A KFT együttes slágere jutott az eszembe:
Bábu vagy, nem te lépsz,
Valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
Ha megun és leállít?
Hogy is van ez? A sakkot többfajta figurával játsszák, melyeknek más-más az értékük, pl.: tisztek és gyalogok. A gyalogot a köznyelv lesajnálva csak parasztnak emlegeti, mivel ez a leggyengébb képességű játékos. A tisztek többféle lépés közül válogathatnak, de a gyalog csak egyenesen araszolva tud haladni, és ráadásul szemből védtelen. Tehát könnyű szívvel neki lehet vezetni az ellenfél védelmi falának, és ha kell, feláldozni, hiszen ez a legértéktelenebb bábu a sakktáblán.
Az élet számtalan területén képeznek bábukat. De miért van szükség rájuk?
Nagyon egyszerű a felelet erre: könnyű irányítani őket, mivel azonosulnak a feladatukkal. Egy alkalmazott például anyagi viszonzásért (fizetésért) tesz ezt vagy azt, és a hónap végén látja a borítékban munkája elismerését. Ellenben a bábu ideologizálva van, elhiszi mindazt, amit neki mondanak, és boldog, hogy ő lehet a kiválasztott a feladatra.
A kutyaiskolában az ebeket jutalmazással, ugyanakkor szigorral tanítják, hogy megoldják a gazdák által demonstrált feladatokat. Egy-egy jól teljesített feladat után jár a simogatás és a jutalomfalatka. A kezdő „nebulókutyus” mellett fut a gazdája, hogy bemutassa neki az elvégzendő feladatot. A haladó fokozatban már nem kell vezetni a kutyát, mert megérti a szóbeli utasítást. A profi „dr. eb” pedig már mozdulatokkal is irányítható, és szinte kitalálja a gazdája minden gondolatát.
Hogyan nevelik ki a bábukat?
A legfontosabb a bábu önérzetének kiépítése: el kell hitetni vele, hogy ő, vagy csak nagyon kevesek alkalmasak az elvégzendő feladatra; érezze a megtiszteltetést, a kiválasztottságot, és a neki adott titulus nagyságát. Éreztetni kell továbbá a bábuval, hogy tevékenysége nélkülözhetetlen az egész egységben. Ki lehet kérni a véleményét is, és a diskurzus során a szájába kell adni gazdájának mondatait. Így még elkötelezettebb lesz, és jobban kiáll az ügyért. A lényeg, hogy a bábu elhiggye, hogy ő valaki és egyedi, és nem utolsó sorban kötődjön, függjön a gazdájától.
Szánalommal is lehet bábut nevelni. Ebben az esetben azt kell eljátszani, hogy mi milyen elesettek vagyunk. Csak tűrünk, szenvedünk, és feláldozzuk magunkat a közösségért. Egyenes úton haladunk a mártírság felé, hacsak valaki meg nem könyörül, és segít rajtunk. Ez talán az egyik legaljasabb módszer, mert az emberben meglévő sajnálatot és empátiát használják fel a bábu irányítására.
Az 1920-as években még mesteremberek szerelték össze az autókat, de manapság betanított munkások állnak a gyártósorok mellett, és a számukra kiosztott részfeladatokat oldják meg. Mára már egy se tudna összeszerelni egy autót, csak egy lámpát, vagy egy ajtót, stb. Nem is akarják, hogy a dolgozók átlássák az egész folyamatot. Miért is van ez így? Egy szóval, mert így gazdaságos. Egy szakembert nehezebb pótolni, többe is kerül, és könnyebben tud munkáltatót váltani. Ezért nem tud kialakulni olyan mértékű függőség, mint a bábu esetében.
