Isten Igéje úgy szolgálja az életet, mint a lélegzetvétel.
Ezért Isten szavára emlékezni kell és emlékeztetni kell arra a gyermekeinket is. Isten szavát kőbe kell vésni, azokat jól látható helyre kell felállítani, hogy az emlékkövek mindig Isten megtartó szavára emlékeztessenek bennünket. Ilyen „emlékkő” Isten szavának dokumentuma, a Biblia is (1–8).
Hasznunkra azonban akkor lehet a „kőbe vésett Ige”, ha Isten kegyelméből, az Ő Lelke által, a holt betű megelevenedik, szíven talál, megint, óv, véd, korlátoz; és ennek nyomán szabadságot ajándékoz, megvidámít, éltet, üdvözít minket. Bizony, kegyelmi állapot az, amikor rendszeresen kézbe kerül, kinyílik a Biblia, majd megnyílik az Ige mögött az élő üzenet: Bizony, kegyelmi állapot az, amikor Isten szavává lesz az imádságos figyelemmel olvasott és tanulmányozott Ige, és a szószéken szentlelkes hűséggel magyarázott Ige. Bizony, kegyelmi állapot, amikor maga a feltámadott Jézus Krisztus szólal meg az Igére figyelő bizonyságtételen keresztül, és nem mi. Bizony, kegyelmi állapot, amikor fontossá lesz Jézus Krisztus ügye, az anyaszentegyház, a kegyesség, az imádság, a gyülekezet, a szolgálat. Hallgass csak csendben az Úrra, állj meg, figyelj Igéjére egy picit! Megtapasztalod; Isten népének tagja vagy, az Ő megváltott gyermeke (9).
Nincs nagyobb örömüzenet – a tizenkét átokmondást olvasva különösképpen –, mint annak meghallása és megtapasztalása, hogy lehajolt érettünk az Isten, és „átok alatt” szenvedő, szétesett életünket (14–26) Ő „üdvösséges egésszé rakta össze”, áldottá gyógyította meg, a Jézus Krisztusban (10–13).