Tombol a vihar a Tibériás-tengeren. Süvít a szél, szakad az eső, fekete az ég a felhőktől, dörög és villámlik. Hatalmas hullámok dobálják a kis halászhajót, átcsapnak rajta, lassan megtelik vízzel.
A tanítványok kétségbeesetten igyekeznek úrrá lenni a helyzeten, dacolni az elemekkel, latba vetik minden tudásukat, megfeszítik utolsó erejüket is. És próbálják túlkiabálni a vihart.
Tartsd az evezőt! Lapátold a vizet! Gyerünk, menni fog! Kapaszkodj! Dőlj jobbra! Dőlj balra! Segíts! Vigyázz! Gyorsabban! Erősebben! Nem megy! Végünk van!
Mikor elindultak, még olyan békés volt minden. Csak át akartak jutni a túlpartra. Ismerték a célt, ismerik a vizet, ismertek már jó és rossz időt, nem olyan nagy dolog, bíztak magukban.
Lehet békesség egy madárdalos tavaszi reggelben a kertben, vagy kint az erdőn, az éledő természet szépségeiben, a Balaton csendes hullámzásában, lehet békesség szerető családom körében, igaz baráti társaságban, vagy hitben testvérekkel, meg ugye, csak egészség legyen! Milyen jó, ha nem kell éppen pusztító háborúban élni, fontos minden ilyen fajta békesség. Amit valóban adhat a világ. De ez rettenetesen törékeny, és sohasem teljes. Nem végleges.
Bármi ezekben egy pillanat alatt megváltozhat, és oda a békesség. Mert az ilyen békesség külső dolgokon múlik, és kívülről hat befelé.
És hát békétlenség nemcsak háborúban lehet, amikor fegyverek csörögnek, fizikai erők csapnak össze, és világjárvány sem kell ahhoz, hogy a mindennapi életünk tele legyen küzdelmekkel a nehezen alakuló körülményeinkkel szemben, kicsi vagy nagy csatározásokkal az emberi kapcsolatainkban, a közéletben, harccal saját testi vagy lelki erőtlenségünkkel szemben.
Jézus békessége nem kívülről, rendezett külső körülményekből befelé ható erő, hanem az Ő végtelen és elvehetetlen belső békességéből kifelé ható erő, hatalom, képesség. Ez az Atyával való mélységes és teljes kapcsolat békessége! Az Atya Isten hatalmában és szeretetében való teljes bizalom! A Mennyei Atya jóakaratának való engedelmesség öröme!
Jézus a kis halászhajó végében jóízűen alszik. Mikor pedig felébresztik, végtelen nyugalommal kel fel, és szomorúan kérdez rá tanítványai hitére. Majd a vihar felé fordul, parancsol, és engedi, hogy hatalmas belső békessége kiáradjon, és az elemi erők is – a tomboló szél, a vad hullámok is – megbékéljenek. Nagy csend lett. Jézus békességet teremt.
Jézus békességet tud teremteni bennünk – bármiben is vagyunk. De nem elsősorban úgy, hogy átformálja a külső dolgainkat, hogy lecsendesít az életünk kis hajóját dobáló minden vihart. Vagy úgy, hogy nekiáll érvekkel elmagyarázni, minden esetben megértetni velünk, hogy hogyan lehet tényleg minden javára az Istent szeretőknek. Megteheti persze ezt is.
De elsősorban nem érvek és nem körülmények által adja nekünk békességét, hanem Szentlelke által! Igen, van, amikor nincs más, mint kérni, hogy a Lélek betöltsön minket, esendőket, méltatlanokat, pusztán Isten ajándékaként. Kérni, hogy Jézus, aki ott van velünk a mi kis hajónkban, végtelen békességével bennünk is legyen! Hogy ráparancsoljon a belső viharunkra, és csendesedjen el minden, szűnjön a sötét uralma, ragyogjon az Ő fénye. És akkor a Lélek által talán érteni is kezdünk, látni, hinni és bízni újra.