„…tűzzé teszem igémet a szádban, ezt a népet pedig fává, hogy megeméssze őket.” (Jer 5,14) Milyen költői, erős és megrendítő ez a kép Jeremiástól! Az Ószövetség népe önkényesen felbontotta szövetségét az Úrral. Hú, szinte belénk vág a próféta minden szava, amivel ezt a hűtlen népet leírja. És még élesebb a szó, hogy 2600 évvel később is ugyanaz a világ, és mi magunknak, Isten jelenkori népének is oly sok hűtlenséget kell bűnbánattal megvallania.
Milyen szomorú, hát nem változott semmi? A semmi az valóban nem változott. De a Valami, az igen. Az Úr nem mondott le hűtlen népéről, gyomlált, hogy aztán plántálhasson. Megadatott nekünk az Új Szövetség!
„…de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (Jn 4,14) Isten a perzselő Igét éltető vízzé változtatta.
Krisztus az élő víz! Rajta keresztül néz ránk, bűnös népére az Úr, hogy az éltető vízzel tisztítsa el hűtlenségünket.
Mekkora kegyelem ez! Érdemtelenül, csupán egyszülött Fiáért, a mi Urunkért. E kegyelem születésének ünnepére készülünk. Úgy ajándék ez igazán, ha nem feledjük: előbb van a gyomlálás, azután az új földbe a plántálás és az öntözés.
Szép és jó az Ige üzenete, de mond-e ez bármit ma, amikor se azt nem akarjuk hallani, hogy bármire is érdemtelenek vagyunk – hiszen minden jár nekünk – se azt, hogy bármi bűnünk lenne – hiszen mindannyian belső tökéletességet hordozunk magunkban. Elér-e az Ige üzenete, az éltető víz fakadásának örömhíre ahhoz, aki nem látja/tudja, hogy ő fává vált és tűzben emésztődik.
Beléptem a boltba, átverekedtem magam a piros, karácsonyfás zoknik, pulóverek, sapkák garmadáján. Mi úgy hívjuk: advent van, a másik valóság a fogyasztói index növekedésnek nevezi. Persze ne legyünk álszentek, nincs azzal baj, ha ajándékkal (is) készülünk Karácsonyra. Az akciók, leárazások, szuper kedvezmények örömét miért vennénk el holmi bűnbánatra való felhívással, valamiféle megfoghatatlan, láthatatlan kiteljesedésre hívó csendes hangolódással? Mivégre a szó, ha nincs hozzá fül?
Jeremiás 40 évig hányta a borsót a falra. Mondta és mondta. Nem csupán általánosságokat rótt fel, hanem példátlan elkötelezettséggel feddte a konkrét bűnt és hívott megtérésre. Hatalommal, földi gyönyörökkel, elkényelmesedéssel, galádsággal, képmutatással, kizsákmányolással, hamis istenek és próféták követésével… stb. szemben hirdette: térjetek vissza az Úrhoz, mert baj lesz. És baj lett. Volt értelme ennek az életét is veszélyeztető prófétaságnak? Volt. A tűz és a víz. Nem a fület kéri számon rajtunk az Úr, hanem a szót.
Miközben mi, Isten elhívott népe, vakargatjuk/nyalogatjuk sebeinket, a gonosz végzi a munkáját, terjeszkedik, néhol belopózik, máshol berúgja az ajtót. Nem lehet okunk nem szólni, nincs veszteni valónk – csak a mindenség. Ne legyen okunk nem szólni a Karácsony elprofanizálása ellen. Miközben rátelepednek és beárazzák advent üzenetét, miközben a közélet a mélységbe pocskondiázik, miközben a világot széthullás fenyegeti, nem lehet fontosabb, mint szólni Isten szavát: térjetek meg!
Legyen okunk szólni az advent igazi üzenetét: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1,21) Legyen okunk szólni Isten szeretetét, a már eljött és a majd eljövendő Megváltót. Azt, hogy bűneink bére a tűz, a halál, de az Élő Ige – a tiszta víz – Jézus Krisztus megváltotta ezt a bérünket. Ő, és csakis Ő az Igazi Ajándék.
