Megértettük

Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen…

Háború van. Háború a Közel-Keleten és háború a közelben, keleten és világszerte. Háború fenyegetése feszül nyugat és kelet között, „Lengyelország készen áll nukleáris fegyverek befogadására, ha a NATO úgy dönt, hogy ilyen fegyverzetet telepít Oroszországgal szemben, miközben Moszkva megerősíti nukleáris jelenlétét Fehéroroszországban és Kalinyingrádban”…
A véres-gyilkolós kézzelfogható mellett verbális, lélektani háború dúl nyilatkozatokban, fenyegetésekben, törvényjavaslatokban és -módosításokban, karaktergyilkosságokban, pénzelt propaganda minden oldalon. Kormányok és ellenzékeik, pártok bal és jobb oldalon, közeledik az EP választás és nálunk itt vannak az önkormányzati választások is…
Már egyházunkban is akkora a hasadás (vagy „csak” a félelem?), hogy nem fogjuk tudni megtartani a hagyományos Egységnapot. És évtizedes vagy épp új-eleven harag mérgez és pusztít közösségek és családok között, vagy azokon belül. Szóval ebben a világban háború van, amióta csak ember lakja.
Mit tehet mindebben a hívő keresztény ember? Hogyan lehetünk képesek ebben benne lenni, elhordozni, túlélni?
Nem hiszem, hogy az munkálná a békét, aki ezt a „háborús létet” kétségbe vonja, letagadja, bagatellizálja és valami idillt hazudik magának vagy a másiknak. Aki a „jó az ember, csak ezt-azt még meg kell oldani” hamis bűvöletében él. Keresztény hitünk bátorsága, hogy szembenézünk a valósággal. A bűnnel. Annak minden következményével együtt.
A borúlátó fatalizmusnál azonban többet látunk, vagyis inkább másként. Más perspektívából. Más a fénytörése a képnek, nincsenek szűrők, látnunk lehet azt, amiről Pál beszél az efézusiaknak is: hogy ki az igazi ellenség és mit akar.
Legyen az akár a pénz és hatalom vágya, vagy irigység, sértődöttség, harag, gyűlölet és sorolhatnánk még hosszan – forrása nem „test és vér”, nem a másik ember elsősorban, hanem az a gonosz erő és hatalom, melyet Jézus embergyilkosnak nevezett.
Tudom, hogy nem tudunk elegánsan felülemelkedni minden háborúságunkon, mert benne gázolunk ebben a világban, önmagunkban is derékig, ha nem mélyebben. De legalább lehet annyi józanságunk, hogy tankok, gépfegyverek, atomtöltetek, vicsorgó arcok és fröcskölő szavak, indulatos támadások-bántások mögött látjuk a sátáni ábrázatot, s hogy itt ebben mindenki áldozata lehet csak.
És mondani, felvállalni, hogy igen, fegyvert fogunk és harcolunk. Részt veszünk a háborúban. Csak másképp. A Király oldalán, az Ő fegyvereivel.
„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen… Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Ef 6,10-13)

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...