Még az ünnep előtt történt, hogy az egyszeri hitoktató úgy tervezte, hogy az ünnep előtti utolsó órákon az egyes csoportokban a karácsonyi történet különböző nézőpontú felidézésén túl közös éneklésbe fog átcsapni a gyerekekkel. Az első ilyen órán fel is tette a kérdést: „Melyik a kedvenc karácsonyi éneketek?” Nagy naivan azt hitte, hogy özönleni fognak a válaszok. Tévedett. Sokkal inkább harapófogót kellett alkalmazni, és amikor nagy nehezen a Jingle Bells, I wish you a merry Christmas, meg a Last Christmas jött elő, rögtön rájött, hogy rosszul tette fel a kérdést. Potosított: „Melyik a kedvenc magyar karácsonyi éneketek?” A csönd még jobban sűrűsödött. „Hull a pelyhes fehér hó…”- mondta be a kicsik között valaki. „A Mikulás már megvolt december elején, én karácsonyit kértem! – próbálta mederbe terelni a dolgokat. „Akkor az Adventi hírnök…” Egyházi iskola lévén a heti reggeli áhítatokon hétről hétre énekelték ezt a karácsonyt megelőző négy hétben, ez legalább rövidtávon megragadt. „Örülök, hogy ezt tudjátok, de ahogy a szöveg is mutatja, ez adventi ének, én pedig karácsonyi dalt szeretnék!” – kötötte tovább az ebet a karóhoz. Nagy nehezen eljutottak a Kiskarácsony, Nagykarácsony… énekhez, amit talán kivétel nélkül mindegyik gyerek ismert. (Más kérdés, hogy azt már nem igazán értették, hogy miért hol kicsi, hol nagy a karácsony.) De a hitoktató csak nem nyugodott meg, tovább kérdezett: „És valami olyan karácsonyi éneket tudtok-e, amelyiknek valami köze van Jézus születéséhez is?” Ekkorra már eléggé le volt lombozva, hiszen évről évre igyekszik egy-egy karácsonyi éneket megtanítani a gyerekeknek, a karácsonyi szereplések során is előhozni egy-egy „klasszikus” éneket, de úgy látszik, hogy nem túl sok eredménnyel. Utolsó kétségbeesésében megkérdezte: „De azt csak tudjátok, hogy mit szoktatok énekelni Szenteste a fa körül, vagy mit hallgattok meg ilyenkor?” A többségtől a következő válasz jött: „Nem szoktunk semmit énekelni. Bemegyünk a karácsonyfához a csengő után, és rávetjük magunkat az ajándékokra.” Igen, sokfelé ez az ünnep realitása.
A keserű tapasztalatok után a hátralévő csoportokban már máshogy közelítette meg az éneklés kérdését. Elővetetett a gyerekekkel egy papírt, és elmondta, hogy karácsonyi énekeket fog dúdolni egymás után. Amelyiket felismerik, annak akár a címét, vagy belőle egy sort, szövegrészletet írjanak le. A memóriát serkentendő, kis édességet is helyezett kilátásba a legjobbak számára. A következő énekek dallamát dúdolta egymás után: 1. Csendes éj… 2. Pásztorok, pásztorok… 3. Mennyből az angyal… 4. Krisztus Urunknak áldott születésén… 5. A kis Jézus megszületett, örvendjünk… 6. Dicsőség mennyben az Istennek… 7. Fel nagy örömre, megszületett… 8. Gyere el a jászolhoz még ma éjjel… 9. Kis karácsony, nagy karácsony… 10. Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján… 11. Ó jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel… 12. Ó gyönyörű szép titokzatos éj 13. Az Istennek szent angyala… Lehet találgatni, hogy milyen eredmény született! (Ki lehet próbálni fordítva, hogy megvan-e a tisztelt olvasóknak a hozzájuk tartozó dallam!)
Valószínű mindenki kitalálta már, hogy ki volt az a naiv hitoktató. Éppen ezért elárulhatom az eredményt, miszerint messze egy harmadikos kislány volt a legjobb 8 találattal. Az átlag valahova 3-4 közé esett. Volt sajnos olyan is, aki mindössze 1 találatot hozott össze, az említett Kiskarácsony nagykarácsony…-t. Református berkekben sokáig, ha a karácsonyi énekek jöttek szóba, akkor a No.1 a Krisztus Urunknak áldott születésén kezdetű ének volt. Ha valamit teli tüdőből és karácsonyi lélekkel zengett a gyülekezet, akkor ez a dicséret volt az. Ugyan nem reprezentatív minta a felmérésem, de sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány gyereknek volt ismerős ez. (Pedig a többségnek már tanítottam is az évek során). Az Az Istennek szent angyala kezdetű énekünk nulla felismeréssel a sor végén zárt. A dicsőség mennyben az Istennek… dicséret legalább a többség számára ismerős volt, ha nem is mindenki tudta megnevezni, idézni, de legalább majd mindenki azt mondta, hogy már hallotta.
Nem folytatom tovább az elemzést, (Ki lehetne pl. elemezni az angol nyelvű kulturális inváziót is, mely már a legfontosabb családi hagyományok szintjét is elérte, hogy bombázza szét magyar identitástudatunkat, ünneplésünket.), most legyen elég ennyi, és csak ismételten hangsúlyozom, hogy a fentiek egy egyházi iskolában estek meg. El is határoztam, hogy az általam rendezendő jövőbeni karácsonyi ünnepségeken mostantól fogva hangsúlyozottan a klasszikus karácsonyi énekek fognak megjelenni. Az általam nagyra tartott C.S. Lewis oxfordi professzor egyszer azt mondta: „Nem annyira új ötleteket kell elmondani nekünk, mint inkább emlékeztetni a régi igazságokra.” Márpedig a klasszikus énekek még karácsony fő igazságát, üzenetét szólaltatják meg, szemben sok mai sziruposan csöpögős, érzelgős vagy bugyuta karácsonyinak nevezett dallal, melyek jobb esetben is max. az emberi szeretetig jutnak el. Persze ma is vannak kivételek, mert pl. a nyolcadikként említett Pintér Béla dal, melyet kakukktojásként tettem be a klasszikusok közé, nekem is nagy kedvencem.
Mindenesetre a karácsonyi énekeinkkel kapcsolatos megtapasztalás is felhívja a figyelmet, hogy amiről azt hisszük, hogy örök igazság, és mindenki számára egyértelmű, tudott, az csak egy darabig és talán már csak nekünk magától értetődő. Ha azonban nem kap életünkben megfelelő hangsúlyt, ha nem tanítjuk tovább életünkkel, szokásainkkal, saját családi és templomi „liturgiáinkkal”, magyarázatainkkal gyermekeinknek, unokáinknak is, szépen lassan a feledés homályába veszik, bármekkora értéket hordoz. Ne fosszuk meg a felnövő korosztályt sem a közös éneklés, a karácsony, a testet öltés csodája eldalolásának az örömétől! A régiek még tudták, hogy kétszeresen is imádkozik, aki szépen énekel! Dalra fel, még nem késő, hogy a legkisebbekkel együtt otthon és a templomban is kapcsolódjunk az Istent énekkel dicsérő angyali karokhoz!
