A pünkösdi történet az elmúlt két napban bizonyára minden keresztény templomban elhangzott. Szólt az Ige az először értetlen, tétova, talán félelmekkel teli tanítványokról, akiket aztán a Szentlélek ereje kisodort a bezárkózottságukból, hogy bizonyságot tegyenek Jézusról és megtérésre hívják az egész népet.
Lehet nagyon szemléletesen leírni a változást, mely végbement bennük, de van valami, ami a Lélek érkezése előtti tanítványi viselkedésben is példa előttünk, amit tehetetlenségükben is tettek: „Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban”!
Amikor még nincs semmi nagy változás, nincsenek bátran harsogó szavak, nincs erős hitű bizonyságtétel és még nincsenek megtérő ezrek – Jézus követői imádkoznak. Együtt. Talán pont ezek miatt a „nincs”-ek miatt… Éppen pont a hiány és az ennek ellenére bennük lévő-élő bizalom miatt.
Az alaphelyzet azóta sem sokat változott. Adott egy krisztustalan világ, egy bűn alá rekesztett földi valóság, amely „sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”, vagy éppen remekül el próbál/akar lenni nélküle. És itt vannak Jézus követői, akikre már kitöltetett a Szentlélek, mégis mindig átélik, hogy Isten Lelkét újra és újra el kell kérniük, hogy megújulhasson a hitük, az életük.
Az Egyház történelme során sokszor átélte, hogy vannak Isten-ínséges idők, megfáradások és megüresedések a hitben, a kegyességben, a bizonyságtételben, a hitelességben. Ez ó-emberi természetünkből fakad. Az Úristen kegyelme nélkül csak ez van. De adatnak ébredések, megtérések, megerősödések, kegyelmi idők – sokszor a történelmileg legnehezebb korszakokban, mint amilyen a török hódoltság, vagy a világháború utáni időszak volt.
Lehet így is felismerni az „idők jeleit”, hogy a világban az „idők gonoszak” és az egyházban is híjával vagyunk Isten erejének, a sok hűséges szolgálat ellenére is. És lehet megpróbálni infrastruktúrát fejleszteni (és kell is számos helyen!), különböző alkalmakat szervezni, igyekezni szociális és társadalmi téren is jelen lenni, de Isten velünk-léte nélkül mindez hiábavaló erőlködés.
Ezért örülök nagyon ennek a mostani kezdeményezésnek, az egész országos egyházunkat imádságra hívó gondolatnak! Mától, a pünkösd utáni első naptól fogva indul a kedd esténkénti imalánc, amely szeretne egybekötni mindannyiunkat, akik vágyunk egyházunk megújulására, hitben megerősödésére, megtisztulására.
Lehet ehhez csatlakozni gyülekezetként, de akár személyesen is, otthon elcsendesedve ebben az órában, tudva, hogy talán százak, ezrek könyörögnek velünk együtt. Imádkozni Isten megújító irgalmáért, Szentlelkének ajándékáért.
((Mondjuk, az este nyolc órát nem értem. Falun, kisebb településeken ez már nagyon későn van. Még a leghosszabb nyári napokon is garantáltan sötétben hazabotorkálást jelentene az időseknek, de nagyon késői a családosoknak, pláne kisgyerekeseknek is. Ezért mi biztosan nem tudunk gyülekezeti alkalmat szervezni ekkora, ilyen későn kinyitni a templomot. De remélem, időközben át lesz még gondolva ez az időpont, és addig is lehet otthon imádkozni…))
