Izgalmas világot élünk. Például nagy nehezen meghódították az idősebb korosztályok is a Facebookot, szóval megérkeztek a régebben felnőttek, meg a kicsit fiatalabbak, mint a hegymászók a Mount Everestre – „Na végre, megnézzük, hogy hol vannak a fiatalok és mit csinálnak!” De, mint manapság az a Mount Everesten is lenni szokott, csak a régebben ottjártak otthagyott és levetett cuccait találták. Már régen nincsenek ott, a Facebook online időszámítással élve egy működő múzeum és egy vásárcsarnok egyszerre (az első aktualitásával, a második összetettségével és kongó zajával).
Az Instagram, a Snapchat majd a Twitch, a Tiktok és még ki tudja mi minden váltotta fel az öregecskedő Facebookot. De hol van már az első pár nagy szelfihullám az Instáról, nem látszanak a reklámok közül. A filterek is elkoptak, ahogy megérkeztek a feketeöves celebek. Másnak mutatni magunkat, eladni kreált pillanatokat, lájkvadászat életre-halálra, követőtábor-háborúk és trolltámadások – ismerjük mi minden született meg ezeken az oldalakon. Meg azt is, hányan törtek bele a közösségi médiába. Az onlineban otthon lévők új területeket keresnek és van, hogy valami teljesen mást.
Az egyik új potenciális lehetőség a BeReal. app. Pont az ellenkezőjét mutatja az eddigieknek. Nem mindenkinek posztolsz, hanem csak a barátaidnak. Amikor jelez, két perced van fotót készíteni, csakis az alkalmazáson keresztül, mindkét kamerával szinte egy időben, filterek nélkül. És megosztjátok egymással, hogy éppen akkor, hol és kivel, mit és hogyan. Ami a valóság – sugallja a BeReal. már a nevével is, itt nincs vetítés, két nyafogós pillant közötti műmosoly, verejtékesen összehozott TikTok-trend. Látjátok egymást, reagáltok egymásra.
Nehéz kitűnni az online világ monstrumai között, sokan próbálkoznak, a BeReal. kifejezetten érdekes, ahogy ellenpontozni akar. Persze nem reklámot akarok, amúgy is elválik majd, működik-e és természetesen itt is lehetnek nem várt mellékhatások. Például nem pörgeted folyamatosan a képernyőt, de belül azon kattogsz, hogy mikor jön a következő „kétperc”. De mindegy, elválik. Ami izgalmas nekem, az a jelenség. Ahogy megjelenik az igény az igazira, a valódira, az őszintére. Talán a természetesre.
Természetes mellékhatás ez a valóságvágy. És persze nem elég válasz egy „Ki kell kapcsolni a képernyőt, azt’ ott a valóság, ennyi!” Az online csak leképezi az offline-t. A hazug, „filterezett”, színezett megjelenés a hétköznapjaink része, ahogy az agresszió is, az, hogy mást mutatok és mást gondolok, végigkíséri az emberiség történetét, manipulálni próbálnak minket régóta, kereskedelmileg és közéletileg, családon innen és munkahelyen túl is. Valójában mindig is vágytunk az igazira, a magától értetődőre, a tiszta és egyértelműre. Olyan kevés, hogy valami „az, ami”.
A válasz persze ismét Jézus. Aki az út és az élet, közte pedig a valóság, az igazság. De nem prédikálni akarok itt, csak jelezni, hogy érdemes egyszer a Bibliát Isten szemszögéből olvasni (ez nem saját gondolat, Phillip Yancey-től tanultam, talán a „Hová tűnt az örömhír” című könyvében olvastam.) Az egyik meglepő az lesz, hogy Isten soha nem manipulált. Lehet, hogy néha nehezen érthető, de mindig nyílt és egyenes, az, ami tőle érkezik. Az, ami. Az vagyok, aki vagyok – mondhatnánk. És igen. Aztán ott van Jézus. Nincs mellébeszélés, a példabeszédek is csak azért kellenek, hogy egységnyi szóba hatványozottan több tartalom kerüljön. Azt tette, amit mondott, azt mondta, amit gondolt. Keresztényként pedig ezen az úton kellene járnunk. Sok tartozásunk van, sajnos, a krisztuskövetők ugyanúgy hajlítják maguk körül az igazságot, online és offline is, mint bárki más. Pedig a keresztény program tényleg „be real” – bűnbánattal, örömmel, szabadulással és hiteles tanúsággal.
Izgalmas világot élünk. Az a hely, ahol mutatjuk magunkat, megsokszorozódott. Hogy mennyi területet lakik be magának az ember, azt értse és élje meg ki-ki vérmérséklete és lehetőségei szerint. De felszabadító lenne „be real”, valódi és igaz módon minél többet. De tényleg.
