Ezekben az órákban egy 33 éves magyar fiatalember közeledik lassan a földbolygó felé. Sebessége először fokozatosan csökken a több, mint 20 000 km/óráról, a légkörbe érve pedig hirtelen 500 km/órára (ami kábé olyan élmény, mintha egyszer csak rád ülne egy 4-500 kilós megtermett bika) míg egészen lelassulva becsapódik a Csendes-óceánba. Ez nem valami szupermenes sci-fi, ez a valóság.
Utoljára akkor figyeltem, csodálkoztam rá erre az egészre, a magyar űrhajóst is szállítani készülő űrprojektre, mikor két éve elkezdődött a válogatás. Hogy a majd 250 magyar jelentkezőből ki lesz az a szerencsés és alkalmas, aki részt vehet benne. Aztán hozott az élet sok mindent, és nem is került annyira reflektorfénybe ez a kutató-misszió. Egészen az idei májusig, mikor esedékessé vált a rakéta indítása a nemzetközi űrállomásra.
Kivételes fizikai és szellemi képességű emberek jelentkeztek, mérnökök, orvosok, akik hobbiként maratont futnak, hegyet másznak… Olyanok, akik képesek egyszerre több tudomány-területen is kiválóan teljesíteni, magyar kutatócsoportok, egyetemek, vállalkozások folyamatban lévő kísérleteit, projektjeit megtanulni és felvinni a mikrogravitációba. Ez a fiatalember, Kapu Tibor pedig ilyennek bizonyult és végül ki is lett választva a küldetésre.
Persze a fellövésük óta is zajlott az élet itt lent, gyerekeket táboroztattunk, aztán jött ez a pusztító vihar… de közben azért néha belenéztem az űrből jövő közvetítésekbe. És ami legelőször és legjobban meglepett, hogy nem egy szuperment láttam és hallottam, hanem egy igen kedves, jókedélyű, magyarságára meghatottan büszke vásárosnaményi/nyíregyházi fiatalembert. Aki minden alkalommal megindultan beszélt arról, amit most átélhet, teljesíthet, mégis rendíthetetlen mosollyal, bizakodással, közvetlenséggel szólva küldetésről, feladatokról, tudományról – és a gyönyörű Földről, Magyarországról, a Kárpát-medencéről, a szerető családjáról.
Egy nagyon jó képességekkel megáldott fiú, aki sok szorgalommal, jóadag tudományos kíváncsisággal, rengeteg energiával, ugyanakkor józansággal és biztos emberi értékrenddel járta végig eddigi útját… És próbál példa is lenni – kicsit tényleg UFO-ként – a vele és utána felnövő nemzedékeknek. Van, aki észre sem vette, mi történik, de vannak, akik figyelik, akik iskolásként kommunikáltak vele az űrben, sőt olyanok is, akik fagyit neveznek el róla J
Én most csak azt remélem, épségben hazaérkezik szeretett Földjére, szülőföldjére, családjához…
