A héten megszületett az Magyarországi Református Egyház Zsinatának körlevele, amelyben maszkviselésre kérik, buzdítják az istentiszteleteken résztvevő híveket. Eljutott a lelkipásztorokhoz, de megjelent egyházunk honlapján és hivatalos facebook oldalán is.
E bejegyzés alatt fogalmazódtak meg aztán ilyen hozzászólások: „Ha Jézus lejönne, letépné mindenkiről a maszkot!” „Kár volt beleavatkozni a zsinatnak… 😟 Még szerencse, hogy mi Jézus Krisztus hívei vagyunk, nem a zsinaté… A zsinat simán befoglya zárni a templomokat is..” „A hitetlen papság a covid-terrort támogatja!”
Először is szögezzük le, hogy ez egy kérés, javallat. Amit viszont a lelkész – józan belátása szerint – foganatosíthat a saját gyülekezetében! Azt nem gondolom, hogy a zsinat „befoglya záratni” a templomokat, de a negyedik hullám súlyosbodása miatt sor kerülhet újra – szintén aszerint, hogy ott helyben ki-ki hogy ítéli meg a helyzetet és mire van módja – az istentiszteletek közvetítésére.
A maszkviselés (és az oltás) ellenzői, már akik teológiai ellenérveket is előrántanak, olyan bibliai igéket idéznek, mint: „Ne félj, csak higgy!” „Bízzatok, ne féljetek!” „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!” (Az olyan megjegyzésektől, miszerint „az oltásokat a 666-os számmal törzskönyvezték” inkább eltekintenék…)
Nem akarom most itt az egymás iránti felelősség istenhittől függetlenül is érvényes etikai követelményét fejtegetni, sem egészségügyi érveket felsorakoztatni, nem vagyok orvos – hála Istennek ezt megteszik ők, több fórumon is, értelmesen, türelmesen. De szeretném tisztázni némiképp a teológiai alapokat.
Hogy miért teljesen jogos, mikor ilyen kommentekre rendre megérkezik az a kedves és frappáns történet a hívőről, aki árvíz idején buzgón imádkozik Isten megmentő gondviseléséért, de közben elküldi az ár közeledtekor segítséget felajánló autóst, aztán a már vízzel körülvett házhoz érkező mentőcsónakost és végül a háztetőre szorult embert menteni akaró helikoptert is, hogy majd az Úr! Persze megfullad, és aztán a mennyben reklamál Istennek, hogy miért nem segített, miért nem lépett közbe. Mire az Úr: Dehát én küldtem érted embereket és eszközöket, hogy megmentsenek!
Van az igazán hívő, biblikus, kálvini teológiában egy kifejezés: a gondviselés eszközei. Mit jelent ezen eszközök igénybevétele? Például annak tudomásul vételét, hogy Isten minden természeti erőt, minden élő vagy élettelen teremtményt felhasználhat gondviselése szolgálatában.
„Természetesen az eszes teremtményt, az embert is beállíthatja és be is állítja. Éppen az ember igénybevételével zárja ki a fatalizmust, mely különben a gondviselés tanával kapcsolatban fölvetődhetne bennünk. Nem szabad ugyanis csüggedt lemondással elháríthatatlannak ítélni a bajokat, s az életet sem nézhetjük tétlen egykedvűséggel, ha tudjuk, hogy magunk, valamint hozzátartozóink és felebarátaink életéről való gondoskodást a mi vállainkra helyezte Isten, és számonkéri rajtunk.
Isten amidőn gondviselése szolgálatába állít minket, megfelelő képességekkel és eszközökkel: a kultúra és tudomány (pl. orvostudomány) segítő és óvó eszközeivel is felszerel erre a szolgálatra. Tehát az isteni gondviselés körébe tartozik mindaz, amit Isten az emberen át, az emberért tesz. A gondviselés a társadalom tagjainak munkáján keresztül is megjelenik, ezért fontos. Isten nem tétlen, hanem az embereket bele akarja vonni a munkájába (cooperatio); ezen emberek hivatásának, foglalkozásának egyik legfontosabb ismérve a hitük és engedelmességük.” (Török István: Dogmatika)
„Az eszközöket nem kell megvetni. Ugyanakkor nem vetjük meg és nem tartjuk haszontalanoknak azokat az eszközöket, amelyek által az isteni gondviselés működik, hanem azt tanítjuk, hogy éppen azért kell alkalmaznunk azokat, mert Isten igéje ajánlja nekünk. Tehát helytelenítjük azoknak a meggondolatlan beszédét, akik így szólnak: ha minden Isten gondviseléséből történik, bizonyára haszontalan a mi igyekezetünk és fáradozásunk; elég, ha ráhagyunk mindent az isteni gondviselésre, hogy az igazgassa, és szükségtelen továbbá bármiért is aggódnunk, vagy bármit is tennünk.
Mert bár Pál apostol tudta, hogy hajóútját Isten gondviselése vezérli, aki ezt mondotta neki: Rómában is bizonyságot kell tenned (ApCsel 23,11); és ezenfelül megígérte: Egy lélek sem vész el közületek, és senkinek a fejéről nem esik le egyetlen hajszál sem (ApCsel 27,22.34), az apostol mégis így szólt a századoshoz és a katonákhoz, amikor a hajósok a menekülésen gondolkoztak: Ha ezek nem maradnak a hajón, ti meg nem szabadulhattok (ApCsel 27,31). Mert Isten, aki minden egyes dolognak meghatározta a célját, rendelkezett a kezdetről is, és az eszközökről is, amelyek által célba is fognak jutni.” (II. Helvét Hitvallás)
Szóval igazán nem akarok senkit megbántani, de az egyenesen egyfajta babonaság, amely Istentől „eszköztelen” – úgymond – csodát vár, és minden alázat nélkül előírja Neki, hogy gondviselő szeretete márpedig hogyan működjék.
Mondjuk egy nagyon egyszerű természeti példával ez olyan, mintha azt mondaná, hogy Isten adjon termést, gyümölcsöt, de csak úgy! Mert az csak úgy ám az igazi! És mi az, hogy ehhez napmeleget, fényt, esőt, táptalajt is használ?!? Persze Ő megteheti, hogy a fügefa egyszer csak hirtelen kiszáradjon, Áron halott vesszője pedig kizöldüljön. De hogy hatalma hogyan hat, ezt Ő – a szuverén Úr – dönti el, nem pedig a jelt-kívánó, dirigálni vágyó ember!
Úgyhogy mi vasárnap arra fogunk buzdítani minden istentiszteletre érkezőt, hogy vegyen fel maszkot, ha pedig nincs nála, ugyan el semmiképp nem küldjük, de ha kér, adunk neki. És bízó hittel könyörgünk majd a betegekért, hálát adunk továbbra is Isten gondviselő szeretetéért és annak eszközeiért: egészségmegőrző-védő dolgokért és minden egészségügyben dolgozóért!
Nem azért, mert „hitetlen papság” lennénk, hanem épp azért, mert Isten nem a félelemnek, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak Lelkét adta nekünk.
Aki tehát ezen időkben oltat és/vagy maszkot visel, azt nem lehet igei alapon hitetlenséggel, terrorizálással megvádolni, egy agresszív-tépkedő Jézus-alakkal fenyegetni. Biblikusan biztos nem…
