A hátsókertben áll egy picike sárgabarackfa. Fogalmunk sincs, hogy került oda, egyszer csak kinőtt. Talán valami állat pottyantotta el a magját, és a kis élet gyökeret eresztett. Pár éve gyümölcsöt is kezdett hozni, néhány tucat kicsi kajszit, egyébként finomat, édeset. Sokszor akkor is termett, mikor más gyümölcsfák virágai elfagytak, mert északról hatalmas fűzfasor strázsál a patakparton és védelmezi a jeges szelektől.
Bizakodtunk idén is, szép számmal voltak virágai, éppen meg is úszta a fagyos időszakot. Nem igen néztünk rá tavasz óta, úgy is fel szokott tűnni a konyhaablakon kitekintve, mikor élénksárga gömböcskék jelennek meg a levelei között. Hát lassan megjelent – egyetlenegy!
Hátra mentem, hogy közelebbről is megnézzem, de tényleg nem volt rajta az égvilágon semmi, csak ez az egyetlen, félig érett, félig rohadt szomorú szemecske. El kellett dobni ezt is. Már régebben emlegetett, agrár témában profi, fiatalos-nyugdíjas presbiter asszonyunkat kérdeztem is erről, amint találkoztunk. Lakonikusan csak annyit mondott: Szél volt.
(Vagyis hiába voltak virágok, amikor a rovaroknak a beporzást végezniük kellett volna, még nem nagyon voltak méhek, de azon keveset is elfújta a sokáig kitartóan szeles idő.)
Sokféle szél van.
A Bibliában a Szentlélekre alkalmazott sok kép közül az egyik a szél, Jézus maga említi is a Nikodémussal való beszélgetésben. Ebben a hasonlatban a Lélek kiszámíthatatlan és láthatatlan, mint a szél, de érezhető az ereje, a hatása. Megújít, újjászül, életenergiákat ad, hordoz. Ez a Lélek-szél gyümölcsöket terem, olyanokat, mint a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás.
De tud a Szentírás másfajta szélről is. Amiről Pál ír az efézusiaknak, figyelmeztetésképpen. Egy veszélyes szélről, amely meddővé, gyümölcstelenné, a hitben elindultakat, a hit magjából fácskává növekedteket is képes megoltani: „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától”.
Ma rengeteg ilyen szél fúj. Zümmög és zsong szeretetről, elfogadásról, önmagad kiteljesítéséről, „te döntesz arról hogy ki vagy” – „önmagadé vagy” csábító és már dogmatikusan kizárólagos, agresszívan süvítő áligazságáról. És jó szándékú kis fácskákat gyilkol… Tudom, látom.
És összeszorul tőle a szívem, ahogy összeszorult szívvel álltam a mi kis sárgabarackfánk szomorú idei tanításától is…
