Mindig érdekes pont, mikor a negyedikesekkel odaérünk a tananyagban, hogy Saul király rájön, hogy bizony Dávid az, akit helyette Sámuel próféta már felkent új királlyá. Saul, aki kezdetben Isten kiválasztó akarata szerinti uralkodó lett, szép termetű, hősies, alkalmas és szerény valaki, végül kudarcot vallott mint király, mert fejébe szállt a dicsőség, szívét átitatta a hatalomvágy és a népszerűség-hajhászás. És sorban hozta végül a rossz döntéseket…
Dávid eleinte ártalmatlannak tűnt számára, sőt szimpatikus is volt a Góliáttal szemben kiálló ifjú, sötét óráin is milyen jót tett a zilált idegeket nyugtató muzsikája. Aztán Dávid népszerűsége nőttön nőtt, Isten vele-léte egészen nyilvánvalóvá vált, és a féltékeny hatalomféltés eluralta Saul királyt.
Sokszor tört Dávid életére, halálra üldözte őt, megkeserítette az életét, ahogy csak tudta, és kíméletlenül elbánt azokkal, akik segíteni merték. Nagyon sok zsoltár született ilyen körülmények között, a bujdosó, életét mentő Dávid szerzeményeiként, a mélységből fohászkodva.
Ezért is olyan drámai az a két jelenet, melyeket feljegyzett a Szentírás. Amikor a kivezényelt „állami” többezres sereggel is éppen Dávidot üldözi Saul király a bozótos-barlangos hegységekben, ahol besúgói a búvóhelyét jelentették.
Mert Saul éppen abba a barlangba tér be szükségét végezni – az üldözés közepette is vannak szükségletek, ugyebár – amelyben Dávid lapul a legényeivel. A sötét barlang mélyén ők láthatatlanok, a király viszont, helyzetéből adódóan teljesen kiszolgáltatott.
„Saul bement oda, hogy a szükségét végezze. Dávid pedig embereivel együtt éppen a barlang legbelső zugában tartózkodott. Akkor ezt mondták az emberek Dávidnak: Nézd, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az ÚR, hogy kezedbe adja ellenségedet. Tégy vele, amit jónak látsz! Erre fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a sarkát. Dávidnak azonban megindult a szíve, miután levágta Saul köpenyének a sarkát, és ezt mondta embereinek: Mentsen meg az ÚR attól, hogy ilyen dolgot kövessek el az én uram, az ÚR fölkentje ellen, és kezet emeljek ellene, hiszen az ÚR fölkentje ő! Így beszélte le Dávid az embereit, és nem engedte meg, hogy Saulra támadjanak. Saul pedig elindult a barlangból, és útjára ment.” (1Sám 24)
Még egyszer adódott egy ilyen alkalom, amely hasonlóképpen végződött.
„Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére?! Az ÚR őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az ÚR fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizes korsót, és menjünk! És elvette Dávid a lándzsát meg a vizes korsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hanem mindenki aludt, mert az ÚR mély álmot bocsátott rájuk.” (1Sám 26)
Szóval, miután végigvettük a hittanosokkal, hogy mennyit szenvedett már Dávid az üldözési- és hatalommániás Saultól, és hogy voltaképpen Isten akarata szerint már rég ő a király, nem igazán értik, hogy miért nem áll bosszút. Miért nem él a helyzettel? Hát jogosan tenné, nem?
És átbeszéljük. Hogy éppen azért nem, mert ő nem Saul. Neki nem a hatalom, a helyzetből nyerhető visszavágás, bosszú, megalázás, leuralás, stb… a fontos, hanem belső fékként ott van neki a legfontosabb: Isten. Tudja, hogy jogos haragon túl is van tisztelet és tisztesség, hogy a gátlástalan bosszú visszaüt… És ez a hozzáállás teszi alkalmassá és méltóvá őt majd a királyságra is. Mert enélkül csak ugyanaz az emberi játszmákba torzult hatalmaskodó lenne…
Szerintem érdemes mindezen elgondolkodnunk a mai Magyarország keresztény polgáraiként. Krisztus követőiként. Isten gyermekeiként. Nagy- és kispolitikai vonatkozásban is. És a magánéletünk megtámadottságaiban, sérelmeiben és esetleg helyzetbe kerüléseiben is…
A bosszú dilemmája
