Manapság egy mondás nagyon is aktuális lett. „Nagy lábon él.” Valaha mást jelentett, de ma az ökológiai lábnyomra asszociálunk a legtöbben, ha ezt halljuk. Lehet is.
Az ökológiai lábnyom az életmódunkból, étkezésünkből, utazásainkból, a környezettel való interakciókból, a környezet használatából, víz felhasználásából és még ki tudja mennyi apró, ám lényeges dologból áll össze. Sajnos ez a „lábnyom” évenként növekszik egy emberre levetítve. Persze úgy, hogy nem minden ember él jobban, és használ fel több erőforrást. Vannak társadalmak, csoportok, akik többet használnak fel. Nekem az a szomorú, hogy úgy is érzik joguk van hozzá, megtehetik.
Van egy mutató, az ökológiai túlfogyasztás. A földön élő emberiség létszáma nő. Több erőforrást használ fel. Ez befolyásolja a természet állapotát is. Eljön az a pillanat, amikor a természet kapacitása, biokapacitása nem képes már fedezni az emberi igényeket. Hiszen az emberiség az internetes kommunikáció áldásos munkája nyomán is, úgy akar élni, ahogy a legfejlettebb és leggazdagabb országok polgárai élnek. Ezért az emberiség több erőforrást fogyaszt, mint amit a Föld biztosítani tud. Az 1960-as években még ez a Föld erőforrásainak kétharmada volt. Azonban az idővel figyelmeztetésül megjelöltek egy napot, amely a globális túlfogyasztás napja. Évről évre előbb van. 1992-ben október 21. 2002-ben október 3. 2016-ban augusztus 8. Innentől kezdve már a következő év erőforrásait, tartalékait fogyasztja az emberiség. Azaz hitelbe.
Azt mondják, hogy a jelenlegi állapotunkban, az emberlétszámot, életmódot figyelembe véve 1,6 Földre lenne szükségünk.
Nem kell sok logika ahhoz, hogy kimondjuk: ez nem fenntartható állapot és valami történni fog. Vagy tudatosan lépünk, de mindenképpen változást hoz a jövő.
A változás már elkezdődött. Az egy dolog, hogy a hőmérséklet, időjárási egyéb anomáliák, viharok, csapadék, aszály. De társadalmi változások is lesznek. Ez is benne van a levegőben. Nem azt mondom, hogy ez jó, vagy rossz, hanem hogy lesz, sőt már van. Ezeknek a változásoknak nem etikai tartalma van, hanem ösztönlény szinten működik.
Ezeket a társadalmi változásokat megpróbálták modellezni. A 20. század közepén etológusok kezdték tanulmányozni a túlzsúfoltság egyénekre gyakorolt hosszú távú hatásait. John Bumpass Calhoun volt az egyik vezetője, akinek a nevéhez kötik végül az egerekkel és patkányokkal végzett kísérleteket. Most az ún. 25. Univerzum kísérletet nézzük meg.
1968-ban 6,5 m2 területen 8 egér egyedet helyeztek el. Az egész kísérlet alatt volt elég élelmiszer, víz, és nem volt semmilyen ellenség, ragadozó. Ideális körülmény, akár 3500 egyed részére is. Soha nem érték el ezt a számot. Hamar szaporodni kezdett az első 8 egér. Exponenciálisan növekedni kezdett a populáció. 620 fő elérése után lassult a növekedés. A rágcsálóknak minden biztosított volt, de valamiért mégis volt egy kritikus szám, amikor változások történtek az egérpopulációban.
Fizikailag még elfértek, de egyre többször keresztezték egymás útjait. Nem volt külső veszély, de belső feszültség alakult ki. Területi harcok kezdődtek.
Volt egy különös probléma, hogy az egértársadalomban lettek olyan egerek, akiknek nem volt szerepük, feladatuk. Ezek az egyedek apatikusak lettek, felhagytak az interakciókkal és keveset mozogtak. Ezt magatartási összeomlásnak nevezték.
