Nem szerettem volna ebben a témában megnyilatkozni, mert ennek rengeteg vetülete van, és már annyian leszopogatták a csontokat, hogy hófehérek. De érdemes egy kicsit megállni, vagy inkább hátrébb lépni, hogy áttekintsük a helyzetet. Mert ez a bizonyos eseménysor olyan, mint egy cseresznyés tál, amiből mindenki a saját ízlése szerint tud csemegézni, és azt vesz ki belőle, ami az ő érdekeinek, gusztusának a legjobban megfelel. Vannak olyanok, akik csakis az érett és szép szemeket látják meg, de vannak olyanok is, akiknek a férges és a rohadt akad minduntalan a kezébe. Ez a tál sajnos már csak ilyen! Ráadásul ilyenek vagyunk mi emberek is mindannyian, hogy arra jár rá a szemünk, a kezünk, azt keressük lényünkből fakadóan, amit látni szeretnénk. Nem véletlenül mondta Jézus, mikor odavonszoltak elé egy házasságtörő asszonyt, hogy az vesse rá az első követ, akinek nincs bűne. Ott és akkor a kövezés elmaradt.
Milyen egyszerű és kényelmes lenne így lezárni a dolgokat, de a Jézustól távol lévő emberek világa nem így működik, mert a „Kenyeret és cirkuszt” elv annyira beleégett az emberi természetbe, hogy a cirkuszban mindenáron vért is akarnak látni. Az elmúlt időszak megmutatta, hogy a bibliai egyszerűség nem működik az egyházban sem. Jelen esetben van egy egekbe kiáltó bűn, amivel nem lehet még csak érintőlegesen sem azonosulni, megbocsátani, sőt nem lehet eléggé elhatárolódni tőle, megfelelő szigorúsággal elítélni. Keresztény emberként kötelességünk a bűnt elítélni, de az ember felett ítélkezni nem a mi kompetenciánk. Ennek ellenére mégis komoly hasadás és megosztottság támadt a keresztyén gyülekezetekben is. Egyházon belül is érezhető a feszültség a zsinat elnöki lemondást támogatók, valamint a több éves kitartó munka folytatását remélők között. Mindegyik oldal egyformán érvel és felszólal a maga álláspontja mellett.
A társadalmi véleményvezérek már nem annyira cizelláltan fogalmazzák meg a mondanivalójukat, mint az egyháziak, hanem a Rákosi-korszak jól bevált szlogenjeit porolják le: „Aki nincs velünk, az ellenünk van!” (Persze ennek a mondatnak a gyökerei is a Bibliában vannak, az elvtársak csak a saját szájízük szerint ragadták ki a szövegkörnyezetéből.) Aztán jön az „Egy a tábor, egy a zászló!” hozzáállás, és máris rásütik a pedofil bélyeget en bloc minden reformátusra, minden jobboldalira. (Győrben az ügyet érintő, nem épp szalonképes szövegű cetliket szórtak be a református bölcsőde udvarába.)
Pesten un. civilek engedélyezett tüntetést szerveznek, hogy megmondják mindenkinek a tutit. Ugyanezek az emberek eddig diktatúrát kiáltottak, és azt fájlalták, hogy nincs szólásszabadság Magyarországon. Itt már régen nem a pedofíliáról vagy a kegyelem adás kérdéséről van szó, hanem inkább zavarkeltésről, anarchiáról és a hatalom minden áron való megszerzéséről. Hiszen jönnek az Európai Uniós és az önkormányzati választások, és addigra támogató bázist kell gyűjtenie az ellenzéknek. Előttünk a példa, hogy egy külföldi befolyással, sok-sok pénzzel felépített, pozícióba ültetett színész hogyan vezet egy országot a pusztulásba. Ukrajna vérben és romokban áll. Lakosai közül csak az boldog, aki időben elmenekülhetett az értelmetlen pusztulás elől.
Annak a megítélése, hogy jó döntés volt-e a zsinat elnöki lemondás nem az én dolgom, de úgy gondolom, hogy mindenkinek van véleménye ebben az ügyben. De van egy olyan ok, mely miatt a püspök, mint egyházunk vezetője szerintem jó döntést hozott. Nekünk ugyanis nem arról kell elmélkedni, vagy vitába szállni egymással, hogy ki mennyire érintett az ügyben, ki mennyire bűnös, hanem mindenek felett az egyház tisztaságának, hitelességének a megőrzését kell szem előtt tartani. Nem szabad elfelejtenünk Jézus önfeláldozó szeretetének példáját, aki ártatlanul, bűntelenül vált áldozattá, az életét is odaadta miértünk.
Talán mi is mondhatnánk, ahogy a katolikusok imádkozzák: „Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, őrizd meg szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.
