Nem vagyok vallásos, csak keresztyén, keresztény, krisztiánosz, Krisztushoz tartozó.
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
tagadom cinikusan mosolyogva
dühtől eltorzult fejjel, vicsorogva
kezemet rázva az ég felé
lehajtott sunyi arccal, elrejtve
a bennem lakozó gyűlölet rá eső felét
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
lemondok az istentiszteletről, mert ott
olyan érdemtelen emberek vannak
Nem alkalmasak Isten országára
Én ilyenekkel nem közösködöm
életemet feléjük nem navigálom,
Nem alkalmasak rám, nem hasznosak,
és biztos bűnösök.
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
hangosan nevetgélve, nagy arccal
bevonulok a templomba
hátbaveregetős nagy akkorddal
dicsérem magam,
és kórussal zengetem körül,
hogy az angyali kar
sem látott ilyen vircsaftot, pedig pár
Dicsőséget, Halléluját, Glóriát
megénekeltek már az évmilliók alatt.
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
a lelkészi hivatalban szűken mérem
az adakozni valót,
sőt alkudozom, mert a család,
az új autó, az új ház viszi az adót,
vagy pontosan kimérem a századot, tizedet,
mit érteni Isten megengedett,
lelketlenül a semmi szól legbelül,
de más már ne szóljon, ne beszéljen
Végre letettem mindent ez évre.
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
negédesen beszélek kedves testvéreimmel,
itt vagyok ha kell, hintem mindenhol a gazdag ígéretet
és persze nem érdekel a kimondott szó sorsa
neves prédikátor, énekes, színész és közéleti alkotó,
költő, űrhajós, zseni, dörgölőzni való
politikus érkezik, mellette leszek közös szelfire
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
összedől a világ és belül a régi, ősi félelmek, aggódások
új gyümölcsöt teremnek,
nem tudom nézni a koszos ruhájú nyomorult szörnyet
fázni buszmegállóban, étlen, szomjan hajléktalanul
pedig tudom, hogy mögötte választott gonosz sors lapul.
Mert Krisztushoz tartozom, amikor rettent az ördög
idegen ember habzó szájjal, de nem könyörög,
ítél és elpusztít, most még csak hangosan,
ígérete szerint nemsokára rajtam tapos boldogan.
Beteljesíti sorsom és sorsát, Boldogok a halottak,
akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.
„Bizony, azt mondja a Lélek,
mert megnyugosznak az ő fáradtságuktól,
és az ő cselekedeteik követik őket.” (Jel 14, 13)
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
megéneklem a rám kiosztott dallamot
harmóniába rendezve elpárolog a gond
kezdetben sírva és némileg betegen
most az öröm csalja a könnyet, a szólamok
egymást tartják, és a mögöttük lévő emberek
Mert Krisztushoz tartozom, amikor
a vanból adok a semmihez, árvízbe rohanok etetni, itatni,
pakolni a zsákot vagy éppen tölteni
otthonba, kórházba társul választani akinek nincs tele a lelke
aki kucorogva remeg, hogy vele miképpen történhetett,
ő nem ismerős és senki sem, ismeretlenül.
Krisztushoz tartozom, amikor végképp elvesztem,
mert halni, élni se volt merszem,
akkor tehetetlenül széttárt karom,
s ha akarom se lett volna szebb vonzalom,
Ő az ősi Istent hordozó ősi Hatalom,
Erő, Fejedelem szólt, látom felém kitárt karod,
Hozzám tartozol, már nem is tagadhatod.
Ő mindent annak látott, ami nem volt, de hiányzott.
Az én igaz, erős, kegyelmes Krisztusom,
és vallom, mert mit is tehetnék,
boldogan,
hozzád tartozom.
