Isten rendszere. Az utóbbi napokban egyre többet gondolok erre a struktúrára. Nem a mennyek országára. Nem arra, amire a legtöbb ember asszociál, amikor az Isten, vagy egyház kifejezést meghallja. Nem egy prűd, despotikus, egy vallás törvényei és szokásai által szűk térbe szorított társadalomra.
Isten rendszere, vagy világa mindig és mindenhol létezik. Egyszerűen volt, van és lesz. Jó. Úgy van „tervezve”, hogy működik. Az élő és élettelen aránya optimális. A rendszerben minden élőnek és élettelennek megvan a maga helye. Illeszkednek, súrlódnak, kopnak. Valami elmúlik és valami létrejön. Van születés és halál. Folyamatok zajlanak, amelyek mindent alakítanak. Minden alakul. Semmi sem érintetlen. Megvan mindennek a maga áradása, kifutása, lecsendesülése. Az élettelen világban is zajlanak kémiai és fizikai folyamatok. Az élettel teli világban még biológiai folyamatok társulnak az előbbiekhez. Isten rendszerében helye van a női és férfi princípiumoknak, az élet továbbadásának, amelyek szintén részei a nagy folyamatoknak.
Azt nem tudom, hogy ez a paradicsomi állapot, vagy nem. Ezt senki nem tudhatja. Mert minden ember azután született, hogy kiűzetett onnan. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberről csak annyit tudunk, hogy volt, és azt, hogy ha bárkihez is hasonlít, az egyedül Jézus, aki Isten eikonja, képe. Most az Isten képét és hasonlatosságát elvesztett emberi teremtmények vagyunk. A jelenlegi ismereteimmel és gondolkodásommal tudok arra gondolni, hogy Istennek van olyan struktúrája, ami jó és működőképes. Arra is gondolhatok, hogy időnként megérezhetünk belőle valamit. Ez feltűnően megjelenik az emberi gondolkodásmódban a világ minden táján és világnézetében.
Isten megengedte nekünk, hogy megismerjük, azaz meg akarja magát ismertetni velünk. Legutoljára Jézusban tette meg. Be akar hívni az Ő rendszerébe. Nyilván a rendszerének része az Ő országa is, amelyről szintén nem tudunk semmit. Akár éljünk, akár haljunk az Úréi vagyunk. Ez a mi szabadságunk.
De éppen ezért most maradjunk meg a biológiai életnél és különösen az ember biológiai életénél. A mi biológiai életünk része Isten struktúrájának. Azonban mi abból elvágyódtunk, és mindent megtettünk és megteszünk a mai napig is, hogy elhagyhassuk.
Miért van ennek bármilyen jelentősége? Élünk, megvagyunk, nagy hiányunk nincsen. Nem hiányzik az Isten semmilyen formában, főleg az nem, hogy naponként valamiféle elvárásoknak kelljen megfelelni. Nincs Isten, nincs sírás. Azt csinálunk, amit akarunk.
Látszólag. Mert igazából utánozni akarjuk Istent. Mi rendszeresen új rendszert hozunk létre. Ezzel sincs önmagában baj, hiszen valahol az eredeti feladataink között ott volt a kreatív, gondviselő Isten feladata, amit delegált nekünk, hogy törődjünk a világával, rendszerével. De mivel azt nem ismerjük pontosan, azt mi próbáljuk kitalálni. Mi pedig kitaláljuk. Próbálkozunk. Ezek a rendszerek, és ehhez hozzátartoznak a társadalmaknak, olyanok, amilyenek.
Időnként Isten megszólal. Voltak prófétái, emberei, küldöttei. Mert nem hagyott magunkra minket. Nagyon nehéz meghallani a hangját. Annyira hozzászoktunk az önálló rendszerünk, rendszereink babusgatásához, az abból származó vélt előnyeinkhez, hogy ha Isten szól is, azt mi nem tudjuk figyelembe venni. Ez alatt azt értem, hogy nem értjük, nem akarjuk érteni, nem akarjuk, ha értjük is, mert eltér a mi vélt érdekeinktől, vagy megszokásainktól. Idegen nekünk Isten és idegen a rendszere is.
A jelentősége ott van, hogy azért érezzük, hogy nem teljes a kép. Mindig van egy hiányérzetünk, vakfolt, fehérfolt, fekete lyuk, nevezzük bárminek, ami idegesítően hiányzik. Hiányzik a jó élethez, megértéshez, magyarázathoz, a nyugalomhoz, békességhez. Mindahhoz, amitől embernek érezzük magunkat, és ami alapján megélhetjük jól az emberségünket.
A vallás, a hit ráérez erre. Hangot ad ennek a hiánynak. De ugyanúgy, ha emberire épül, akkor téved. Emberi rendszert hoz létre. Rengeteg rendszert hozunk létre, feltételezve, hogy ez jó lesz. Rengeteg hipotézisünk van, és ezekből indulunk ki. Próba szerencse alapon működünk. Társadalmi rendszereket hozunk létre, államformákat. Ezekben nyomokban lehet, hogy fellelhető Isten rendszeréből is.
Amikor kijelenti magát Isten, akkor is megrémülhetünk, hogy most akkor hogyan tovább, mert az eddigi tapasztalatunk, ismeretünk az Isten felé való nyitást nem igazán teszi egyértelművé, elfogadhatóvá. Ezért mondjuk, hogy Isten az, aki megadja a hitet, az értelmet, bölcsességet. Ez a nyitás Isten ajándéka.
Amikor megismerjük, hogy van Isten, akkor ismét jön a különbségtétel nagy feladata. Isten rendszeréhez mi tartozik és mi nem. Mert mi aztán tudunk imádkozni, kérni. A mi rendszereinkben akarjuk Isten segítségét és áldását. Ez lesz a bálványimádás. Olyan dologban, amelyben Isten nincs benne, nem is akar benne lenni, nem is akarja megáldani, mégis hányszor hívjuk segítségül. Isten bár mindent megtehet, de a saját rendszerében akar működni, abba akar behívni, és ott akarja meghallani az imádságainkat is.
Add Uram, hogy az internetbankon utalt pénzem elérje a célját. Ebben sem az internet, sem a bank nem Isten rendszere. Legyen telitalálatom valamelyik játékon! Ez se az Ő rendszere, miért nyúlna bele? Ma oly divatos woke, meg gender dolgok, környezetszennyező, kapzsi életmód. Ezeknek irtózatos következményei vannak a saját magunk által létrehozott társadalmunkban. A gének manipulálása, orvostudomány, „gyerekgyártás”, ha nem megy az Isten rendszerében. Mert két nő, vagy férfi, aki együtt él az nem tud igazán ilyet magától létrehozni. Ezekben hiába keressük Istent. Bár megy a „Jaj Istenem, segíts!” „OMG!” A rendszereink generálta háborúk, amire áldást akarunk kérni. Ezekbe Ő nem akar beleszólni.
Valamit jól kell értenünk. Ő elhív magához, a maga rendszerébe, struktúrájába, hogy ott velünk emberként bánhasson. Ott. Az, hogy nem hagyott még el minket, az nem a mi érdemünk. Az kizárólag az ajándéka. Mi pedig nem tehetünk másként, mint a hipotéziseinkből egyszer hallgatunk a szavára, amelyet egyenesen kijelent, hitből hitbe, szívből szívbe. Akkor nem kell hipokratának sem lennünk. Ez az az állapot, amikor érezzük, hogy valami elcsúszott, nem jó. Készek vagyunk változtatni, változni.
Istennek van rendszere. Az a mi életesélyünk.
Kép Zsögödi Nagy Imre: Noé bárkája felé
