A thesszalonikai gyülekezetnek írt első levél fokozni akarja Jézus Krisztus eljövetelének buzgó, imádságos várását, hiszen ez lesz a teljes megoldás számunkra. A második levél pedig józanságra int e várakozással kapcsolatban minden túlzás tekintetében, mégis megőrizve e szent várakozás komolyságát.
Így fogalmazza meg intéseit az apostol: – „Ne veszítsétek el józanságotokat!” (2) A hit embere reménységének túlcsorduló örömében is józan ember marad, aki látja, mennyire nyög és sóhajtozik még ez a világ (Róma 8,22). – „Ne rémüljetek meg, és ne rémítsen meg titeket senki, bármilyen magabiztos kijelentést is tesz az illető, vagy bárkire hivatkozik is!” (2) Aki rémületet támaszt és nem bátorít, az nem az Isten küldötte. Intésünkben is jelenjen meg a segítő biztatás! Az Úré az egyetlen tekintély, és csakis Őrá tekintve legyen tekintély számunkra a másik ember! – „Senki, semmiféle módon félre ne vezessen titeket, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna!” (2–3) Bizony, sok a félrevezető, önjelölt, önmagát istenítő, valójában önmagát képviselő álmessiás.
Az Úr eljövetele, azaz az Úr napja kapcsán Ravasz László a következőket írja: „A bűnös ember nem válthatja meg magát neveléssel, fejlődéssel, haladással. A gonoszság az emberi képességgel együtt fejlődik. Az Úr eljövetele ettől a nyomorúságtól szabadít meg bennünket.”
Az Úr eljövetelének konkrét jelei vannak, noha pontos időpontját nem ismerjük (Máté 24,26), de a jeleket vegyük komolyan! Döbbenetes, amit a jelek kapcsán elénk tár az apostol. Nem kell aktualizálni mindezeket, mert akinek van füle, az majd hallja. Az Úr eljövetelét megelőzi a hitetlenség eluralkodása, akár mindenféle vallási és spirituális jelenségek keveredésével együtt. Konkrét jele ennek az isteni törvény, az Isten életet kiteljesítő rendjének tiprása (3), amelynek során már semmi nem számít, ami szent – gyakran még a templomban, az Isten népének körében sem –, miközben a szentségtelen lesz a norma, és az istentelen emeli magát istenné.
Még van, aki visszatartja e rettenet gátlástalan eluralkodását (7). Ez kegyelmi állapot. De ha ez a „tartás” is eltűnik, akkor nyíltan jelenik meg a „törvénytipró”. Azt is mondhatnánk, minden korszakban, konkrét személyekben is láthatjuk ezeknek megtestesülését. Mostanában már úgy „konkrét”, hogy láthatatlan az a „konkrét törvénytipró”, aki a kárhozatos eseményeket kézben tartja és megtéveszt sokakat. Isten rendjének semmibevétele a gonosz munkája. A „törvénytipró” és minden életellenes törvénytiprás a Sátán eszköze, aki a hazugság számos „jelével és csodájával”, csalásával kápráztat el számosakat, akik tévelyegnek, akik hamisságban gyönyörködnek (9–12). Az ember szinte beleremeg mindezekbe.
Az evangélium felharsan e nehéz szakasz végén: akkor, amikor elszabadulna a gonosz, megjelenik az Úr, és nem engedi mindezt, megálljt parancsol, hatalmával végleg legyőzi a rosszat (8). Ezt a csodát Isten népe, és a hívő ember is megtapasztalja, személyes életében: amikor minden összeomlani látszik, amikor erőtlenségünk, félelmeink, gyarlóságaink ránk zuhannának, akkor közbeszól, cselekszik, érkezik az Úr, és konkrét szabadítást ad; már megszerzett szabadítását végérvényesen és maradéktalanul kiterjeszti ránk. Jézus Krisztus eljövetelének fenségével felragyog az Ő életet beteljesítő igazsága és megváltó kegyelme.