Az Úr Lelke szállt Jeftére, amikor konkrétan abban a feladatban szolgált, amit az Úr rábízott (39), és az Úr Lelke győzelemre is segítette Jeftét. Ha az Úr elhív egy konkrét feladatra, ahhoz Lelkét adja nekünk, vagyis engedelmességet, erőt, vezetést, győzelmet (32–33).
Amikor azonban Jefte nem a konkrét, Istentől kapott feladatában állt, akkor egy gyarló, nehezen elhordozható, tévedéseket, halálos tévedéseket is egymásra halmozó emberré lett. Megdöbbentő, hogy a hit nagy emberei is milyen nehéz és gyarló emberek a hétköznapjaikban, a családjukban; sokszor kifejezetten kellemetlen emberek. Könyörögnünk kell, hogy az Úr Lelke töltsön be bennünket a mindennapjainkban is, ne csak a látványosan nagy feladatainkban, mert miközben megoldjuk a nagy problémákat – nem mi oldjuk meg azokat, hanem az Úr –, a családtagjaink belehalnak a mi látványos csatáinkba és győzelmeinkbe, és még nem is panaszkodhatnak, mert mi magasabb célok elhívott szolgái vagyunk, akik küldetésben járnak…
Jefte fogadalmat tett, mintha az ő fogadalmától függne az Isten szabadító cselekvése. Jefte olyan fogadalmat tett, amit Isten kijelentése már kezdettől fogva megtiltott. Az Igében ugyanis az szerepel, hogy „bárki” jön elé a győzelem után, ő azt „feláldozza” az Úrnak égőáldozatul (30–31). Ez a bárki ember is lehetett, a saját gyermeke is. Az emberáldozat pedig tilos (3Mózes 18,21). Jefte elé a lánya jött ki a győzelem után. Sokan enyhíteni akarják a történetet, hogy itt nem Jefte lányának feláldozásáról van szó, hanem csak annak szüzességi fogadalmáról (30). Az Igében azonban égőáldozat szerepel (31). Amit Jefte meg is tett, mert az emberáldozat tilalmát nem vette komolyan, de az Istennek tett fogadalmak betartásának parancsát igen (39). Tragédia lehet az is, amikor látásmódunk szerint válogatunk az Igékben, a saját érdekeink, akaratunk és véleményünk igazolásává alázva Isten kijelentését (Zsoltárok 50,14).
Megfogalmazhatunk néhány felszínes erkölcsi tanítást is a mai Ige kapcsán: – Ne tégy felelőtlenül fogadalmat; egyáltalán, mindig csendesedj el, mielőtt bármit is szólsz! – Ne áldozd be a családodat! Hányszor beáldozzuk a családunkat, a ránk bízottakat nagy eszmékért, ügyekért, vagy éppen a saját, nagynak gondolt, de kicsinyes dolgainkért. Jézus is figyelmeztet erre a veszélyre, amikor elmarasztalja a farizeusokat, akik adakoznak az Istennek, de nem segítenek a szüleiken, mert áldozati ajándékként már felajánlották azt az Úrnak, amivel segíthetnének rajtuk (Márk 7,9–13). – Ne válogass kedvedre az Igék közül! Sőt, vigyázz arra, hogy minél kevesebbet vedd az Istent, ilyen értelemben is, a szádra! Félelmetes, amikor valaki minden tettét Igékkel igazolja.
Az erkölcsi tanításon túl azonban ennél a történetnél én mindig leborulok az Úr felfoghatatlan, gyarló embert szerető irgalma előtt, hiszen Ő Jézus Krisztust adta értünk, feláldozta egyszülött Fiát érettünk! Ő elment a legvégsőkig, a mi gyarló gondolkodásunkat, gyarló életünket is magára véve, hogy megszabadítson bennünket!