Sok okom van rá. Megleptek sokszor. Például a legzöldebbre festett hajú piercinges egyetemista lány, aki az érvelésében a legkonzervatívabb értékeket mutatta fel a disney filmek gender és etnikai kvótáival szemben, jó stílusú humorral téve föl a kérdést: vajon Hans Christian Andersen egyáltalán találkozhatott-e kora dán társadalmában feketebőrű emberrel? Vagy amikor egyetemi lelkészek arról mesélnek nekem, hogy kellett keresniük bűnvallás formáit és bevezetni, mert a fiataljaik igényelték…
De reménykedem bennük a generációk túlkapásainak és végletességének orvoslóiként is. Mert engem még csak digitális bennszülöttnek hívtak az előző generációhoz képest, de őket már hívhatom mesterséges intelligencia bennszülöttnek, meg „túléltünk egy vírus miatti bezárkózást” bennszülöttnek, meg ki tudja még mennyi mindenféle bennszülöttnek, de hadd hívjam inkább úgy: beavatottnak.
Láttam a nagyszüleimet: a termékhiány után egyszer csak elérhetőek lettek termékek, részegítő dolog: kell. A vérnarancs, az ananász, a nápolyi akkor is, ha cukorbetegek vagyunk és akkor is, ha még a régi „nincs” reflex szerint el is tesszük a cukros és lisztes zacskót, mert az is jó valamire…
Látom a saját generációmat, meg a kicsit idősebbeket: mi már tudunk minimálkodni, de minket a képernyő részegített meg, ami nem ez előtt történik az már nem is munka, meg nem is szórakozás. Nívó és szitokszó egyaránt ez a digitális, függünk. Gyereket is félszemmel nevelünk.
És jönnek ezek a mostaniak, és azt mondják, hogy nem kell márkás ruha. Meg nem kell online lenni. Meg nem kell közösségi média sem akár. Ellenben önkénteskedünk – nem csak mert kell, hanem mert minket épít. Meg csirkét tartunk, mert az menő (élő példa). Biztos vagyok benne, hogy az ő generációjuknak is meglesz a saját bűne és vargabetűje – elvégre nem, nem ők a megváltók – , de ami a korábbiaknál kilógott, ami inga elért a falig, azt kritikusan, de szépen helyrehúzzák. Remélem képesek a mi végletesre pörgetett közbeszéd narratíváinkat, a marketing gépezeteket is kicsit konszolidációra bírni, hogy élhetőbb világ jöjjön utánunk.
Még ha egyszer ideér hozzánk a nyugati fiatalok mostani ébredése…!
Idén a Csillagpont témája a szorongás. Azt látom, abban is nagyok ezek a mai fiatalok, hogy ilyesmit diagnosztizáljanak. Egy generációval korábban csak azt mondtuk stressz, vagy feszültség, de hát az szinte egy nívó, egy jobb munka velejárója, státusz szimbólum, ettől érzed, hogy élsz – indokoljuk meg magunknak, noha simán felemészt és megüli a szervezetet és lelket egyaránt. Még egy generációval korábban nem mondtak semmit, csak ittak rá, elvégre valahogy el kell nyomni. Pityókásan meg senki sem feszeng. Vagy csak ordítoztak otthon bevett programpont gyanánt a családtagokkal. Vagy csak csöndesen fellógatták magukat. Nem tudták néven nevezni, hogy mi is az, nemhogy megoldási, feloldási módszereket keressenek. Beszélni? Ilyenekről? Olyan generációk nyomában, akiket magával vittek diktatúrák meg háborúk? Ugyan milyen dolog már ilyen kicsiségekről beszélni, miközben KOMOLY gondok is vannak a világon. Úgy hiszem, ahogy a bűnben sem érdemes méricskélni kicsit és nagyot, az embert megterhelő dolgok között sem érdemes. Ahogy a bűnre szoktuk mondani, hogy mindegy, hogy sok méter mély, vagy csak egy kiskanál víz fojt meg, hát ugyanígy áll a terhekre: mindegy, hogy egy több éves háborút nyögő fiatal anya őszül bele a félelembe, vagy egy fiatal a szülei megromlott házassága és az ökológiai krízis miatt nem tud aludni, a szervezet és a lélek szenved. Pánikrohamokat produkál, evészavarokba űz, szorítja a mellkast, ereket tömít el… És ha ezt detektáljuk, kimondjuk és elhozzuk a divatját a megoldás keresésnek, az nem csak kevesebb önpusztításhoz vezet, de talán egyeseket Krisztushoz is.
Steinbach József püspök úr azt mondta: azért örül, mert úgy látja, hogy sikerült ezt a nehéz témát evangéliummá formálni a fesztivál igei szolgálóinak és témakidolgozóinak. Nekem már az is evangélium, ha erről, hogy szorongás, merünk beszélni. Hogy nem akarunk mosolygós kirakatot fenntartani, hanem foglalkozhatunk azzal, hogy tényleg, valóban, mélyen hogy is vannak ezek a fiatalok. Hogy miből akarja őket megszabadítani Isten.
Gyönyörködjetek ezekben a mai fiatalokban! És gyűjtsétek magatok köré őket!
Mondjuk úgy, ahogy most Farkas Balázs barátom és lelkésztársam hív erre benneteket:
- egy evangelizáló, szakmai hétvégét szervezünk
- lelkipásztoroknak, teológusoknak és nem lelkészi gyülekezeti szolgálók számára.
- Országosan elismert szakemberek segítségével
- Cél: szeptemberben elindítani vagy még tudatosabban szervezni az IFI-t a gyülekezetben és az egyházmegyében
Egyéni hozzájárulásként 5.000 Ft-ot kérünk el a jelentkezőktől, erről a regisztráció után adunk tájékoztatást. FONTOS! Csak azok regisztrációját tudjuk elfogadni, akik a képzés teljes idején jelen tudnak lenni!
Biztatjuk azokat a lelkipásztorokat, ahol személyesen nem tudnak ifjúsági szolgálatot végezni, viszont a feltételek adottak lennének hozzá, küldjenek a gyülekezetükből egy olyan szolgálót, aki hívást érez ezen a területen.
A férőhelyek korlátozottak: maximum 35 fő jelentkezését tudjuk fogadni.
Helyszín: Siloám Református Missziós Otthon (Balatonfüred)
Időpont: 2025. szeptember 4. csütörtök estétől – szeptember 6. szombat vacsoráig.
Teljes ellátás (Reggeli-ebéd-vacsora és szállásdíj)
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2025. JÚLIUS 31!
Az alábbi linken lehet jelentkezni: Dunántúli Református Egyházkerület IFI Vezetőképző 2025. 09.04-06
További kérdés esetén a 06-30-575-2180-as telefonszámon lehet érdeklődni!
