Gyerekkorunkban az iskolában úgy próbálták a nebulókat rászoktatni a takarékosságra, hogy takarék levelekben lehetett gyűjteni a kis zsebpénzeket. A diákok bélyegeket vásárolhattak és beragasztották a gyűjtő mappájukba. Nagyon követendő példa lenne ez ma is, hiszen az ilyesmi megtanítja az ifjúságot a pénzzel való bánásmódra, és nem utolsósorban egy bizonyos kitűzött cél elérésében is segítséget ad. Meg kell állapítani, hogy az akkori rendszer nem volt kapzsi, hiszen nem is névértéken váltották vissza a megtakarítás bélyegeit, hanem még egy kis pluszt is tettek hozzá. (A mostani bankrendszerről ez már nem igazán mondható el, hiszen már az is pénzbe kerül, hogy a saját pénzünket felvegyük a számlánkról.) Diákkorunk megtakarításai ugyan nem voltak hatalmas összegek, hiszen nem Krőzus leszármazottjaiként koptattuk együtt az iskolapadokat, de ez így volt jó. Általában azért mindenkinek jutott egy-két fölös forint bélyegekre. Megtakarításunkat csak a tanév végén válthattuk be. Ezzel nem lett ugyan egyikünk sem Csekonics gróf, de a fagyisnál bátran kérhettünk a 3 gombócost, aminek akkortájt 50 fillérért mérték gombócát.
Ez a takarékos hozzáállás, amire otthon és az iskolában is folyamatosan tanítottak bennünket, elkísér egy egész életen át. Emlékszem, volt egy agyagból készült malacperselyem is, amibe a megtakarításaimat, azaz minden kincsemet tettem bele. Féltve őriztem, nem akartam, hogy böllér kézre kerüljön az árva. De szerencsére a fazekas gondolt a feledékeny gazdákra is, ezért volt a malacka alján egy kerek nyílás, mely filccel volt leragasztva. Ez életmentő volt a röffencsnek, hogy az időnkénti pénzszámolás ne legyen végzetes számára.
Manapság szinte minden kifordult az eredeti rendjéből. Már nem divatos sem a takarékosság, sem a beosztás, sem pedig a mértékletes élet. Helyette szinte elvárás a költekezés még akkor is, ha nincs is rá fedezet. Az emberek gyakran vesznek fel mindenféle kölcsönöket, adósságot halmoznak fel, így rabságba hajtják a fejüket, hogy megfeleljenek a környezetük elvárásainak. Ahogy Pál említi, test szerint ítélik meg az embereket, nem lélek szerint, mert a külsőségek mindennél fontosabbá váltak.
Eljátszottam a gondolattal, hogy tulajdonképpen nem vagyunk-e mi magunk is olyanok, mint a malacpersely. (Rendben van, csak én, hiszen vannak kedvesebb állatkák is egy malacnál!) De mi is a lényeg? Adott egy cserépedény, ami törékeny és sérülékeny. Lehet persze szebben is kifejezni, hogy mindannyian terrakotta edények vagyunk. Pál apostol is használja ezt a képet. Egész életünkben gyűjtögetünk és raktározzuk el a dolgainkat, jót és rosszat egyaránt. Az Úrtól kapott Lélek és az ember szabad akaratának küzdelme vagy épp együtt munkálkodása dönti el, hogy mi kerül ebbe a cserépedénybe. A mai világban sokak mindennapjainak java részét a pénz és annak megszerzése tölti ki. Nagyon tudják irigyelni egymástól a gazdagság csillogó tárgyait. Sokan nem is tudják azonban, hogy pl. a sikeres vállalkozói létnek komoly ára van. Azt még csak sejtik, hogy sok munkát kell befektetni az indulásnál, amit ugye senki sem irigyel. De azt már kevesen tudják, hogy a sikeres vállalkozók jelentős százalékának (kb. 95%) rámegy a párkapcsolata, a családja, az egészsége is akár a pénzhajszolásra. Az üzleti életben nincs igaz barátság sem, csak érdekek vannak és a pénzen vett valóság.
