Jézus azt mondja, hogy mi, az Isten népe, félretesszük az Isten parancsolatait, hogy a magunk hagyományait megtartsuk. Jézus arra utal, hogy úgy tartjuk meg az Isten parancsolatát, ahogy azt mi magunk értelmezzük, abból egyre erősebb hagyomány lesz, amely az ember akaratát, gondolatát, számos okból befolyásolt értelmezését jeleníti meg, és egyre távolabb kerül Isten valóságos akaratától; noha ezt az emberi akaratot Isten akaratának nevezzük (13).
Isten akaratáról egyértelműen szól a mi Urunk egy példázattal (10–12), miszerint valaki az Istennek bemutatandó áldozatra hivatkozva nem segít beteg szülein, mert áldozati ajándéknak van félretéve az, amivel szüleit megsegíthetné. Ezzel pedig a Tízparancsolat és a Nagyparancsolat ellen vét. Isten akarata ugyanis mindenkor az Isten megváltó szeretetéből következő szeretet, amellyel az ember szereti Urát és a mellé rendelt embertársát. Mi az isteni parancsolatokból rendszert, szertartást, vallást, hagyományt formálunk, miközben bennünk számos tisztátalan erő munkál, amelyek igazából irányítanak minket (14–23).
Jézus ezzel arra mutat rá, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről, a világból eléri, hanem ami belül mozgatja őt, és amelyet a külső hagyományokkal próbál leplezni, mintegy Isten akaratára hivatkozva (1–9). Erre mutat rá Jézus, hogy félretesszük az Isten parancsolatát, de ráadásul nagyon ügyelünk rá, hogy szépen tegyük félre, vallásosan, betartva minden külső rendet, mindig a másikat hibáztatva, soha nem nézve magunkba. Jézus Isten népének mondja ezt a figyelmeztetést. Mindez nekünk szól! Szépen tesszük félre az Isten parancsolatait. Van esztétikuma az engedetlenségünknek. Képmutató módon vagyunk engedetlenek. Isten népe szépen teszi félre az Isten gondolatát azért, hogy a saját gondolatát valósíthassa meg. Jézus megtérésre hív.
Nem arról van szó, hogy a hagyományok, az elődök örökségének gyönyörű kincsei nem érvényesek. Azokat továbbra is meg kell becsülni, azokból rengeteget lehet tanulni. Soha nem tagadhatjuk meg azokat, akik hitvalló módon előttünk jártak, és akik által gyönyörűséges kultúránk létrejött. De mindig figyelnünk kell arra, hogy a keretek mennyei tartalma, a lényeg jelen van-e a hitünkben és az életünkben, azaz Jézus Krisztus megváltó szeretete újjászült-e bennünket? Egész keresztyénségünk éltető szívdobogása a feltámadott Jézus Krisztus, a kegyelemből kapott üdvösség, és ez által az Ő szeretetparancsának, mint egyetlen akaratának munkálása, már itt e földi világban.