A történészek és a hagyomány szerint a 3. században Rómában és környékén több Valentinus nevű keresztény pap és mártír is élt, de az idők folyamán alakjuk összemosódott.
Szól történet egy vak leány meggyógyításáról és családjának hitre térítéséről, megkereszteléséről, de mesélnek ifjú szerelmesek pártfogolásáról és titokban történt keresztény összeesketéséről is. Ez pedig azért titokban történt, mert a korabeli császár, II. Claudius törvénye tiltotta a férfiak katonai szolgálat előtti vagy alatti házasságkötését. Bálint pap a friss házaspárokat még kertje virágaival is megajándékozta. Hitéért és tetteiért végül kivégezték.
Bálint mindenesetre a szerelmesek, ifjú házasok és valamiért a lelki betegek és epilepsziások védőszentje lett (a lelki betegség nem hiszem, hogy összefüggne a szerelemmel, bár ki tudja ☺). Magyarországon a németek és svábok körében volt inkább népszerű. Nálunk a Baranya megyében található Bóly nevű településen van az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna. Bóly közelében található Töttös nevű község Erzsébet-templomának mennyezetén pedig ma is látható Bálint freskója.
A keresztény vallásos tisztelethez nem sok köze van annak, ami – angolszász hatásra (naná!) – mostanra elterjedt megélése ennek a napnak. Nem azzal van a gond, hogy szerelmesek, házaspárok (egyes országokban a jó barátok is) megköszöntik és megajándékozzák egymást. Az apró figyelmesség, virág vagy édesség, néhány kedves szóval megírt lap szép és jó dolog.
Csak úgy jártunk ezzel az ünneppel is, mint sok másikkal: a kereskedelem gátlástalansága és ízléstelensége áldozatává vált. Rózsaszín és piros szívecskék plüssből, tüllből, bármiből – és mindenféle egyéb tárgyak „valentinosítva” virítanak ilyenkor a virág- és ajándékboltok, nagyáruházak és helyi kis üzletek polcain. Aki pedig éppen egyedül él, vagy kifejezetten társ-hiányban szenved, szakításon van túl, vagy gyászol… nehezen éli meg ezt a napot.
Az elmúlt néhány évtizedben keresztény hátterű, indíttatású, de civil szervezeteket is bevonó rendezvénysorozat épült rá vagy inkább kapcsolódott hozzá a „szerelmesek napjához”, ez pedig a Házasság Hete elnevezésű kezdeményezés. Szervezői a házasság fontosságát, méltóságát, ajándék voltát hangsúlyozzák, de sok hasznos előadás szól ilyenkor a házasság nehézségeiről és azok megküzdési lehetőségeiről is. Február 14. környékén egy hétig minden médiában ránk köszön, van, aki úgy érzi, a csapból is ez folyik. Igen, van, akinek ez is nehéz…
Nem tudom, a római Valentinus hogyan érezné magát mindebben, de erős gyanúm, hogy az immár teljesen szekularizálódott rózsaszín-szívecskés felhajtástól kirázná a hideg. Viszont valószínűleg ugyanazzal a krisztusi szeretettel és biblikus hozzáállással lenne, mint amivel anno hitvalló módon cselekedett: „nem jó az embernek egyedül”.
És ez nem csak a párkapcsolatról szól, hanem arról, hogy a teremtés mindaddig nem volt teljes, míg az ember szeretet-kapcsolódási igénye, készsége – Isten képére és hasonlatosságára – nem nyert teret és méltóságot. Szingliként is, talán rossz tapasztalatokkal is, sokféleképpen sérülve is igenis lehet ilyenkor ünnepelni.
Hálát adni szülők vagy nagyszülők házasságáért, amelyből az életünk fakadt, szívünknek kedves emberek párkapcsolatáért, melyekben szépen tudják egymást szeretni, és jó rájuk gondolni. Hálát adni minden kapcsolódásunkért, amelyekben megajándékozottak vagyunk és ajándékok tudunk lenni. És egyáltalán – azért, hogy Isten ilyennek teremtett meg minket. Több vagy kevesebb képességgel, igénnyel, készséggel: kapcsolódni = szeretni.
Ha pedig éppen nagyon egyedül és nagyon morcosan és nagyon saját falak közé zárva puffogunk is a Valentin nap miatt, akkor is tudni örülni a fentről aláhulló isteni köszöntőkártyának: „Szeretlek benneteket!” (Malakiás 1,2) ♥ ♥ ♥
Mert „Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked!” (Zofóniás 3,17)