A terrakotta malacka pénzzel való kitömése azonban nem sokat segít rajtunk az Úr országában, mert a földön szerzett értéklevelek és kézzel fogható kincsek nála nincsenek kereskedésekben, előtte ezek hiteltelennek és értéktelennek bizonyulnak. Anno a búcsúcédulákat is csupán az emberi mohóság és gyarlóság találta ki. (Sajnos ez a gondolat még mindig itt él köztünk, a haszonszedő és a munkára kötelezett személye sosem azonos.) Hogy életünk cserépedényből igazi kincsesláda, értéket hordozó malacpersely legyen, szükség van a cserépedény megerősítésére. Vékony falú edénybe nehéz fajsúlyos dolgokat úgy belerakni, hogy az edény elbírja a terhelést. Az embernek is meg kell erősödnie hitében ahhoz, hogy be tudja fogadni mindazt a tudást, ami felépíti, megerősíti saját életének malacperselyét. Nem könnyű munka ez, és sokszor szorulunk azok segítségére, akik már előrébb járnak ezen az úton. Nem szégyen kérdezni, tanulni, ellesni, hogy telhet meg az életünk igazi kincsekkel.
Sajnos azonban nagyon sok a tévút is. Nem egy prédikációban hallottam már, hogy az igehirdető szinte az Úr szájába adta a szavakat, és nagy magabiztossággal magyarázta, hogy mit miért tett, vagy épp mit gondolt egy adott helyzetben az Isten. Ezen mindig el szoktam csodálkozni, hogy egy teremtmény honnan veszi magának a bátorságot, hogy kinyilatkoztasson az Úr nevében, hiszen a világ történéseinek még 1%-ára sincs teljes rálátása, mivel az igehirdető is csak egy ember. Mindannyiunkra érvényes életünk során, hogy „az Én utaim nem a ti utaitok.” Talán több alázat kellene a nagy magabiztos kinyilatkoztatások helyett. A másik ilyen tévút, amikor a mindennapi problémákra nem kap a templom padjában ülő egyszerű és érthető választ, helyette porszemnyi ismerettel a mindenségre és a mindenség urára vonatkozó általánosító, közhelyes nagy frázisok vagy érthetetlen, a hétköznapoktól távol lévő dogmatika hangzik állandóan. Mit ér ugyanis egy hosszas előadás az agyagréteg keletkezéséről, amikor már ott van az emberek előtt a tégla és falazni kellene a házat. Lehet a dolgokat bonyolítani, sőt egymás előadását dicsérgetni, de legtöbbször ilyenkor szembejön a valóság fala. Aki nem tud világos választ adni egy kérdésre, az többnyire maga sem tudja a megoldást. Ha pl. főzésnél csak tíz adagnyi alapanyag áll rendelkezésre, az plusz 1000 liter víz hozzáadásával sem lesz elegendő egy ezrednek.
Megfigyelhetjük Jézus tanításában és cselekedeteiben, hogy a mindenség tudásával és hatalmával felvértezve mindig érthető, az adott helyzetben egyértelmű választ adott, mert tudta, hogy erre van szüksége az embereknek. Gondoljunk csak bele, hogy mi történt volna, ha Jézus minden csodatétele előtt egy min. 3-4 órás kiselőadást tartott volna megmagyarázva a dolgok menetét. Be tudta volna fogadni valaki azt? És ha igen, akkor is mit értek volna a hallottak az isteni hatalom megnyilvánulása nélkül.
Az embereknek joga és kötelessége egy másik ember állításával kapcsolatban a kételkedés és az alapos vizsgálódás, hiszen a bizonyosság csakis az Úrnál van. Pál „mindent megvizsgáljatok, ami jó, azt megtartsátok” (I Thessz 5:21) tanácsát alkalmazva idővel üres cserépedény életünk igazi terrakotta malaccá, azaz valódi kincsek őrzőjévé válhat.
