Egy barátom hívta fel nemrég a figyelmemet közös ismerősünk előadásaira. „Blöff ” – mondta. „Nézd meg, elkezdett úgy öltözni, ahogy a témához kell, talán ha két könyvet elolvasott és eladja magát szakértőnek. És beveszik, már lépett is előre…” – mondta fejét fogva.
Megdöbbentett, mennyire igaza van. Kis külcsín és teret nyert. Eszembe jutott ennek a képességnek egy másik mestere, egy fiú, aki ugyan több helyen kirúgatta már magát viselt dolgai miatt, de ha elolvasott egy könyvet, a következő nap már a helyi rádióban szónokolt, mint a téma jeles szakértője. Lehetőleg pont azokban a témákban oktatva a naiv népet, melyben önnön maga hangzatos kudarcot vallott.
Fake it till you make it, mondja az angol, azaz játszd meg, míg igaz nem lesz. Ez talán akkor működhet, amikor nagyon meg akarsz kedvelni valakit, vagy mosolyogni egy egyébként nehéz napodon, de ugyanez tehetség, műveltség, tájékozottság és készségek esetén kínos. És csak messziről jött ember mondhat, amit akar.
Hallgattam egy podcastot Trebitsch Ignácról (Hatalmas arcok – A világ legnagyobb kalandora), aki sportot űzött önmaga túlbecsüléséből: zsidó születésű, osztrák-magyar monarchiából származó férfi, volt újságíró, lutheránus teológus, anglikán misszionárius, buddhista szerzetes, brit parlamenti képviselő, német kém és a felsorolás nem teljes. Komolyan érdemes tájékozódni róla.
Él a szöges ellentéte is ennek: azok, akik lehetnek akármilyen tájékozottak és kompetensek a területükön, mindig is bizonytalannak fognak tűnni: az imposztor szindrómások. Valóban attól rettegnek, hogy valaki leleplezi őket, hogy üres lufi a tudásuk, mi több, ők maguk. Noha semmilyen realizálható oka nincs ennek a szorongásnak.
Az online tér külön nagy sanszot ad azoknak az extrovertált blöffistáknak, akik Trebitsch önbizalmával szörföznek végig az életen – mindig fölül és mosolyogva. Ezért viszont nagyon torz kép alakul ki. Bizonyos csoportok egészét ha a bennük részt vevő pár hangosról ítélnénk meg, az olyan lenne, mintha a föld népességét egy ide érkező UFO azokról a hangos személyiségekről ítélné meg, mint Elon Musk, Donald Trump, Dwaye Johnson, Lionel Messi, vagy Mark Zuckenberg. Nem is jó a példa, mert ezek az emberek nem csak hangosak, de a területükön nyújtottak is valamit. De a torzítás így is érzékelhető: az átlagember nem megismerhető képzeletbeli Ufónk számára. Bármilyen internetes csoport átlag tagja sem.
Sokszor azt érzem, olyanokat kellene vezetésre, könyvírásra, felszólalásokra bírnunk, akik a leginkább ellenállnának, mert messze javulna a színvonal mindezeken a területeken, de legalábbis az átlag reprezentatívabb minta lenne.
Ma viszont csak annyit tehetünk, hogy kimondjuk: nem tudjuk megítélni az átlagot. Az átlag gyülekezeti tagot, az átlagos lelkészt, az átlagembert. Amikor erről beszélünk, mind a saját kedvünkre fogunk torzítani. Ha én így vagy úgy tudok jól tanulni, azt a módszert akarom idealizálni és mindenki számára – jobb esetben csak elérhetővé, rosszabb esetben kötelezővé tenni, hiszen biztos mindenki másnál is működik. Ha én ezt vagy azt a zenei stílust kedvelem, mindenkivel meghallgattatnám és eleve azt feltételezem, hogy a világon mindenki, de legalábbis sokan szeretik még.
Mert a világ bonyolultsága, hogy mind mást szeretünk és gondolunk, nagyon félelemkeltő. Bizonytalanná, kiszámíthatatlanná teszi a világot.
Hívőkként ugyanakkor lehet bátorságunk szembenézni ezzel a bizonytalansággal, bonyolultsággal. Nálunk létezhet egyedül igaz tolerancia és elfogadás, mert ha félünk is a mástól, reményünk és gazdánk van, aki megvéd a félelmetesben is.
Hívőkként lemondhatunk a képalkotásról, hogy milyen és ki az átlag, mert Isten alkotott már képet és majd alkot új világot is. Ha a kereszténység nem ilyen blöff, mint a fent vázolt kalandorok simlis élete, akkor le tud mondani a látszatról. Magáéról és a többiekéről egyaránt. Mert Isten annyiszor húz meglepőt, az esélyeknek, a látszatnak ellentmondót. Például akkor is, amikor nem Isai erős, helyes, egészségtől duzzadó idősebb fiait jelölte ki felkenésre a prófétának. A látszat mögötti igazságért olvassuk a Bibliát, hallgatjuk az igét, imádkozunk. Mert tudjuk, hogy az egyetlen igaz mérték és ítélet nem közöttünk, hanem fölöttünk fog hangzani. És találtatunk könnyűnek vagy súlyosnak. Adja meg az Isten, hogy ne dőljünk be se a blöffisták profi zakóinak, se az imposztor szindróma öntépésének, és tudjuk csak a menny felől látni kinek-kinek az életét.
