Egy művész mesélte nekem a minap, hogy mennyire elemi erővel hatott rá, amikor először állt homokanimációs asztal mellett. Kipróbálni hozta a művésztelepre egy ismerős, ő meg este odaállt és hajnalban még mindig ott volt. Egyrészt azt mondja, az anyag varázsa kapta el: hogy még az az ecsetnyi közbevettetés sincs, hanem a keze érinti azt, amit formál. Ahogy előttünk is mutatott egy két fogást, láttam, igen, karcol a körme, átfolyik a tenyere rovátkáin és kanyarog és mozog. Dinamikus. Ez a másik mozgatórugó abban, amiért megszerette. Ezek nem statikus állóképek, volt-nincs örökké formálódó, egymásba alakuló világok, amik ahogy jöttek, úgy mennek is.
Toókos Péterrel, János testvérrel is sikerült beszélgetnem a múlt héten, és ő a főzésről beszélt hasonló lelkesedéssel: valamikből, amik önmagukban ehetetlenek, vagy nem finomak, születik valami egészen jó, élvezetet adó dolog, ami ráadásul közösségi élménnyé válik, már a készítése, de legkésőbb az elfogyasztása közben.
Mindig őszinte irigység fog el a teremtő emberek láttán, akik keze munkája kézzelfogható.
És mindig őszinte ámulattal és csodálattal tudok lenni Isten iránt, aki mindezeket a teremtő embereket alkotta. Úgy képzelem, hogy ha ezek az emberek egy-egy paca csak, egy-egy szín, akkor hátralépve majd az impresszionista festménytől, amikor majd egyben láthatom egyszer, akkor fog összeállni Isten teremtésének a gazdagsága igazán. Majd az lesz a színről színre, amikor az alkotó nézőpontjából láthatok rá.
Mert mennyire keveset láthatok én abból itt: egy adott égtáj madarait és virágait, egy adott égöv természeti adottságát. Hány embert ismerek? Még ha minden egyszer látottat összeadok is csak párszáz, párezer, mennyivel több van a világon is annál, amit én fel tudok fogni. Mennyivel több szépség, mennyivel több harmónia, mennyivel több izgalom. És Isten nem csak annyi, mit ennek a sok földinek az összessége. Nem-nem! Bőven több, a világunk minden gyönyörűségénél és csodájánál. De mind belőle származik.
A busó maskarában, a zenész trillájában, egy hímzés egyetlen öltésében, két szín összekeverésekor, egy jól fűszerezett levesnél ott van valami Istenből. Messze kisebb, mint ő, de mégis egy apró atom ő belőle. Vajon hány olyan dolgot rejtett el akár bennem is, amit még nem láthattam, és mennyi hasonló vonást a férjemben vagy a gyermekemben?
A farsangi jelmezekkel, színekkel, bálokkal lassan elűzzük a telet és az álarcok színei után nemsokára a természet sok színe derít majd jókedvre. Isten bőven ad csodálkoznivalót. Figyelj fel rá minden ecsetvonásában!
