Az Európai Bizottság keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz a magyar gyermekvédelmi törvény miatt. Mint ismeretes, ez a tavaly elfogadott törvény tiltja a 18 év alattiak körében az LMBTQ-tartalmak megismertetését és terjesztését. Nem vagyok jogász, pláne nem szakjogász, úgyhogy fogalmam sincs, ha az EB megnyerné a pert, annak milyen jogi következményei lennének. De keresztényként kifejezetten aggaszt, sőt félelemmel tölt el, hogy az EB a szexuális irányultságok és nemi identitások körüli kultúrharcot jogi szintre emelte. Ezzel kimondatlanul is kimondta azt, hogy az Európai Unió egyik eszmei pillére az LMBTQ-ideológiát megalapozó világkép, sőt ezen világkép hosszútávú uralmi helyzetét a jogi kényszerítés eszközével is meg kell teremteni. Ezt pedig úgy kell elérni, hogy a zsidó-keresztény emberkép átadásának a hagyományban rögzült folyamatát meg kell szakítani, a nemzedékek közé akár a jog kényszerítő erejével is éket kell verni, hogy a felnövekvő nemzedékek megismerhessék a hagyományos emberképet leváltó, a genderideológián alapuló, a nemeket megszüntető emberképet. Az érvelés természetesen a közelebbről megfoghatatlan „európai értékek” és „emberi jogok” lózungjára van felépítve, s azzal van indokolva, hogy itt az ideje egy európai gyermekjogi stratégia megvalósításának, amelynek egyik alapvető ideologikus eszköze a genderideológia terjesztése kiskorúak körében. Mindez úgymond azért, mert a hagyományos nevelés eddigi folyamata voltaképpen csak „előítéleteket”, „sztereotípiákat” adott át a gyermekeknek a férfiról, a nőről, a házasságról és a családról, s ezzel állítólagos jogaiktól fosztotta meg őket, hiszen nem ismerhették meg a szexuális és nemi útkeresés gazdag, szivárványos lehetőségeit, s bele lettek kényszerítve a hagyomány jármába. Ekként tehát az LMBTQ-ideológia hozzáférhetővé tétele a gyermekek „felszabadításának” eszköze, gyermekjogi aktus, amely szükségszerűen illeszkedik az európai értékvilágba, sőt egyenesen következik belőle. A keresztény értékeken nyugvó nevelés tehát jogfosztó, s ezért szankcionálni kell. Tehát amikor például egy református lelkipásztor kereszteléskor azt kérdezi a szülőktől és keresztszülőktől, hogy úgy nevelik és neveltetik-e gyermeküket, hogy majd ő, mármint a gyerek, ha felnő, önként tesz vallást hitéről, akkor ezzel voltaképpen eleve kizárja a gyermeket választási lehetőségeinek széles köréből. Jobb tehát a keresztény értékvilág átadásának ezt a láncolatát megszakítani, nehogy már konzervatív-keresztény generációk mondják meg a gyereknek, mi a férfi és mi nő, mi az apa és mi az anya, mert ezek úgymond szimpla előítéletek.
Nos, ez súlyos.
Ez ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy ki kell szabadítani a gyermekeket a nevelés hagyományos intézményeinek (család, iskola, egyház) „fogságából”, hanem egyenesen bűncselekményt követ el az, aki a genderérzékenyítéstől elzárja gyermekét.
Már messze túl vagyunk azon, hogy vajon a kereszténység kaphat-e még történelmi szerepet az európai társadalmak kulturális karakterének formálásában. Ma már nem nehéz elképzelni egy olyan kort, amikor a kereszténység általánosan büntethető lesz, és a Bibliát idézni pedig bűncselekmény. Egyedi esetekről már eddig is tudtunk, de az EB jogi fellépése Magyarország ellen világosan mutatja, hogy itt egy lopakodó, jogi alapozottságú folyamatról van szó, amelynek a végső célja a kereszténység kriminalizálása.
Persze, nem hinném, hogy ezzel a történetnek vége. Már várom, hogy a kereszténység eddig hallgatag, de józanabbik része (és azt hiszem, ez a többség) mikor fog fellázadni az EB eltorzult, szélsőséges liberalizmusának nyílt diktatórikus kísérleteivel szemben.
