életnek külön értéke az, ha értelmes is. A dicséret tartalma pedig az, hogy a távolságból közelség lett, de ez a közelség mégsem jelent bentlétet: „A küszöbön téblábolsz…”
Jézus nem ad a kijelentéséhez külön magyarázatot. Azt sem tudjuk, hogy az írástudóra miként hatott Jézus válasza: napirendre tért felette, vagy izgatni kezdte ez a válasz. Az igehirdetők inthetnek is, biztathatnak is ezzel az Igével: Vigyázz, el ne bízd magad, hogy már bent vagy, mindannak ellenére, amit tanultál, amit kegyesen tettél; de kétségbe se ess, hiszen van bemenetel az Isten országába!
Na, de miként van bemenetel az Isten országába? Nagy áldás, ha a távolságból közelség lesz, de ez még nem elég; miként juthatunk be oda? Olyanokká kell lennünk, mint a rúdugróknak, akik egy hatalmas rúd segítségével tudják csak átugrani az ember számára átugorhatatlan magasságot? Mit kell tennünk? Itt ragyogott fel előttem egy igevers: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, akifut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16) De ebben az Igében nagyon fontos az első tagmondat is, hogy először nagyon kell akarni, és mindent bevetve kell futni, hogy az ember számára kiderüljön; emberi erővel nem megy; csak az Úr könyörülete emel be az Isten országába. Aki bent van, az is igyekszik és fut; de már úgy, mint aki megszabadult, felszabadult, aki tud pihenőt tartani, megállni, hálát adni, újból és újból az Úrra figyelni, rácsodálkozni, elengedni.