2025. június 21-én elkísértem a feleségemet Szombathelyre a helyi nőszövetség hálaadó ünnepségre, mely most ünnepelte megalakulása 25 éves évfordulóját. A jeles alkalmon a nap is kitett magáért, bemutatta mindenkinek, hogy megtalálta végre a megfelelő fűtő személyzetet, akiket annyira hiányoltunk télen és még májusban is. Hál’ Isten sikerült egy árnyas fa alatt leparkolnunk, így az autónk is megúszta a hőgutát. Nem szeretnék most az egész ünnepségről részletesen beszámolni, mert egyrészt a terjedelem, másrészt a pontosság nem teszi lehetővé. Nem szeretnék ugyanis senkit sem kihagyni, mert ez részemről nagyfokú tiszteletlenség lenne, ezért inkább „csak” arról írok abszolút szubjektív módon, ami engem nagyon megérintett, megfogott. Az ünnepségen keresztelőre, vagy inkább névadóra is sor került, mert a Szombathelyi Nőszövetség felvette a Kormos Györgyi nevét. Az ilyen alkalmak mindig olyan örömteliek. Ez a mostani is nagyon szeretetteljes volt, de mégis keserédesre sikeredett, hiszen a nőszövetségi csoport névadója, Kormos Györgyi idejekorán felköltözött a Teremtőhöz. De bizton gondolhatjuk, hogy lélek által mégis rámosolygott gyülekezetére.
Az ember életét fény és az árnyékok váltakozása jellemzi a legjobban. Igazából nem is lehet eldönteni, hogy melyik a jó és melyik a rossz, mindegyikkel kapcsolatban a mértékkel élés talán a legjobb hozzáállás. Sokan egész életükben küzdenek a fényért, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ott is maradjanak a rivaldafényben, amíg csak lehet. És ha egy kicsit is lankad a figyelem irányukban, máris világvégét vizionálnak. Vannak, akik, akár vajjal a fejükön is képesek kimenni a napra, mert úgy gondolják, hogy ők megtehetik ezt is. Az ilyenek itt a földön önmaguk által szeretnének megdicsőülni, ami eleve egy lehetetlen vállalkozás.
De mi a helyzet az árnyékos oldallal, amitől annyian visszarettennek? Az árnyék nem is mindig olyan rémes, hiszen például gyerekkorunk szüleink árnyékában, az ő fennhatóságuk alatt telik el. Ott növünk fel, ott készülünk fel a nagybetűs életre. És milyen jó is ebben az árnyékban létezni. A mediterrán világban sokfelé tapasztalhatjuk, hogy a házakat nagyon közel építették egymáshoz abból a célból, hogy az épületek adjanak árnyékot a keskeny utcákban, sikátorokban közlekedőknek. A napóra az árnyék kivetülésével mutatja az idő múlását. Csupán a merőleges napsugárzás nem vet árnyékot.
De visszatérve a névadáshoz, ki is volt (sajnos már múlt idő) Kormos Györgyi, akinek az emlékezetét így is igyekeznek ápolni a szombathelyi nőtestvérek. Lehetne sorolni, hogy anya, feleség, református, gyülekezeti és nőszövetségi tag, író. De igazából mindenki a harcosra emlékszik, aki megtanult küzdeni és Istenre hagyatkozni fényben és árnyékban egyaránt. Nem ment ez olyan könnyen, mint sokan gondolnák, mert amikor nehéz terhet kell felvenni, mindig előkerülnek a kétségbeesett, igazságtalanságot felhánytorgató mondatok: „Uram, miért pont én? és „Mivel érdemeltem ki ezt a megpróbáltatást, szenvedést? Tudjuk jól, hogy nem könnyű mást sem legyőzni, de még sokkal nehezebb magunk felett győzelmet aratni. Főleg, amikor meg kell küzdeni egy alattomos kórral, ami bennünk él és fejlődik, mint valami parazita, miközben napról napra gyengít minket. Természetesen ebben a betegségben is vannak periódusok, mikor a napfény áttöri a homályt, a sötétséget, és feltűnik némi reménysugár. De van olyan is, amikor az ember nagyon maga alá kerül, összezuhan. Ilyenkor inkább elbujdokolna, hogy senki ne is lássa szenvedését, no meg a kezelések külső nyomait. Eljutni oda, hogy valaki ne vádolja az Urat, sőt meglássa kegyelmét, hatalmas dolog. De csak így lesz képessé az ember arra, hogy vállára vegye és hordozza a saját keresztjét, hiszen neki ez adatott. Kormos Györgyi bejárta ezt az utat, és eljutott az Isten szeretetének megtapasztalásáig. Sőt felvállalta azt is, hogy reményt visz a kórházba a sorstársaknak, az elesetteknek. Hogyan lehet erőt adni, amikor nekünk is alig van, ez szinte rejtély számomra!? Feleségem ajándékba kapta az alkalmon Kormos Györgyi egyik könyvét, a Megigazítva címűt, és oly annyira belefeledkezett, hogy 2 nap alatt szabadidejében elolvasta a több mint 300 oldalt. „Szívszorító, mégis felemelő, egy szóval letehetetlen!” – ezekkel a szavakkal jellemezte az önéletrajzi ihletésű regényt, és szeretettel ajánlja mindenkinek elolvasásra. Hozzátette, hogy ezek után még inkább úgy érzi, hogy jól választottak a szombathelyiek névadót.
A nagy fák mindig nagy árnyékot adnak, és ha egyszer elpusztulnak, akkor látjuk csak meg, hogy mekkora terület marad utánuk parlagon. Kormos Györgyi valódi nagy fa volt, bár emberi mércével mérve rövidebbre szabott ideje volt, és nem volt lehetősége úgy kiteljesedni, mint akiknek megadatik a napsugaras öregkor is. De Kormos Györgyi mégsem egy gazos ugart hagyott a jövendőre, hanem még életében, élete példájával, szolgálatával lelki magokat vetett el a szívekben. A szombathelyi nőszövetségi csoport hivatalos neve 2025. június 21 óta Szombathelyi Református Egyházközség Kormos Györgyi Nőszövetsége. Van remény, mert az elvetett magok jó helyre kerültek és megelevenedtek.