Volt azonban más hatása is. Sok nőstény felhagyott a szaporodással, és egyedül kezdtek élni. A hímek egy jó része is elhagyta a családi fészket és az etetők mellé jártak. Egyre több területi vitát generáltak és véres harcokat produkáltak. Sok sebesült volt.
Főleg a hímek közül többen rendellenes szexuális magatartást kezdtek felvenni, homoszexuálisak, pánszexuálisak, vagy aszexuálisak lettek.
Megjelent a családokon belüli küzdelem. Erőszakosan bántak a fiataljaikkal, némelyeket megöltek. Másokat elűztek, és még kannibál viselkedést is megfigyeltek.
Volt olyan kis csoport, amelyben nem voltak erőszakosak, de egész nap csak ettek, ittak és tisztálkodtak. Tulajdonképpen mentálisan elvesztették az egérségüket. Mikor elhelyeztek néhányat normálisan funkcionáló egérpopulációban, már nem voltak többé képesek normális egérként élni. Nem változtak vissza.
Két évvel a kísérlet kezdése után összeesett a populáció. A kísérlet szerint az utolsó almok születtek, és terméketlenné váltak. Majd vége lett az egyedek pusztulásával ennek a kísérletnek.
Megpróbáltak az emberi társadalommal, helyzettel is párhuzamot vonni. De azt mondták, hogy azért erre vigyázni kell, mert nem hasonlítható. De hát gyarló az ember és megteszi.
Egy Jonathan Freedman nevű tudós emberekkel vizsgálódott. Középiskolás és egyetemi hallgatókat kértek fel különböző feladatok elvégzésére túlzsúfolt körülmények között. Tehát nem szaporodásra és együttlakásra évekig. Megfigyelték, hogy az agresszív magatartás, és a résztvevők stressz-szintje, és kényelmetlenségi szintje nőtt az emberek létszámával, és az érintkezések számának növekedésével.
Nemcsak a létszám, hanem a létszámmal együtt járó érintkezési felületek és módok is sokat számítanak. De az biztos, hogy a népesség nem tud korlátlanul növekedni anélkül, hogy az első természetes állapothoz képest ne változzanak meg az egyének, és ez akár a társadalom összeomlását is okozza.
Calhoun arra következtetett, hogy ha elfogy a hely és nincs szerepe az egyedeknek a társadalomban, akkor a belső feszültségek miatt összeomlik a társadalom, és akár a teljes pusztuláshoz is vezet. Ezt a Jelenések könyve 2, 11. idézetből a második halálnak nevezte. „Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.”
A többi tudós hasonló kísérletekből nem ilyen végzetes következtetéseket vont le. A kísérletben azok a résztvevő egyedek, és legyen ez akár emberekkel, vagy a rágcsálókkal, akik meg tudták őrizni a privát szférájukat, viszonylag normális életet tudtak élni, a többieket pedig az elkerülhetetlen közösségi lét folyamatosan stresszelte, és az őrületbe kergette.
Mire következtetek én? Ne piszkáljuk az introvertáltakat. Ki tudja, nem ők mentik-e meg a Föld emberanyagát. A privátszféra, a személyes tér, a valós privát tér, úgy néz ki, rendkívül fontos.
Az erőforrások végesek. Látjuk az elfogyó nyersanyagokat, az élelmiszerre váltott hegyeket, mezőket, folyókat, tavakat, földi biodiverzitást, harcokat, homoszexualitást, aszexualitást, abnormális viselkedést, mentálisan sérült emberek seregeit – de már az iskolában is. Az emberiség létszáma hihetetlenül nőtt. Népvándorlás, háború, betegségek. Mi kell még?
Az emberiség a változás előestéjén bálozik, mulat. Úgy, hogy valami lesz, ezt sejtjük, de nem tudjuk, hogy jót, vagy rosszat hoz nekünk.
De a Jelenések könyve 2, 11. igaz. „Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” A győzelem az elég tudása és elfogadása. Nem kell nagy lábon élni, és ahogy Pál apostol mondja: „Elég neked az én kegyelmem” (2. Korinthus 12, 9.)
(Image by Gino Crescoli from Pixabay)
