Keresztyén, keresztyén kultúrájú emberek gyilkolják egymást, amikor egymásnak esik kelet és nyugat. Eközben nyugaton idegen vallású és kultúrájú emberek foglalnak el egyre nagyobb teret a politikában, gazdaságban, a közélet alakításában és szó szerint a köztereken. Ugyanúgy keleten is idegen kultúrájú hatalmak támogatják ezt a nemtelen küzdelmet.
Annyi ideológiai támadás, kísértés között rá kell kérdeznünk, hogy mivé lett az egyház, Isten kihívott népe, a keresztyénségünk? Hogyan él? Mit cselekszik? Mi a célja? Van jövője? Mi vezérli a keresztyén kultúrán, etikán felnevelkedett népeket ma?
Dareiosz és Kharidémosz, a perzsa uralkodó és athéni számkivetett hadfi beszélgetek Nagy Sándor makedón hódítóról és seregéről:
„Kharidémosz azonban, mit sem törődve saját helyzetével és a király gőgjével, így válaszolt: – Talán nem szívesen hallod az igazságot, de ha most nem mondom ki, később már hiába hangoztatnám. Ez az állig felfegyverzett had, melyet egész Kelet valamennyi népfajából toboroztál össze és szakítottál ki otthonából, roppant tömegével elrémítheti a szomszédos országokat; bíborral és arannyal pompázik, gazdag fegyverzete csillog-villog; aki nem látta a két szemével, el sem tudja képzelni. De a féktelenül vad és cicomátlan makedón sereg pajzsai és lándzsái mögött ék alakú csatarend és tömör derékhad rejtőzik. Ők phalanxnak mondják a szilárd gyalogsági csatarendet, amelyben férfi férfi ellen, fegyver fegyver ellen öklel. Megtanulták, hogy adott jelre, csatarendben azonnal kövessék a hadi jelvényeket. A parancsnak mind engedelmeskednek. A közkatonák éppen úgy tudják, hogyan kell megrohanni vagy bekeríteni az ellenfelet, szárnyvonalba fejlődni, harcmodort változtatni, mint a vezérek. És azt ne hidd, hogy aranyra-ezüstre éhesek! Mindig a szegénységre épült vasfegyelem kormányozza őket. Az elcsigázott katonák a földön hálnak, s a harc közben harácsolt eledellel beérik, álmukat szűkebbre szabják az éjszakánál.”
Azt is regélik Nagy Sándor egyik hódításáról, hogy úgy vett be egy várat, hogy igazán nem is volt harc. Megadásra szólította fel az egyébként kitűnően védhető, hadi népben és felszerelésben is jól felszerelt várat. Azok természetesen nem adták meg magukat. Ekkor Nagy Sándor egyetlen intésére egy szakasz katonája a szakadékba menetelt a várvédők szeme láttára. Mind meghaltak engedelmesen. A várat még aznap megnyitották harc nélkül. Azt mondták, hogy ilyen hadsereg ellen tehetetlen minden ember.
Ma, amikor idegen vallású emberek (muszlim) menetelnek, harsányan kiabálnak félelmet keltve, új bíróságokat, életmódot, vallást, hatalmat követelve, akkor nincs semmi, senki, aki ugyanilyen elszántsággal, hittel megvallaná az Ő Istenét, Urát Jézus Krisztust. Persze olyan van, hogy beszélnek róla. Ezt helytelenítik, amazt meg sóhajtozva temetik.
Mi van az egyházzal? Hol van az egyház? Ott, ahol Jézus Krisztust megvallják. Ahol tisztelik Istent, az Ő Fiát és a Szentlélek Istennek engedelmeskednek. Van ilyen a környezetünkben? Amikor egy vasárnap annyira nem képesek, hogy Isten házában Istent tiszteljék. Amikor egymásnak esnek vélt és valós sérelmek miatt. Amikor Jézus Krisztust hagyják inkább a templomon kívül, mint a haragjukat, politikai nézeteiket, gazdasági érdekeiket. Amikor inkább maguk is, de még az egyház vezetői, lelkészei is a könnyebb utat választják, mintsem megküzdjenek hitükért, Isten nekünk adott ígéreteiért, ajándékaiért. Amikor az egyháztagok is inkább választják a kísértő által kínált előnyöket, mint az igaz Istent.
