A befolyással bíró cégek émelyítő melaszba mártott karácsonyi reklámfilmjei, az ünnep fentről jövő misztériumát csodátlanítva, egyfajta belső emberi erőféleséggé degradálva, a Karácsony vallástalanításában (értsd: krisztustalanításában) munkálkodnak.
A Telekom idén azonban, valószínűleg akaratlanul, burkolt keresztyén üzenetet is elrejtett reklámjában. (Ha nem látta, ide kattintva megnézheti.)
A kisfilm felszíni üzenete aktuális, nagyon is valós. Falakat, jelen esetben üvegfalakat húzunk egymás közé, nincs átjárás, csak gyűlölködés. Ezt látjuk a világban, a környezetünkben, de valljuk meg bűnbánattal, ezt tapasztaljuk egyházunkban is. A felvetés tehát húsba vágóan életszerű.
A főhős két kislány, akiket láthatóan zavar ez a megosztottság, a gyermeki ártatlanságot, tisztaságot hivatott megjeleníteni. Szerepük a feloldásnak szánt megoldásban azonban úgy értelmezhető, hogy a felnőttek által elrontott világot majd gyermekeink megjavítják. A fikciót a valóság inspirálta, hiszen ez a felelősségáthárítás az utánunk jövőkre napi mantra: tiétek a jövő! Miközben ezt a düledező, alapjaiban roskadozó tákolmányjelent terheljük rájuk hagyatékként, a szabad nevelési eszmékkel a valós megoldás lehetőségét kivesszük, és (amire a film rámutat) köveket adunk a kezükbe.
A történet szerint két hógömbbe zárt világról van szó. A búrát légmentesen kitöltő folyadék a hógömb lételeme. Ezt törik össze a kővel.
A záró kép így a pozitív üzenet helyett inkább megrendítő tragédia: két összetört hógömb, amelyekből kifolyt az életet adó folyadék. Ez maga a halál metaforája. És ehhez jön a kommunikációs cég szöveges üzenete: „Építsünk egy korlátok nélküli világot!”
Akaratlanul is azt üzeni ez a kampány, hogy emberileg erre vagyunk képesek. Törni, pusztítani, ölni. Még a megoldásaink is rombolnak. Ezt tudja a korlátok nélküli világ nyújtani. A Telekom ezzel a groteszk, abszurd képpel (összetört, halott világgal ajánlani az építést, a korlátlanság eszményét) Krisztusért kiált.
A korláttalanság veszélye, hogy nem lévén kapaszkodó, a magunk megfejtéseibe markolva ügyeskedünk, önigazolásaink bójái között lavírozva, akár másokat is beáldozva.
Ha innen nézzük, akkor ez valóban karácsonyi reklám, egy sóhajtás, ima: Jöjj el, Szentlélek Úr Isten, egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban hozd el nekünk a Te mennyei megoldásodat, a Te szent korlátaidat, amelyek elvezetnek a biztos megérkezésig! Hogy ne kövekkel a kézben, hanem a Te Szent Lelkeddel telve – valóban építsünk.