Nyáját vesztett pásztorként veszed számba
régmúlt idők kacatjait ahogy az ünnep közeledik.
Remek ötletekkel teleírt fecnik, fontos gondolatoknak
cimkézett jegyzetek kerülnek kukába, és a dobozba
rejtett kincsben végül felismered a szükségtelen lomot.
Örökké nem cipelhetsz magaddal mindent.
Elvégre a pásztor is csak a rábízott nyájat terelheti,
nem a szaladó patakot, sem a fa árnyékát,
mégkevésbé a zsenge hegyi legelőt.
Azokról majd a jó Isten gondoskodik.
Neked elég teher, ami a tiéd.
Ahhoz kell az igaz ismeret bölcsessége, hogy felismerd,
mi tartozik hozzád és te kihez tartozol valójában.
Ki az, ki életed egén milliárd csillag közül is
a legfényesebben ragyog,
és bármikor, ha Rá tekintesz,
vezeti utadat napkelettől napnyugatig.
Így történhet, hogy a legkisebb között is meglátod
a legnagyobbat,
és szíved teljes hódolatával hajtasz térdet előtte.
Nem azért mert kell, hanem mert akarsz.
Akarod adni mindazt mi tiéd, legdrágább kincseid,
de tudod, még ez is csekélység ahhoz képest,
mit Ő tesz érted.
Ajándékod csak ennyi, mit eleve Tőle kaptál,
és mikor szűzies szerénységgel fogadod kegyelmét,
szeretete utolsó cseppjét is kifacsarja magából, hogy élj.
Ha kételkednél, álmodból is felébreszt, mert nem hagyhat veszni.
Te lehetsz az egyetlen, ki magadat elveszejted,
ha éltedben csupán kacatjaid védelmezed,
és megváltásodat elheródeskeded.
(A szerző saját verse.)
Pár nap és templomok ezreiben kerül elénk a pásztorjáték, miben felidézzük a szent család útját Betlehemig, ahol aranyos kis báránykák, rusztikus ugyanakkor csillagvilágos romantikus környezet ad otthon a világ megváltójának, akihez éjnek évadján pásztorok és idegen férfiak érkeznek ajándékokkal. Mesebeli történetté alakult annak pillanata, mit megváltásunk kézzel fogható valóságának nevezünk Jézusban, de bármennyire igyekszem lehántani az első karácsonyról ezeket a romantikusnak titulált elemeket, azt kell mondanom, Isten szándékán nem változtat. Jött, hogy megváltsa az embert. Jött, hogy fizessen a szeretetlenség bűneiért, és hogy reményt és hitet ébresszen ott, ahol az élet kiszorulni látszik a világból.
„Ha Jézus valóban Isten Fia, akkor miért nem tette könnyebbé a születését? Miért nem segített Máriának és Józsefnek egy kicsit?” – teszik fel a kérdést a gyerekek. Teljesen emberi reakció ezeket kérdezni, hisz, ha nálunk volna az a hatalom, ami Jézusé, talán nem haboznánk és a magunk, illetve szeretteink életét könnyítenénk meg legelőször. De emlékezzünk csak, mit mond Jézus: „Nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért.”
Isten nem azt nézte, hogyan tehetné egyszerűbbé a maga ügyét ebben a világban, hanem azt az utat választotta, amiben leginkább azonosul az emberélet magasságaival és mélységeivel. Hagyta magát kiszorítani egészen a perifériára, egészen addig, míg nem volt a szálláson hely. Hagyta magát egészen Egyiptomig üldözni, életveszélyben lenni és hagyta magát a gonosztól megkísértetni a pusztában. Hagyta magát megalázni és keresztre feszíteni, de nem azért, mert áldozatnak jött erre a világra, hanem Megváltó Úrnak. Míg magát hagyta és nem kímélte, a rászoruló embert méltósággal felemelte. Önként döntött úgy, hogy ezt az utat választja.
Emberi ésszel talán fel sem bírjuk fogni mit jelent a szabadságnak ezen dimenziója, mert kapcsolataink dinamikája leginkább az agresszor és áldozat ördögi kettősében merül ki. „Bántottál és ezért bántalak.” Az a jézusi szabadság viszont, amivel odaadja magát teljesen az emberiségnek, inkább azt üzeni, hogy „bántottál, bántottak, ezért ebből a sémából inkább megszabadítalak.” Hogy miért? Egyszerűen azért, mert az élet ennél a szintnél jóval több és teljesebb. Mert, ha az életünk csak ennyi, az örök fájdalom és káosz csupán. Értelmetlen és felesleges bosszú, kicsinyes játszmák sorozata. Isten ennél többre teremtette az embert.
Egészen más identitást, énképet kap, aki felismeri szabadságát ebből az ördögi körből. Talán némelyek szemében bolond, amiért elenged és megbocsát, esetleg gyenge, de nem számít, mert jóval többet kap, mint az emberek elismerését. Isten megváltó kegyelme lesz az övé, ami a hétköznapokban megküzdési stratégiát és kapaszkodót jelent, az ünnepnapokon pedig hálát és megbékélést.
Ünnepeljük hát teljes szívből Megváltónkat!
Békés, boldog karácsonyt kívánok!