Ha nyolcvan évvel ezelőtt megkérdezték volna az épp csak felocsúdó embereket Hirosima és Nagaszaki után, a legtöbben biztos azt mondták volna, hogy az ember nem lesz még egyszer olyan ostoba, hogy háborúzzon. Az atombombák bevetése augusztus 6 és 9-én történt kerek 80 éve. Egy pillanat alatt százezrek párologtak el, mintha csak a Második Világháború szörnyűséges operájának zárótételeként léteztek volna. Amikor azt gondolnánk, hogy az emberi morál mélységének minden bugyra feltárult már a háború során, bevetésre kerültek a „Little Boy” – kisfiú és a „Fat Man”- kövér ember névre keresztelt atombombák.
Köztünk élnek még azok a túlélők és szemtanúk, akik bőrükön érezték az emberélet leértékelődését és a társadalmi szövet feslett erkölcstelenségét. Sokan inkább nem beszélnek róla, mert szabadulni akarnak ezektől a rémképektől. Mi, ma élő fiatalok pedig már azért nem beszélünk ezekről, mert már érzelmileg semlegesen éljük meg ezeket az évfordulókat. Távolságtartón csakúgy, mint bármely más történelmi eseményt. Döbbenetes, hogy milyen kevés idő elég ahhoz, hogy a világ újra lángokba boruljon. Még nagyobb döbbenet, hogy egy magát istenítő és minden szempontból fejlettnek mondott civilizáció ugyanazokat a viselkedési sémákat követi, melyekről tudjuk a történelmet figyelve, hogy zsákutcába vezetnek. Úgy tűnik, hogy míg a minket körülvevő világ drasztikusan változik, az ember nem bír változni. Míg háborúinkat Isten nevével fémjelezve vagy azzal visszaélve vívjuk, a békét már csak a haszon ígéretében kötjük. Ez a szemléletmód nem engedi meg a békét.
A Global Peace Index 2024-es adatai szerint jelenleg 56 háború vagy katonai beavatkozást igénylő konfliktus zajlik a világban. A bolygón lévő 195 ország közül 92 közvetlenül érintett valamilyen katonai konfliktusban. Ez azt jelenti, hogy az országok majd fele háborúzik. De még azokban az országokban sincs nyugalom, ahol közvetlen katonai összecsapás nincs. Közvetve mind érintettek vagyunk ezen országok konfliktusaiban, hiszen hatnak ránk, és nem is csak hatással vannak, de nyomást gyakorolnak. Itt viszont nem a pénzügyi, stratégiai és egyéb olyan nyomásra gondolok, melyekről a médiában hallunk. Nem vagyok szakértő, nem is látom úgy át, ha van egyáltalán, aki bölcsen átlátja ezeket a folyamatokat. Én a létbizonytalanság nyomásáról beszélek, amit mindannyian érzünk, bárhol is éljünk ezen a bolygón.
Ha egyetlen országok közötti háború nem volna, akkor is volnának országon belüli pártharcok, cégek közötti és cégen belüli konkurencia harcok. De minél jobban szűkítjük a kört, egészen a család, párkapcsolat rendszeréig, annál jobban kiviláglik, hogy mérhetetlen igazsága van Szent Ágostonnak, amikor azt mondja: „Magadnak teremtettél minket, Uram, és nyugtalan a mi szívünk, míg benned meg nem nyugszik.” A békét nem lehet háborúval megküzdeni, de békére lelni valóban küzdelmes feladat. Aki a békességet vágyja és keresi lelke, kapcsolatai és nemzete számára, nem kerülheti ki Isten minden értelmet meghaladó békéjét.
Azt a békét, mely megrengeti a világot – nem atomkatasztrófával, hanem önmaga odaadó szeretetével.