A sorokon dolgozókat is kell motiválni. Nem lehet olyat mondani, hogy ők könnyen lecserélhető biorobotok, mert az embereknek lelkük van. Ezen a téren is igénylik a léleksimogatást a lázadás elkerülése miatt. Ezért ilyen mondatokkal kell kenegetni a lelküket: „Ti vagytok a nélkülözhetetlen láncszemek a vállalatnál, és az egész gépezetben a legbiztosabb fogaskerekek!” De a motivációs tevékenységet lehet folytatni az egységek vagy személyek közötti versenyekkel. El lehet érni a hónap dolgozója kitüntető címet, és e gumicsontért cserébe szépen csendben megemelkedik a norma és az elvárások. Természetesen, ha valaki nem produkálja újra és újra az emelt szintet, ami már elvárás, a cég nem sír tele egy 100-as papírzsebkendőt, inkább könnyűszívvel kirúgja a „nélkülözhetetlen láncszemeket”.
A bábunak van más felhasználási területe is. Kis ráhatással lehet úgy vezetni, hogy ő mondja ki mindazt, ami az irányítónak kényelmetlen, és ő vállalja fel a konfrontációkat. Ebben az esetben is fontos és elkerülhetetlen a bábu dicsérete és magasztalása, hogy milyen jó, és milyen jó meglátásai vannak. Meg is érdemli a dicséretet, mivel saját gondolata már régen nincs, és vezetője mondatait, sugallatait teljes mellbedobással, szépen el tudja mondani.
A bábukiképzés felsőfoka, amikor az akaratgyenge bábuk egymással versenyeznek, és túllicitálják egymást a parancsok teljesítésében. Mert a kötődés maximális, és nekik már az irányító némi figyelme is kitüntetés. Sőt, fel lehet vágni, hogy ki nyalta meg először a gazda kezét.
Sajnos a vallással kapcsolatban is vannak bábuk. Itt minden esetben arra kerül a hangsúly, hogy nem X vagy Y személy ügyében jár el a bábu, hanem az Istent szolgálja. Természetesen az önjelölt, maguk szerint felkent, mások szerint csak megkent próféták ellentmondást nem tűrően ki is nyilatkoztatják ezeket a tévtanokat. Mindenki hallott már a vallási fanatizmusról, amikor egyesek hitbeli meggyőződésük hatására bármire képessé válnak. Bárki láthatja a TV-ben is, hogy milliárdok felett döntő, befolyásos topmenedzserek hogyan válnak infantilis, orruknál fogva vezetett birkákká egy erős egyéniségű szektavezér kezében. De ez nem is csoda, mert olyan portfólió várja őket a túloldalt a nekik festett álomképben, amit a való életben sosem kapnának meg. Pedig ez a megtévesztés nem hozhat üdvözülést semmilyen formában sem.
Sajnos van az az embertípus, aki a társadalom számára normális, de a neki kínált téves hitbeli vezetés következtében eljut a vallássérült állapotig. Amúgy értelmes embereknek is könnyen torzul a személyisége a hitbeli és közösségi megfelelési kényszer hatására („mert mit fognak szólni a többiek”). Ez a deviancia nemcsak a radikalizálódásnál látható és kézzelfogható.
Azt hiszem, nem hiszed,
Nincs erőd, hogy észrevedd.
Nyisd ki a szemed!
Gondold csak végig, hogy Te vajon nem vagy-e bábu!
Mik is a Te saját gondolataid, és melyek valaki máséi?
Kinek mi a célja? Mi a te a célod, és mikor és hogyan adtad fel valaki máséért?
Ha ezeket a kérdéseket felteszed magadnak, és őszintén felelsz rájuk, megkapod az igazságot. Sajnos van már olyan súlyos állapot is, amikor a bábu önmagának is hazudik, hogy mentse magát. Ő már sohasem fog a sarkára állni, és elvárná, hogy valaki más szabadítsa fel. Egy ilyen erős, báb és irányítója közötti kapcsolatot csak egy drámai fordulat tud nyilvánvalóvá tenni és széttépni.
A szabad akarat a jó és rossz közötti különbségtételre és a választásra irányuló valós szabadság. A megváltott ember krisztusi szabadságából fakadóan képes választani jó és rossz közül.
„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,
hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
(Róma 12,2)
