Bár még csak harmincas vagyok, egyre többször veszem észre magamon, hogy a hittanosoknak úgy vezetek be egy témát, hogy: „amikor én annyi idős voltam, mint ti…”. Aztán ki is nevetem magam, hogy lám, mivé lettem! Sohasem szerettem az ilyen jellegű „szentbeszédet”, és mégis, ugyanolyan vagyok én is, mint gyerekkorom felnőttjei. Nem szeretjük, ha így indítanak, pedig nem feltétlenül van okoskodás egy ilyen kezdetű mondatban, vagy abban a kijelentésben, hogy az én időmben bezzeg nem így zajlott az élet. Sokszor nagyon mély bölcsességet és rengeteg élettapasztalatot foglal össze.
Néha abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, ami éppen történik a világban, a mi jelenünkben, személyes élettörténetünkben, nem is létezett korábban. Nem is értheti ezért senki, hiszen korábban nem történt meg. Egy gazdasági válság, családi krízis, betegség mind mind annak illúzióját táplálják bennünk, hogy ilyen még nem volt. Minden, ami ismeretlen, egyben félelmetes is, mert nincs hatalmunk felette. A másik véglet viszont, amikor azt hisszük, mindent ismerünk. Akármi adódik, nem lepődünk meg, hiszen mindig is így volt. Ezt szoktuk meg.
Valahol mindkettő jellemző ránk, és egyik sem. Mert amikor életünk jelenébe lép be ez a bizonytalanság, összeomlás, hirtelen eltűnik a megszokott és ha a bőrünkre megy a vásár, kellenek a támpontok. Nem véletlen fordulunk sokszor a „mindentudó googlehoz”, keressük fel a gyakori kérdések oldalt, hívjuk fel a rokonokat, barátokat. „Mondd! Nálatok hogy volt?” Kell valaki, akivel hasonló élethelyzetben vagyunk, hogy könnyebb legyen elviselni a jelent. A közösség igényünk minden helyzetben megmutatkozik. Együtt megélni egyszerűbb, valahol erőt és bátorságot kölcsönöz. Ahogy egymás hitéből épülhetünk is.
Nem véletlen az sem, hogy a Szentírás különböző emberek, népek történeteit ismerteti meg velünk. Nincs benne tabu, prüdéria. Semmi olyan, ami egy emberéletben ne fordulna elő. Olvasunk háborúról, gazdasági válságról, éhínségről, megcsalásról és erőszakról. Szerelemről, erotikáról és szenvedésről. Benne van a végtelen szeretet, ahogy a kicsinyes hatalomvágy és gyűlölet is. De nem csak sztorizni akar nekünk. A Szentírás nem pletykalap, ahol Dávid vagy Jákob fiainak szennyesét teregetik ki. Nem csak annyit mutat, hogy másnak is hasonló volt a nyomora vagy öröme. Isten válasza is ott van ezekre az élethelyzetekre. Jóval több a WWJD (What would Jesus do?) jelmondatnál is. Nem csak arról szól, hogy Jézus vajon mit tenne szegénység, háború, erőszak, betegség, esküvő vagy bármilyen más élethelyzet idején. Hanem arról, hogy mit tesz Isten, hogyan van jelen az ember életében minden időben. Ezekben az időkben is, amikor mi élünk. Ezek a történetek nem maiak. Több ezer éves múltjuk bizonyítja, hogy bár a technológia, a körülményeink változnak, valójában ez csak a csomagolás. A benne rejlő lényeg változatlan. Az emberi jellem nem változik, és hála, hogy Isten válasza is változatlan az ember bukása óta ez eltorzult emberi valóságra.
Nincs új a nap alatt, és a bezzeg kezdetű mondatok sok értéket is magukban foglalhatnak, ha van fülünk a hallásra és szűrőnk a befogadásra. Elődeink bölcsessége, mindaz, amin ők már átmentek, a hit, amelyet megéltek, túlélésünk alapja is lehet. A gazdálkodás, állattenyésztés, természetközeliség, Istenhez való közelség olyan alázatra tanította őket, amit jobb, ha mi is megfogadunk, ha élni akarunk. Az apró trükkök, praktikák, imára kulcsolt kezek, nagypapák és nagymamák tudása egyre inkább nélkülözhetetlen lesz ugyanis. Tiszteld hát anyádat és apádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet az Úr ad neked! És ez nem csupán a közvetlen rokonainkat jelenti, hanem mindazokat, akik bölcsességükkel, tapasztalataikkal, ha nem is konkrét megoldásokat, de apró kapaszkodókat tudnak nyújtani a mindennapokban. Kérdezd a nagymamát, nagypapát, amíg még lehet!
Ismerd meg Isten válaszát a Szentírásból, aki azt mondja, minden napon velünk van. Minden időben megtalálható! Még egy ilyen vészterhes időben is.
