Egy nem oly régi őszi napon be lett ígérve az utolsó nagy fűnyírás. Ez komoly munka, mert hatalmas a terület, a gyülekezeti ház melletti köszönő részhez még hozzájön a parókia mögötti nagy terület, le egészen a patakig, és ott van még az egész templomkert.
Csakhogy én előtte való nap megláttam egy csemetét hátul a füzek, a vadgesztenyefa és a megtermett platán közelében. Levelei a platánéhoz voltak hasonlók, három kicsi, dió nagyságú, zöldes-tüskés termése egészen különlegesnek tűnt. Hát mindjárt megindult a szívem, s azt gondoltam, megmentem!
Ki is ástam – bár furcsállottam, hogy a gyökere nem olyan, mint egy fának – és bementettem egy cserépbe, míg el nem dől további sorsa. Jól megöntöztem és még el is neveztem, Gabikának. Eltöprengtem, hová fogom majd ültetni ezt a kis megmentettet, ahol majd szép fává növekedhet.
A következő napokban szeretettel gondozgattam, ha hervadozni kezdett (és ezt elég sokszor előadta, mint kis érzékeny) megöntöztem, szélvédett helyre tettem, figyeltem.
Egy nap birsszedésre jött hozzánk egy agrár témában profi, fiatalos-nyugdíjas presbiter asszonyunk, akit – mint szakértőt – meg is kérdeztem, hogy ugyan az én Gabikám szerinte miféle. Ránézett és bölcs-szelíd határozottsággal csak annyit mondott: Ezt dobd ki! Csattanó maszlag. Mérgező gyom.
Napuffneki.
A dolgos hölgy elsietett, én meg csak álltam ott, bámulva a csemetére, amely egyszeriben elvesztette számomra minden „gabikaságát”. Mert átvert, becsapott. Akkor is, ha – mint utóbb utánaolvastam – dísznövényként is szokták használni ezt a növényfajt. Vagy saját naivságom, tudatlanul igyekvő, de így félrement buta jó szándékom vert át?
Azon gondolkodtam el, hogy hányszor tudunk így járni emberekkel kapcsolatban is. Jó szándékkal, de tájékozatlanul beleokoskodva mások életébe, a megmentő vagy segítő szerepében tetszelegve. Aztán rádöbbenve, hogy tévedtünk, és jobban tettük volna, ha utánakérdezünk, vagy visszaveszünk kicsit a buzgóságból.
A segítő-foglalkozásúakat még inkább fenyegeti ez a veszély. Hogy mindjárt beindul a segíteni, megmenteni, beleavatkozni reakció. Ami nagyon helyes és nagyon is krisztusi indulat, csak nem mellőzve a bölcsességet, alaposságot, józanságot. És a felelősséget önmagunkért és másokért!
Sajnos saját keserves tapasztalatból kellett egykor megtanulnom, hogy mit jelent a pszichopata báj. Hogy van olyan – sajnos beteg, lélekfogyatékos – ember, akinek sem lelkiismerete, sem bűntudata, sem empátiája nem tud lenni, mert ezekre képtelen. Viszont van kifinomult érzéke mások manipulálására, tud nagyon kedves és vonzó és megindító lenni. És kihasználni bárkit és bármit.
Akkori kudarcom és végül a rámbízottakat védelmező, kijózanodott erélyes fellépésem jó okulás volt. De azóta is bennem van az akkori, jézusi konklúzióm: szelíden, mint a galambok és okosan, mint a kígyók! Hogy az ilyen tapasztalatok ne kiöljék belőlünk az evangéliumi „a szeretet mindent eltűr, mindent hisz, mindent remél” hozzáállását, hanem sokkal hatékonyabbá tegyék.
Hogy azóta bárki becsönget (és nyaranta itt a Balaton-parton ez elég gyakori), soha pénzt ne adjak, de mindig tudjak pár perc alatt egy szendvicset odaadni, meghallgatni, gyakorlati tanáccsal lenni. Hogy utánakérdezéssel akár kis munkát is tudjak adni. De elsősorban a mieinkért felelősséggel és segítséggel szolgálni.
Az a különös, hogy ez a növény, miután „meghallotta”, hogy lelepleződött, immár egyáltalán nem volt olyan érzékeny, gondoskodást igénylő. Félretettem, de még mindig él. Úgyhogy a Gabika név helyett a „mi kis pszichopatánk” nevet kapta… De mivel tudom, hogy az istenadta valójában tényleg csak egy növény, hát, nem tudom, mi legyen a sorsa. Gyom vagy dísznövény?
