Huszonöt éve vagyok tagja a Dunántúli Református Lelkészegyesületnek (DURLE) és nem véletlen, hogy az első konferencia után, amelyen részt vettem, ott ragadtam. Ebben az egyházkerületben eleve van egyfajta közvetlenség a lelkészi közösségben is, kevesebb a protokolláris távolságtartás, „lazább” a kommunikáció. Ami távolról sem jelent felszínességet, komolytalanságot, olcsó bratyizást. Egyszerűen talán csak a kisebbségi lét – a felekezeti arányokat és a gyülekezetek létszámát tekintve – hoz közelebb/közvetlenebb minket.
Ez a DURLE találkozóin is mindig érezhető, akármilyen fajsúlyos téma is kerül elő, akármilyen tekintélyes teológus is ad elő. Mert a témáink mindig bátrak és a valóságunkat érintők. Az előadások meg néha lelkésztovábbképzésnek is simán elmennek, néha pedig egészen közvetlenül rólunk szólnak, a mindennapi és aktuális egyházi, gyülekezeti, vagy lelkészi valóságunkról.
A most hétvégén lezajlott konferenciánkon sem volt ez másképp. Sajnos ez alkalommal nem voltunk sokan, inkább műhelymunka folyt. Gyülekezeteink lelkész-eltartó és -megtartó ereje témájában nagyon izgalmas előadásaink, bemutatkozások és beszélgetéseink voltak.
Régebben jegyezte meg egy kolléga, kicsit rosszallón is, hogy ha lelkészek összejönnek, gyakran fut panaszkodásba az együttlét. Lehetséges. (Talán valahol a magyar mentalitásunk sajátja is ez) De úgy beszélgetni, szembenézni a nehézségeinkkel, hogy közben kiutakat, megoldásokat is keresünk-hallunk, hogy az őszinteségnek van értelme és hozadéka – az szerintem a valósággal, a valóságunkkal szembeni bátorság. Főleg, ha nemcsak mi vagyunk jelen, hanem a Gazdánk is…
Így lehetséges az, hogy egy olyan témában, amely szólhatna akár csupán a „piszkos anyagiakról”, igazi lélek-tölteteket is kapunk. Mert látunk elfogyónak, halálraítéltnek mondott, aztán mégis feltámadt, önerőre talált és gazdálkodni jól megtanult gyülekezetet. Mert látunk csöppnyi gyülekezete mellett világi állást is vállaló és így a pásztori jelenlétet mégis folyamatosan biztosítani tudó lelkész-példát. Aki a világi munkahelyen is Isten országát képes képviselni és ebben az összetettségben is remekül érzi magát. Mert megláthatjuk, hogy az intézményfenntartás sem garancia anyagilag sem semmire, de Isten nagyon meg tudja áldani. Mert rácsodálkozhatunk olyan szórványhelyzetre, ahol tizennégy falunak már elvileg nem lehetne lelkésze, de egyetlen gyülekezetté, istentiszteleti közösséggé tudtak válni és élnek!
Mert az igazi valóság, mely egy ilyen DURLE konferencián is szembenéz velünk az egyházi létünkből, az a minden gyarlóságunk és esendőségünk ellenére is a mi velünk lévő Urunk. És ha amikor számolgatunk – bevételt, kiadást, létszámot – tudunk Vele is számolni, akkor az Ő matekja felül is tudja írni a miénket. Meg megtanít megőrzött alapokon új megoldásokat keresni és találni, ót és újat egyaránt előhozni. Bátran. És bízva. (Na jó, és persze panaszkodva is… ☺ )
