Egy éve nézünk úgy a parókia udvarára, hogy itt lesz majd a napközis tábor. Felnyírtuk a fákat, még a hatalmas, loncsos ezüstfenyőt is, rendszeresen nyírtuk a füvet – szép, ligetes lett az egész. Felállítottunk egy jó nagy medencét, sátrakat, a teljesebb kalandért, csináltunk egy új homokozót és vettünk egy csomó játékot hozzá. Megvettük a csoportos jegyet is a vonatra, hogy a hét közepén egy napot a Balatonon töltsünk. A parókiára csak a napi csendespihenő egy órájában akartunk bejönni. Elképzeltük, ahogy a gyerekek, amikor épp’ nincs áhítat vagy csoportfoglalkozás, tollasoznak, labdáznak a zöld füvön, csocsóznak az árnyas fák alatt, egy-egy asztalnál kézműveskednek vagy pancsolnak a medencében.
Ehhez képest a fű teljesen kiégett, száraz, bök és szúr. A sátrakat gyorsan bedobáltuk a garázsba, ahogy megéreztük a tegnapi vihar szelét. A medencében törött faágak, éretlen, hullott almák úsznak, a homokozó egy komplett dagonya a folyamatos eső miatt.
Azt csak finoman érintem, hogy mindegyikünk életében, akik évek óta együtt visszük a táborokat, odakerült a háttérbe valami extra: családi dráma, friss gyász, babavárós generál lakásfelújítás… Azt, hogy Zeusz ma reggelre megkezdte a kennelkerítést, szinte meg se kell említenem, mert csak be kellett üzemelnünk a villanypásztort. Igaz, pont szakadó esőben, de ez már csak hab a tortán.
Dicsőítés szól a nappaliban, a földre dobott dupla matracokon társasozik egy csapat, néhányan a tábori naplójukon dolgoznak, kint a tornácon valami fura hangú dudafélét alkotnak páran, meg csörgőt, WC-papír gurigából, az előszoba kiscipőkkel és kis hátizsákokkal van tele. Szaladgálnak, nevetnek, néha idefut a hároméves unokám, hogy elmondja, hogy a gyerekekkel játszanak. Ketten vannak ilyen kicsik, de van néhány kamaszlány is. Ők már van, amiben segítenek. Arra gondolok, hogy milyen lenne, ha ennyi gyerek lenne egy-egy családban.
Minden más lett, mint ahogy elterveztük, de nem tudott elromlani semmi. Egyszerűen vannak projektek, amik önmagukat valósítják meg. Mint például a földbe esett búzaszem, vagy a lisztbe morzsolt kovász. Amikben ott van az Élet.
