Nagy örömöm legújabb szerzőtársunk csatlakozása hozzánk és hálás vagyok, hogy bevállalta ezt a nem mindig (nagyon nem) könnyű feladatot – hetente üzenetet, gondolatokat megfogalmazni, átadni Istentől kapott önmagunkból valamit, minden dolgainkra nézve. Legutóbbi írása is tűpontos és nagyon fontos – itt most az „Imádság éve” elején.
Ha egy-egy ilyen írás naponta elindít bennünk gondolkodást, felfelé figyelést, tükörbe nézést, már volt értelme. Bennem mindenekelőtt tényleg hála erősödött fel, kapott most erős hangot, mert az imádság valójában ajándék. Isten közelengedése önmagához, vagyis inkább közel jövetele hozzánk. A Szentlélek által olyan történés bennünk, amit teljesen megmagyarázni nem is tudunk.
Ennek pedig egy különleges – ugyancsak ajándék – formája a közös imádság. Az imaközösség.
Igen, tudom, hogy lehet, válhat csapdává. Amikor együtt csendesedünk el istentiszteleten, bibliaórán, imaórán, áhítaton – és elkezdünk hangosan, egymás után „egymásnak imádkozni”, igyekezve szépen fogalmazni, mondani Istennek címezve dolgokat, melyekről úgy gondoljuk, mondani illik. Nehéz ezt észre venni, mert nem is tudatos, mert jó a szándék és mert őszinte a reménység, hogy talán így jobban meghallgat… Lelkészként egy közösség kéréseit, bűnbánatát, háláját, magasztalását megfogalmazni, lelkét imában emelni Istenhez ugyanilyen nehéz.
Ebben is egyetlen reménységünk van, hogy „segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.” (Rm 8,26-27)
Ezért kell(ene) minden imádságot a Szentlélek Isten segítségül hívásával kezdeni! Ez az igaz és érvényes a közös imádságainkra is. Amire Jakab levele buzdít minket, hogy a hívők közösségében könyörögjünk egymásért. Amit az őskeresztények tettek, mikor egy szívvel és egy lélekkel emelték fel hangjukat Istenhez (ApCsel 4, 24) és Ő ott volt velük Lelke által. Kegyelemből lehetséges ajándék.
Hálás vagyok, hogy megélhettem, hogy régi kicsi gyülekezetem bibliaóráján a legegyszerűbb idős testvér szavai söpörtek bennem rendet és vágtak fényablakot, hogy lelkészként is fáradt-fásultan kezdett imaórán gyülekezeti tagokkal együtt könyörögtünk és kelhettem fel egy óra múlva ebből a körből tele örömmel és reménységgel és megújult erővel. Hogy lelki vagy testi gyógyulások tanúi lehettünk ebben a körben olyanok életére nézve, akikért könyörögtünk…
Kérem és remélem, hogy ebben az évben (is) tanulhassunk jól – a Szentlélekkel – együtt imádkozni, hogy megkapjuk kegyelemből ennek az ajándékát. És hogy megajándékozhassuk egymást.
