Drága anyukám mostanában bizonyosan mosolyog a mennyekben. Az ő pici lánya annak idején, mikor gyerekként kirángatott a kertbe, és tanítgatott kapálni, veteményezni, gereblyézni, lekvárt és befőttet eltenni, ki nem állhatta az egészet, sőt kijelentette, hogy neki aztán nem kell 1 m2 nagyságú kert sem. Most meg a spájzban már ott sorakozik az eperdzsem, a málnaszörp, a savanyú uborka mellett a sárgabaracklekvár is. És hátra még van a paradicsomlé és a lecsó eltevése. Sajnos idén a borsó nem jött össze, pedig kétszeri vetéssel is próbálkoztunk, de a hagyma megbízhatóan hozta a formáját. Remélem jövőre már a meggyfán és az őszibarackokon is lesz annyi, hogy üvegekbe is jut az idei kóstolási mennyiségen túl. Ha már lehetővé teszi a jó Isten és férjem gondos törődése, hogy teremjenek a fák, hogy a palánták növekedjenek, akkor egyértelmű, hogy nem hagyhatjuk, hogy mindebből bármi is veszendőbe menjen. Most kezdem csak érteni, amit gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy egész más a saját, mint a bolti, és így legalább tudjuk, hogy mit eszünk. És akkor az egyre feljebb kúszó árakról még nem is beszéltünk.
Sok minden mellett ideje van az eltevésnek is. Nem csak a „parasztvér” buzdult fel bennem, hanem a felismerés is, hogy Isten olyan csodálatosan teremtette meg ezt a világot, úgy intézi a dolgainkat, hogy nekünk csak fel kellene ismerni, hogy mikor minek van rendelt ideje, mikor milyen munkát kell befektetni, mit kell kivárni, begyűjteni, elraktározni. Ez a kertben elég egyértelmű. Gyorsan megtanulja az ember, hogy nem érdemes kapkodni, az éretlen, félérett gyümölcs nem adja meg a kívánt ízt. De az állandóan halogatott lehetőség is előbb vagy utóbb megbosszulja magát, mert a túlérés gyorsan rohadáshoz vezet, mely súlyos tékozlást jelent. A rendelt időben kell, hogy üvegbe kerüljenek a kert terményei, gyümölcsei.
Bárcsak ilyen egyértelmű lenne a rendelt idő számunkra az élet számos területén. Nézzünk néhány példát:
- Az életben sok mindent siettetünk. Ilyen pl. egy párkapcsolat. Sokszor még magunkkal sem vagyunk tisztában, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk. Azért is kellene a másik, hátha vele gyorsabban meglenne a válasz. Az már csak hab a tortán, hogy sokszor olyan valakire vetítjük ki érzelmeinket, akit nem is ismerünk. De ha az ebből fakadó gondokkal magunk sem vagyunk tisztában, akkor hogyan is tudnánk megoldani azokat?! Holott mindkét fél küzd, de nem meri elmondani a problémáit. Kicsit korán lett leszedve a gyümölcs, és savanyú lett.
- Megvan a rendelt ideje pl. alapismeretek megszerzésének. Hányszor nem akarnak hinni az ifjak annak a tanácsnak például, hogy lehetőleg még érettségiig szerezzék meg a későbbi diplomához szükséges nyelvvizsgát, mert akkor a legkönnyebb, amikor még benne vannak a napi rendszeres tanulásban. Márpedig a nyelvtanuláshoz ez a napi rendszeresség illeszkedik a legjobban. Itt nem szokott működni a vizsga előtt 1 héttel állok neki módszer. Menekülőútként az szokott maradni, hogy ki kell menni legalább néhány hónapra külföldre.
- Hirtelen fel tudunk lelkesedni egy jó reklám, egy tetszetős csomagolás hatására, mert egy jó marketing felkelti az igényünket olyan dolgok iránt is, amire az égadta világon semmi szükségünk sincs. És máris vásárolunk a szekrénynek, a kamrának, a fiókoknak. Lehetnek ezek soha nem használt ruhák, cipők, sport- és háztartási eszközök stb. Kiváló porfogó válik belőlük. Ha adtunk volna időt magunknak, ha végig gondoltuk volna, hogy feltétlenül szükségesek-e ezek, akkor most nem foglalnák feleslegesen a helyet, és maradt volna pénzünk valami sokkal értelmesebbre, vagy nem vertük volna magunkat adósságba.
- Mindenkinek az életében van egy-két magas labda, amit az Úr elénk ad, de nem biztos, hogy meglátjuk, vagy csak utólag jövünk rá, mit hagytunk ki. Hányszor vágyjuk az ideálisat, közben az egész jóról lemaradunk, a mindenben ideális pedig sosem jön el. Félünk például a változástól, mikor megkínálnak bennünket egy új feladattal. Nem merünk változtatni pl. munkahelyet, sőt még meg is ideologizáljuk, hogy mi aztán milyen hűségesek vagyunk ahhoz a céghez, ahol kutyába sem vesznek. Amikor pedig már véglegesen tarthatatlanná vált a helyzet, kényszerpályára kerülünk, nincs hova lépni, mert a korábbi lehetőség már nem aktuális.
Láttam a neten egy videót, amelyen egy fiatal pár integet a kikötőből éppen kiinduló hatalmas óceánjárónak. Mint kiderült, a megadott időpontot nem vették komolyan, majd egy órás késéssel értek vissza a kirándulásukról. A beszállásnak már rég vége lett, a feljárókat felszedték, a köteleket, láncokat is eloldották. Hiába látták a hajót még a kikötőben, hiába integettek, hiába kiabáltak fel, hiába volt minden poggyászuk a hajón, hiába hívták a kapitányt, a motorok feldübörögtek, és az óceánjáró méltóságteljesen kiúszott a kikötőből és ők lemaradtak. Hogy is gondolhatták, hogy az az óriás monstrum gépezet majd a két nagyon felelőtlenül viselkedő, hangyányi kis emberke kedvéért megáll, visszafordul, és felborít minden menetrendet miattuk?!
Mindennek rendelt ideje van, de mi, emberek sok mindenben mégsem szeretünk hallgatni sem az Ige, sem mások tanácsára, mert azt hisszük, hogy a rendelt időt büntetlenül felül lehet írni. Azt gondoljuk róla, hogy az útmutatás, a figyelmeztetés csak egy ajánlás, egy a lehetséges forgatókönyvek közül, nem pedig az élet menetrendje. De sokszor megsértődünk, ha ez a menetrend nem hozzánk, az érzéseinkhez, a kedvünkhöz, elképzeléseinkhez alkalmazkodik. Lekéssük vagy elsietjük dolgainkat. Aztán nem marad más, mint másokat okolni, és/vagy irigykedni azokra, akik figyeltek az isteni vezetésre, akik engedelmeskedtek neki, akinek télire tele van a spájza, akik nem maradtak le a hajóról. Jó lenne időben rájönni, hogy Isten mindig időben szól, jelez. Épp ezért mi vagyunk a hibásak a rendelt idő figyelmen kívül hagyásában, és ennek cseppet sem kellemes következményei vannak. Jó lenne a hétköznapi helyzetekben megtapasztalt kapkodásainkból vagy éppen késlekedéseinkből a saját kárunkon megtanulni, hogy Isten kegyelme elfogadásának is ideje van. Hamis, üres teológiával nehogy felszínesen elkapkodjuk, állandó halogatással pedig nehogy lekéssük üdvösségünk rendelt idejét.