Mégsem kell elkeserednünk. Ma is látjuk Isten ajándékait, ahol nem engedik földre hullani a vetett magot, az Igét. Közel-kelet, Szíria, Afrika, Egyiptom, Nigéria, Pakisztán, Ázsia, India, Kína, Észak-Korea keresztyéneit, és mindenütt, akik bár gyengék, mégis megtartották az Igét, megvallják Jézus nevét, nem tagadják meg, állhatatosak, nyomorúságot és terhet hordoznak érte.
Amikor felrobbantanak a húsvéti istentisztelet alatt egy kopt keresztyén templomot megölve sokakat, és másnap a romok között imádkoznak a megmaradt hívek békességért, még ellenségeik megtéréséért is. Amikor még az idegenek, más vallásúak is megérzik és tiszteletet adnak a híveknek az Istenük, hitük, szeretetük miatt. Amikor Pakisztánban, Nigériában istentiszteletre menni sokszor olyan veszélyt hordoz, hogy megalázzák őket, vagy akár az életüket is elveszítik. De ha félnek is, tartanak is ettől, és emberileg megpróbálnak vigyázni, azért Isten tiszteletét nem adják fel, mert az az élet közepe, célja és oka.
Mi sem adhatjuk fel, mert akkor hogyan fogják megérteni a mellettünk élők, hogy mit jelent Istent tisztelni, mit jelent Isten áldozata, hogy értünk adta Jézust. Nem azért engedi meg Isten itt grasszálni ezeket az idegen népeket, hogy felébressze a saját népét? Hiszen elaludtak, megsüketültek, vakokká lettek. Ézsaiás (29) mondja: „Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog…” Ma már azt kell hozzátennem, hogy még csak szájával sem.
Nem gondolom, hogy mindenhol, de bizonyos helyeken egyre kevesebben tisztelik Istent, az istenfélelem felszívódik. Közben attól rettegünk, hogy elfogy Isten népe, kihal Egyháza. Sok ilyen időszak volt a történelemben. A II. Helvét Hitvallás (XVII.) is említi ezt.
„Sőt néha az is megtörténik, hogy Isten, igaz ítéletéből, igéjének igazságát és a közös hitet s az igazi istentiszteletet annyira elhomályosulni és megrendülni engedi, hogy látszólag az egyház majdnem megsemmisül és elenyészik, amint ez, Ilyés korában és más időkben is megtörtént. De, még az ilyen sötét időszakokban is vannak e világon, akik Istent igazán imádják és nem kevesen ám, hanem hétezeren és többen is. (1 Kir. 19,18)”
Sok eszköz áll rendelkezésünkre, hogy tevékenykedjünk. Konferencia konferencia hátán. Tudományos elméletek és gyakorlati tanácsok, hogy hogyan növeljük a gyülekezeti létszámot, miképpen mérjük, tervezzük, segítsük a gyülekezet életét és így Isten egyházának életét. Van bennünk akarat, jó szándék. De mindenek előtt ne pánikoljunk. Van az egyháznak Ura. „De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt. 24, 13) Ránk ezt bízta elsősorban. Vele maradni. Megvallani. Az evangéliumot hirdetni. Nem kell cirkuszt csinálnunk az egyházból. Nem kell megfelelni mindenkinek. De amit kér tőlünk, azt és feltétlenül azt kell cselekednünk. Sem az eszközöket, sem az eredményt nem mi garantáljuk. Azt nem is kéri számon Isten. De a hűséget, az engedelmességet annál inkább.
„Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ésaiás 30, 15)
