Kevés olyan háztartás van napjainkban, ahol ne lenne téma a következő időszak kiszámíthatatlansága. Nem mintha eddig annyira kiszámítható lett volna. Hirtelen szakadt ránk a Covid, amit szép lassan megszoktunk, aztán a már fél éve dúló háború a szomszédban is csak egy hírré csökevényesedett a sok között. Sajnos! Rengeteg mém, vicc, zenei átdolgozás született viszont az elmúlt hetekben a növekvő rezsivel kapcsolatban. Manapság ez az, ami leginkább kizökkenti társadalmunkat a megszokott rutinjából. Mindenki próbálja valahogy kiszámíthatóvá tenni az előttünk álló időszakot, de leginkább csak addig az életérzésig jut, mint Havas John a trónok harcában: a tél közeleg és tele van iszonyattal
Intézkedéseink, terveink, vágyaink mögött akaratlanul is megbújik a félelem. Talán nincs is rosszabb az egzisztenciális félelemnél. Lesz mit enni, inni? Ki tudjuk fizetni a növekvő költségeket? Hogyan fogunk élni a következő hónapokban? Egyre feljebb szeretnénk lépni a létrán, egyre nagyobb biztonságban és kényelemben tudva magunkat és gyermekeinket, de most mintha nem csak a fokok tűnnének el, hanem a létra is. Nincs feljebb, csak a káosz vákuum csendje. Most legalábbis úgy tűnik.
Ha ez valóban így van, akkor légy üdvözülve a Platformon! (2019- es spanyol társadalom-sci-fi csak erős idegzetűeknek!!!) Egy olyan börtönben, ahol attól függ, hogy mennyit eszel és mikor, hogy melyik szinten vagy és mások mit hagytak meg neked. Aki fölötted van nagy ívben… elkerül, aki meg alattad van, azt te kerülöd el. Az átjárás a szintek között lehetetlen. Kiábrándító élet az ilyen! Nem csoda, hogy közönyös emberek élnek falvainkban és városainkban. Amikor egzisztenciális félelemben vagyunk, olyan kicsire szűkül az élettér, hogy a másik megszűnik létezni, és csak az lesz fontos, hogy nekünk bármi áron, de legyen. Legyen elég étel, elég meleg, elég ruha, elég üzemanyag. Szörnyű valóság, amit jobb elkerülni! Sokan próbálkoznak kitörni egy ilyen világrendből.
Még gyerekcipőben jár Magyarországon a mély alkalmazkodás (deep adaptation) mozgalom, ami külföldön is csak 2018-ban indult el a maga útján. Nem arra hívja fel elsősorban a figyelmet, hogy szellőztetéssel kellene tisztítani inkább a ruháinkat, hanem egyfajta stratégiát nyújt az összeomlás idejére. Külső és belső alkalmazkodásról beszél, ami engem valamiféle vallási mozgalomra emlékeztet elsősorban. Olyan hangsúlyos elemek jelennek meg benne, mint az elfogadás, megbékélés, elengedés, együttérzés, áldozatkészség, szeretet. Ezzel a részével nincs is gondom. Azt hiszem, mindannyian egyet érthetünk abban, hogy ezek a jellemvonások beleillenek egy keresztyén ember portfóliójába is. Viszont, ami hiányzik belőle, talán nem csak nekem, az a remény és a hit. Örök idealista vagyok, akinek meggyőződése szerint nem ér véget a világmindenség a láthatóval és megfoghatóval. A mélyalkalmazkodásomban ugyan megbocsáthatok, elengedhetek, még szerethetek is, de mi haszna van, ha továbbra is csak ide, ebbe a földi valóságba köt? Ha nincs remény arra nézve, hogy az életünk nem csak erre a Föld nevű bolygóra koncentrálódik, minden hiábavalónak tűnik. Maradunk az egzisztenciális félelmünkben, mert a halálfélelem továbbra is ott van a mozdulatainkban.
Istent kizárva nem lehet igazán, mélyen alkalmazkodni változó világunk kaotikus napjaihoz. Mert ha alkalmazkodom, azt mindig valakihez vagy valamihez mérve teszem. Viszont nem a káoszhoz kell nekünk alkalmazkodni, hanem ahhoz az Istenhez, aki Jézusban újjá teremtett mindent. Minden bizonnyal feladatunk most, hogy minden szinten, egyén, közösség megkeressük azokat az utakat, melyekkel nem a széthúzást növeljük, hanem az összetartásunkat erősítjük. Egyéni életféltésünk zugaiból fontos, hogy tudjunk kitekinteni a másik szükségleteit is meglátva.
Kísérjen ma Weöres Sándor Szembe fordított tükrök című versének két sora:
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Elgondolkodtál már azon, hogy a szűk családi körödön túl hány embernek van szüksége rád? Jóval többnek, mint hinnéd.
