Gyerekkoromban mindig az angyalok hozták az ajándékot. Nem volt „jézuskázás”. Jézus megszületett, felnőtt és más kontextusba került az életünkben betöltött szerepe, mint hogy karácsonyonként ajándékokat hozzon. Most is azt gondolom, hogy angyalok hozzák az ajándékot, persze nem ugyanúgy, mint ahogy ezt gyerekkoromban elképzeltem. Sőt, úgy vélem, jómagam is beálltam az angyalok sorába, és ezzel a szemlélettel keresem a megfelelő ajándékot szeretteimnek.
Történhet ez azért, mert az angyal szó a Szentírásban mind héberül, mind pedig görögül küldöttet jelent. Isten angyalokat küld, akik az Ő jóindulatáról tesznek tanúbizonyságot és hirdetik, Immánuel, velünk az Isten. Nyilván nem mennyei lényként tekintek magamra, hiszen embernek teremtettem, de küldött vagyok én is minden évben karácsony idején, hogy elmondjam és magam is hálát adjak érte, hogy kegyelmet találtunk az Úrnál. Ennek töredékes szimbólumaként tekintek az ajándékra.
Olyan szeretetnyelv ez, ami sokak számára természetes és gyakran élnek vele, de van olyan is, akinek az ünnep felfokozott hangulata hatalmas stresszfaktor. Ahogy szorít az idő, egyre többször kerül elő a „Mit szeretnél? Mire vágysz?” kérdése. Vannak megúszós történetek is. „Vedd meg magadnak aztán majd kifizetem.” Így lehet az adventi időszakból nem csak várakozás, hanem egy jó kis önismereti teszt is. Aki vállalja, hogy elindul az önvizsgálat útján, megfigyelheti, hogy milyen lelkülettel ad és fogad ajándékot. Hogy el tud-e örömmel fogadni meglepetés ajándékot vagy mindent kézben kell tartania? Mennyire ismeri, akit megajándékozni készül? Ő maga megközelíthető-e mások számára?
Mindezek fényében hogyan tudjuk fogadni Istent, mint Jézusban testté lett ajándékot? Mi változna a mindennapi életünkben, ha úgy tudnánk elfogadni Jézust ajándékba, ahogy jön és nem aszerint, ahogy mi elvárjuk?
Ahányan vagyunk annyiféleképpen reagálunk az ajándékozás estéjére. Egy biztos, valami és hiszem azt, hogy nem csak fogyasztói társadalmunk nyomása és a marketing fogások tömkelege, hajt bennünket, hogy ha csak egy kis apróságot is, de adjunk. Ez a „valami” pedig nem más, mint hogy másoljuk teremtő Istenünket. Még az is megteszi ezt, aki tagadja Isten jelenlétét ebben a világban. Annak mintájára cselekszünk, aki bennünket mintázott.
Nem tudjuk ugyanis felülírni azt a forráskódot, ami létünk alapját képezi, miszerint az ember attól a pillanattól kezdve válik élőlénnyé, hogy Isten lelket lehel belé. Önmagát adja, és mindazok számára, akik ennek jelentőségét felismerték életükben, hatalmas kincset jelent. Talán szegényesnek tűnik Jézust ajándékba kapni, de csakis annak, akinek füléig és szívéig nem jutott el az angyali üzenet.
Ahogy szaporodnak éveink, úgy értjük meg egyre inkább, hogy az igazi ajándék a szeretet vagy a szeretett személy jelenléte. Megélni Isten, a másik ember kézzel fogható valóságát mindennél többet ér. Ha valakire lehet számítani és támaszkodni, akivel lehetünk egészen őszinték és fesztelenek, teljesen önazonosak, olyan biztonságos hátterét képezi az életnek, amiben van reménység a jóindulatra és bizalom a megtartásra.
Elfogadni ezt az ajándékozó Isten kezéből nem kötelező, de annak lehetősége, hogy olyan életet élhetünk, amiben ott van az a békesség és boldogság, amire mindannyian vágyunk.
Gondold hát végig bölcsen, hogy milyen ajándékot kérsz és adsz!
