„Én igazából nem is panaszkodhatom, mert börtönben nem ültem. Egyszer-egyszer becitáltak, és faggattak a barátaimról, munkatársaimról. Életemben olyan butának nem tettettem magam, mint ilyenkor.
Egyszer olyan buta képet vágtam, hogy a Faggató úr-vagy inkább elvtárs-fölkapta az asztalról a személyi igazolványomat, hozzám vágta, és azt mondta, menjek a fenébe.
Kiálltam a partra és néztem a Dunát.
Életemben ilyen boldog nem voltam »a fenébe«. Mondtam is magamba: -Jaj, de szép ez a »fene«. Aztán ballagtam csak haza, ahol a feleségem reszketve várt, nem tudhatta, hogy megérkezem-e?… Hazaértem, és aztán békén hagytak. Hiszen én soha semmilyen politikai ügyben nem voltam benne.
A kollégáim is állták a sarat, becsülettel. De hát történelmi idők voltak azok.
És mikor nincsenek történelmi idők?
Most is az van.
Csak talán először fordul elő Mátyás király óta, hogy nem egy idegen hatalom uralkodik rajtunk, hogy függetlenek vagyunk. Idézőjelben mondom a »függetlenséget«, mert magunktól függünk, és az az érzésem, hogy ez nem is olyan jó dolog!…
A magyar ember úgy tudja marni a másik magyar embert, hogy az borzongató! Azt mondják: »ez van«. Na jó, de ezután »mi lesz«?”
Gyökössy Endre: Isten öreg bojtárjának a vallomásai: Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 171-173 old.
Szemlézte: Soós Szilárd (Fotó: James Chan from Pixabay)