„Nem ismerjük Isten munkáját.” – írja a prédikátor. Mit ért ez alatt a szentíró? A részleteket nem tudjuk, a mai napot és a holnapot sem ismerjük, a távolabbi jövőt még inkább nem látjuk. Ahogy az élet formálódása és a szél járása is titok – és annak ellenére is titok maradt, hogy a tudomány sok elemét megfejtette azoknak –, akként titok az Isten munkája. Nem birtokoljuk az Istent (3).
Nem ismerjük Isten munkáját teljes részleteiben. Egyet tehetünk, minden reggel imádságos reménységgel felkelünk és bosszúság nélkül tesszük a dolgunkat estig, valamikor még sötétedés után is: közben örülünk és az örömben sem bízzuk el magunkat, mert istenfélelemmel, hittel felkészülünk a sötétebb napokra is. Külön kitér a prédikátor itt a fiatal évekre. Örvendezzünk fiatalon, de felelősen, mert a fiatal évek határtalan tenyészete hamar megkopik, és Isten előtt, a fiatal éveinkről is számot kell adnunk. Bizony, az ember életének része az is, hogy miket művelt zabolátlan fiatal éveiben. Van bűnbocsánat, de sok fiatalkori tévesztés következményeit egész életünkben viselnünk kell (11,4–10).
Nem ismerjük Isten munkáját teljes részleteiben, de a lényeget Isten kijelentette nekünk: Ő mindeneknek Ura, mi pedig az Ő népe vagyunk, legelőjének nyája (Zsoltár 100), akiket teremtett, gondviselő szeretetével körbevesz és akiket Jézus Krisztusban megváltott. Ezért nekünk a sötétebb időkben is van reménységünk, világosságunk és üdvösséges örömünk (Zsoltárok 119,105).