Jelképekben gazdag nemzet vagyunk. Jól van ez így, a jelképek összetartanak, közösségbe hívnak és megtartanak. Erejük van, általuk kifejezhetünk olyat is, amit sem kimondani, sem megfogalmazni nem tudunk.
De veszélyesek is lehetnek, ha visszaélünk velük. Erre példáért sem kell a szomszédba mennünk…
Nekünk, keresztyéneknek a kereszt fontos jelkép. Magában hordozza Isten értünk hozott legnagyobb kegyelmét, Jézus Krisztus megváltó áldozatát, a hitünk alappillérét, a halál legyőzettetését. Ez az üzenet túlmutat a keresztyén léten, általános, mindenki számára üdvözítő, ha elfogadja, ha nem. Ránk bízatott hirdetése, továbbadása. Ezért tulajdonképpen nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk – még református identitással is – hogy ennek a fontos jelképnek, a keresztnek helye lehet mindenhol. Krisztusra mutat, Ő felé vezeti tekintetünket.
Az idők folyamán sok törekvés ócsította a kereszt szimbólumának jelentését. Elég csak arra gondolni, hogy a kereszt alatt, miatt mennyi vér ontatott ki a múltban, de ugyanúgy fájdalmas észlelni, miként vált egyszerű hatalmi jelképpé különböző nyakakban, mint arany ék (különböző, cseppet sem keresztyéni szubkultúrákban), vagy a politika eszközévé. A kereszt viszont minden átkos emberi akarat ellenére maradt az, ami: a remény és a megváltás szimbóluma.
Keresztény államunk megalapításának ünnepéhez közeledve kisebb vircsaft alakult ki, miszerint kell-e, lehet-e éppen oda, a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára keresztet rakni?
Azt látjuk, hogy a szakmai vitán túl erős ideológiai-politikai adok-kapok vette kezdetét. Az ellenérveket érdemes a helyén kezelni, szentlelkes bátorsággal szembeállni a kereszténységet temető hangokkal. A keresztnek, ami az élő Igét hirdeti, mindenütt van helye és ideje, akár alkalmas, akár alkalmatlan az az idő. És most hitvalló időket élünk, ezért talán még fontosabb a kiállás!
De.
Kérdéses, hogy valóban rehabilitálja-e a kereszt a szobor eredetét, annak üzenetét, a tőlünk idegen, mégis hosszú évtizedekre ránkerőszakolt „szabadságeszményt”? A szobrok a korok, rendszerek változásával újra és újra újabb jelentésrétegeket kapnak. Helyes dolog-e ebbe a módosulásra képes világértelmezésbe belevinni a számunkra állandót?
Engedjük meg a megvalósítást szorgalmazóknak, hogy valóban a keresztyénségért való kiállás vezeti őket, és nem politikai cukkolás. Ebben az esetben – hiszen a kereszténység erre tanít – még ha nehéz is, de szeretettel kell fordulni azok felé, akik túlhaladottnak, elavultnak tartják a kereszt üzenetét. Ne feledjük, hogy a kereszt üzenete fontosabb, mint szemmel látható jelképi mivolta. Jelképi szerepe ünnepre hív, üzenete azonban a hétköznapok megélésére tanít.
Nem gondolom, hogy csupán a viták elkerülése miatt fel kellene adnunk jelképeinket. Látható, tőlünk nyugatra szimbólumaink elengedése miként adott teret a posványnak. Épp ezért helyeslem, hogy olyan vezetőink vannak, akik kiállnak a keresztyénség ügyéért. De hiszem és vallom, hogy a kereszt csak akkor keresztyén jelkép, ha Krisztusra mutat. Ha már kikerül a szobor talapzatára, jól látható helyre, akkor azért kell imádkoznunk, hogy minél többeket hívjon el Isten Lelke Krisztushoz. Mert mindnyájan kegyelemre szorulunk, amit csak Ő adhat meg számunkra.
