Megragadó az a szerelemből fakadó lelkesedés, amivel a vőlegény leírja kedvesének, menyasszonyának szépségét. Igen, ebben az emelkedett állapotban az ember mindent szépnek lát, párját a legszebbnek: szemeit, pillantását, haját, fogsorát, ajkait, bájos hangját és beszédét, karcsú nyakát; mindenét, hiszen szerelmesének egész lénye páratlan.
Olyan szép a menyasszony, hogy leírhatatlan, kifejezhetetlen annak egyetlen szépsége. A vőlegény minden más szépség említésével, mint hasonlattal próbálja kifejezni valamennyire kedvese szépségét: galambokat, őzikéket, gazellákat említ, de oroszlánokat és párducokat is; sőt, hullámzó kecskenyájakat és juhnyájakat; hiszen kedvese egyszerre törékenyen kecses, ugyanakkor szerelmes szépségében erős, alakjában hibátlan; ő táplál, éltet, életet ad… A képek tovább sorjáznak: a fátylak a szépség titkát, a papi ruházatnál is használt karmazsinfonalak a szépség és a szerelem tisztaságát, szentségét fejezik ki, a gránátalmák az igaz szerelem testet-lelket gyógyító ajándékát jeleníti meg, Dávid tornyaival együtt a szerelmespár bensőséges védelmét, amit egymás számára jelentenek. Titok a szépség, titok a szerelem, titok a vőlegény és a menyasszony boldogsága, de aki benne van, annak feltárul, csak annak. Mindegyik kép e titoknak csak apró részletét érzékelteti, de a menyasszony teljes szépsége és a szerelem öröme kifejezhetetlen, áldott titok (1–8).
„Mindened olyan szép, kedvesem, semmi hibád sincsen!” – így kiált fel a vőlegény, menyasszonya láttán (7). Az Úrtól való ez a látás, nemcsak emberi lelkesedés, hanem Szentlélektől való felismerés, amely megdobogtatja az ember szívét, amikor az Istentől neki rendelt egyetlen, „hibátlan” kedvesére tekint, akit hív magához (7–8). Ezért bezárt kert a vőlegény kedvese mindenki más számára, csak a vőlegénye gyönyörködhet benne (12), csak ő táplálkozhat ebből a kertből, annak gyümölcseiből (12–16). Az egyetlen párunk iránti lelkesedésünk és őhozzá kapcsolt kizárólagosságunk, az Úrtól való.
Mégis, gyakran az történik, hogy megfárad a lelkesedés, elmúlik a „csak ő” kizárólagossága, elerőtlenedik a szerelem, és az élet sűrűjében, meg az idő múlásával, már nem lelkes látással szemlélve egymást, kiderülnek a hibák. Mégsem jól láttam kedvesemet akkor, túl lelkes voltam, mást láttam, nem őt, beleképzeltem valamit? Hány és hány házasság, egykori nagy szerelem szürkült meg így. Nagy baj ez, mert Isten Lelke nemcsak támasztja, hanem megtartja a szerelmet, megérleli és örök hűséggel ajándékozza meg azt. Nekem, közel negyven év után is, a Feleségem a legszebb, nincs nála szebb, a hangja, a szemei, a pillantása, az alakja, a kedvessége, a türelme, az ereje, mindene! Egyetlen és pótolhatatlan Ő.
Ezt a földi, örök hűséget és szerelmet csak hitben élhetjük meg, az Úrtól kapjuk, attól az Úrtól, akire egyedül érvényes, hogy Ő mindenütt szép, hibátlan, tökéletes (7). Az Úrba vetett hit, valamint az Ő színe előtt megélt házasság soha nem veszíti el azt a szentlelkes, szépséges, kizárólagos ragaszkodást, amit ebben az énekben olvashatunk. Jöjj, Urunk, tégy bennünket a házassági és családi életünkben is szentlelkesekké, akik Tetőled rendelt párjukat szerelmesen szépnek és páratlannak látják mindörökké! Aki az Úrral közösségben él, annak a házassága is istentisztelet lesz, amelyben a boldog szerelem öröme áldott része lesz ennek az istentiszteletnek, mindenkor, mintegy az örök élet előízeként. Mi nem vagyunk hibátlanok, csak lelkesen annak láthatjuk egymást, de az Úr tökéletes, és Ő segít bennünket arra, hogy a múló idő ellenére is a legszebbnek lássuk kedvesünket.
Jézus Krisztus olyan szép, semmi hibája nincs, Ő feltámadott, hogy minket is krisztusivá formáljon, a házasságban is (7).